Az Énbudapestem kortárs magyar szépirodalmi szövegekkel ünnepli a karácsonyt és az újévet. Ismerkedjetek meg ti is Margó-jelöltekkel, már díjnyertes és leendő díjnyertes szerzőkkel!
Anyám meg én. Ő mosogat, én a kanapén ülök. A pult fölé hajol már vagy húsz perce, válla előre esik, kék kardigánt, rövid szürke szoknyát visel. A víz csobog, a mosatlanok koccannak. Mit szöszmötöl még azzal a pár edénnyel? A hálóból behallatszik a tévé duruzsolása. Mellettem az égősorok ütemesen változtatják színüket a fán. Most épp kék. Hallgatunk.
Pörkölt és hal volt az ünnepi menü, a szag itt maradt, keveredik az állott cigifüsttel és a nyirkos, dohos levegővel. Hosszú ujjút vettem, nem akarom, hogy a bőröm is beszívja. Abból nem tudom kihipózni.
Nyolc lehettem. Csomagot küldött az intézetbe, fekete kötött pulóver volt benne. Cigiszagú fekete kötött pulóver. Csomagod jött, mondta a nevelő, édesanyádtól, én meg kihúztam magam, tessék, itt a bizonyíték, nekem is van anyám. Kinyitottam. Kesernyés szag áradt a dobozból. Vastag, puha fekete fonal, csavart minta futott végig a pulóver ujján. A nevelő ránézett, milyen szép, mondta, anyukád megtaníthatna kötni. Lesütöttem a szemem.
Vele szívtam az első cigim tizenhat évesen. Közös program, csak mi ketten, anyám meg én. Akkor már magam jártam hozzá. Minden hétvégén itt ültem az emeletes ház dohos, cigifüstös földszinti konyhájában. Sokáig gondolkodtam, mit mondjak neki, mi legyen a kérdés, amit felteszek, és aztán végre beszélgetünk. Ő nem nagyon kérdezett, és én is úgy éreztem, ha faggatóznék, csak megzavarnám az idillt az új családjában. Adsz egy szálat, kérdeztem. Rám mosolygott, felém nyújtotta a dobozt. Jól döntöttem, megérte annyit gondolkodni. Szívtam vele, amennyit a tüdőm bírt. Végtelen zöld mezőn képzeltem el magunkat, állunk, fogjuk egymás kezét és nevetünk. Összetartozunk. Csak nagy a tér, és mintha székek szorultak volna közénk, és nem érjük el egymást mindig, ha szeretnénk.
Az egyik a sárga, fiókos hokedli. Ha ráült valaki, nyekergett, a lábak végéről lemállott a festék. Anyám pasijának kedvence volt, mindig azon ült és mindig matatott valamivel. Oda vitte, ahol anyám volt, szorosan a közelébe tette le, mint egy pajzsot.
A másik egy üresen maradt nehéz tömörfa szék, bordó bársony huzattal, a hivatal házasságkötő termében, az első sor közepén. Az anyakönyvvezető selymes hangon darált valamit a boldogság kék madaráról, nem tudtam odafigyelni, egyre csak hátra koncentráltam, magam mögé, az üres székre, és hogy ki kellett volna vetetni a szülőköszöntést. Most már mindenki tudja, hogy senki vagyok neki. A mellkasom szorított, a karom szúrta a tüll csipke, és az járt a fejemben, hogy mit kezdjek a virágcsokrával.
Egy kopott műanyag szék is közénk került, azt hiszem narancssárga volt. A széle letört, szúrta a combom, be is lilult a helye. Órák óta ültünk ketten a klórszagú kórházi folyosón, anyám meg én. A pasija holmiját szorongatta a kezében, vártuk az orvost, hogy elmondja, mi történt és miért ilyen hirtelen. Tidit, tidit, tidit. Visszhangzott a szívmonitor hangja. Szégyelltem magam. Meghalt, akit szeretett, én meg élek.
Ketten maradtunk. Anyám meg én. Ő mosogat, én a kanapén ülök. Három és fél méterre vagyunk egymástól. A hálóból kiszűrődik a tévé duruzsolása.
***
Bánhidi Lilla vezetett rádióműsorokat, írt rangos hetilapoknak és dolgozott a legnagyobb híradókban. Első regénye a 2023-ban megjelent Sorsod Borsod a Margó-díj harmadik helyezettje.
***
Az #írókbudapestje! című sorozatunkban megjelent szövegek:
Kozma Lilla Rita: Az este, amikor otthagytam a szívem egy részét a Wesselényiben
Balogh-Kunst Nóra: Lett kétféle Budapestem
Kovács Bálint: A városnak háttal
Gaál-Nyeste Katalin: Huszonegyre lapot húzni
Locker Dávid: Törmelék a Tabánból – Borpatika
Simon Bettina: Három szerep egyszer egy névhez
Kazsimér Soma: Növények cselekedetei