Kategória: Élet a városban

Minden, amit a cold brew-ról nem muszáj tudni

Válogatásunk azoknak a keveseknek szól, akiket nyáron a cold brew-érzésen túl érdekel az ital to go változata is, és azt sem bánják, ha van designértéke a magukhoz ragadott kávénak

Válogatásunk azoknak a keveseknek szól, akiket nyáron a cold brew-érzésen túl érdekel az ital to go változata is, és azt sem bánják, ha van designértéke a magukhoz ragadott kávénak. Ez nem sorrend, csak hirtelen kamera elé tereltük a kis jószágokat, és amíg fotósunk elterelte a figyelmüket, addig mi kinyitottuk őket és kiengedtük a szellemüket a palackból.

Csapó Ádám írása, Bartha Dorka fotói

Kinek?

Kétféle ember létezik Budapesten, az egyik szereti a cold brew-t, a másik meg még nem kóstolta azt a változatát, amit neki teremtett a sors és a barista. Ezzel a kvázi hideg kávés rovatunk, kvázi második, egyben befejező részéhez érkeztünk (az első itt). Design szemszögből közelítettük meg a műfajt, hogy ezzel azt a pár tucat budapestit is megszólítsuk, akit ez – rajtunk kívül – érdekel.

Mi ez?

A cold brew-t specialty kávéból készítik, eljárás viszont többféle van. Áztatásos (hosszabb ideig ázik az őrlemény a hűtőhideg vízben) vagy csepegtetéses (jégre csepeg a filteren keresztül), de az eredmény egy hideg kávé lesz, ami fagylalt vagy bármi más hozzáadott érték nélkül is csodálatos ízű. Jég mehet alá, de azt kár megvárni, amíg felvizezi a kávét, úgyhogy gyors jéggelcsörömpölés után érdemes elkezdeni kortyolgatni. Húzóra minőségi italt nem iszunk!

Miért?

Budapesten egyre inkább hozzáférhető a jó cold brew, pár helyen el is lehet vinni, a pár hely közül pár helyen pedig palackozott változatot is elérhetővé tettek a többnyire afrikai és dél-amerikai kávékból. Kutatásunk során a legkisebb kiszerelés 1.5dl-es, a legnagyobb 1L-es volt, átlagosan 4-500 forint/dl-es árfekvésről beszélünk, bár volt, ahol az üvegért is számoltak fel extrát. Egyébként nem, ez nem az a műfaj, ahol számolgatod a forintokat, hogy megéri-e. Nem azért iszod, mert megéri, hanem mert az elviteles cold brew-nak ez a csúcsa, és időnként bele kell, hogy férjen, hogy a sznobhatás átveszi az uralmat a sorsod felett. Engedd, hogy átvegye! Komponáld bele az üveget a következő posztolandó képed sarkába, és akkor egy ezresért vettél magadnak egy kis high life-ot, plusz ettől rögtön influencer is lettél. Konkrétan – hatással vagy az emberek kávézási szokásaira! 

Kattintható lelőhelyeink:

Kern Collective Coffee

Waycup Budapest

Addicted2Caffeine

Arch&Beans Kávéművek

My Little Melbourne Coffee

Kávétársaság

SixLetter Coffee Co.

Steamhouse Cafe

Kapcsolódó tartalmak