Az Énbudapestem kortárs magyar szépirodalmi szövegekkel ünnepli a karácsonyt és az újévet. Ismerkedjetek meg ti is Margó-jelöltekkel, már díjnyertes és leendő díjnyertes szerzőkkel!
Rozi minden nap pontban hajnali hatkor nyitotta ki a szemét. Nem kellett neki semmilyen kütyü, modern masina, az ő teste svájci óra. Onnan tudta, hogy felébredt, hogy ilyenkor mindig egy szivárványszínű, retinaszerű vákuum ajtón haladt át. Ezt kezdetben távoli, majd egyre erősödő madárcsicsergés kísérte. A madarak a lakótömbhöz tartozó kertben laktak. Rozi szerint magnóliafák voltak.
Rozi szerette a hatos számot. Még az elmúlt évezredben olvasta egy bulvárlapban, hogy bárki, aki bármely hónap hatodik napján született, az rendkívül határozott személyiség. Ezzel Rozi, aki hatodik hó, hatodikán született, mélyen egyetértett. A lap szerint barátaik elsősorban a hármas és a kilences számúak közül valók, viszont kerüljék az ötös szám befolyása alatt születetteket. Azt is írták, hogy fontos tervei megvalósítását feltétlen időzítse ezen napokra, hiszen olyankor rezonál. Éppen ezért Rozi úgy időzítette, hogy Károllyal, aki harmadik hó kilencedikén született, kilencedik hónap hatodikán kössék össze életüket az Isten színe előtt. Rozi sosem beszélt férjének a számok fontosságáról, Károly nem értette volna meg. Károly mérnök volt, ennek okán a számokról teljesen más elképzelései voltak.
Nem csak a számokról gondolkodtak másként. Azon kívül, hogy szerették egymást, nem sok közös volt bennük. Károly szeretett politizálni, Rozi nem. Rozi szeretett táncolni, Károly nem. Károly szeretett kártyázni, Rozi nem. Rozi szeretett kirándulni, Károly nem. De Károly szeretett főzni, és Rozi szeretett enni, hosszú együtt töltött éveik legboldogabb pillanatai a konyhában teltek. Az étkezések után Rozi illedelmesen megköszönte az ételt, felállt, kipenderítette a nappali közepére a jógaszőnyegét, és harminc perc meditáció után mély, koncentrált eltökéltséggel ledolgozta a desszertet. Károly világ életében vékony alkat volt, ezért úgy gondolta, neki nem kell testmozgásra időt pazarolnia, a meditatív mosogatás után belesüppedt a kedvenc foteljába, és hol a TV-t, hol a feleségét nézte.
Rozi egyébként szexi volt, a hetvenkét évével, hatvan kilójával, tökéletesen homogén, ragyogó ősz hajával, megmaradt, ruhán keresztül mutatós mellével és a mindennapi jógának köszönhető izmaival. Tisztában volt a külsejével, és büszkén mutatta meg magát minden szerdán a közeli táncházban. Bár évek óta ugyanoda járt, minden egyes alkalommal meglepődött, hogy milyen csúnyák az öreg emberek. Károly szikár testéhez volt szokva, és nem akarta elfogadni más férfiak dagadt, petyhüdt testrészeit. Ennek érdekében, ha csak tehette, csukott szemmel táncolt. Ezzel a hóbortjával sikerült kellemetlenséget okoznia táncpartnereinek.
Jelleme már fiatal korában is kellemetlen volt, az egész család azért aggódott, hogyan fogják majd férjhez adni. Amikor húsz éves korában, unokatestvére esküvőjén egy fiatal nőtlen férfi mellé ültették, tudta, hogy ez nem véletlen. Ennek a férfinak nem csak Rozi külleme és jelleme tetszett meg, de sikerült Rozit az este folyamán többször is megnevettetnie, és ez elég volt ahhoz, hogy amikor megkérte a kezét, Rozi igent mondjon neki. Károly türelmes és odaadó férjnek bizonyult. Házasságuk alatt alig veszekedtek, mindenben meg tudtak egyezni, egyetlen dolog kivételével. Károly szeretet volna gyereket, Rozi pedig nem. Károly belerokkanni látszott, hogy nem lehet közös gyerekük, bár soha egy rossz szót nem szólt, de Rozi látta szomorúságát, ezért úgy döntött, megajándékozza férjét azzal, amire mindig vágyott. Azonban arra nem számított, hogy minden jószándéka ellenére nem sikerül neki. Több évnyi reménytelen próbálkozás után Rozi arra gondolt, hogy Isten biztosan nem akarja, hogy gyerekük legyen, amikor mindenki legnagyobb meglepetésére megszületett Adél. Tizedik hó ötödikén. Viszont kerüljék az ötös szám befolyása alatt születetteket, visszhangzott Rozi fejében a bulvárcikk. Saját lányát mégsem kerülheti el, Rozi teljesen elbizonytalanodott abban, mit is akar Isten, de abban biztos volt, hogy minden okkal történik.
Abban is hitt, hogy a trigonometrikus egyenletek ördögtől való dolgok. Gimnazistaként sorra kapta matematikából az elégteleneket, amiket nem mert elmondani a villamosmérnök apjának, annyira szégyellte magát. Az osztályfőnöke azzal fenyegetőzött, ha még egy elégtelent kap matekból, kénytelen lesz behívni apját. Így mikor a következő dolgozatot kellett írni, Rozi még azt sem bánta, hogy elütötte egy autó. Aznap megmenekült a trigonometrikus egyenletektől, de bokasérülései miatt le kellett mondania arról az álmáról, hogy ha majd nagy lesz, balett táncosnő lesz. Bár apja sosem vette komolyan ezt a tervét, látva, milyen szomorú emiatt, adott neki egy Edgar Degas képeskönyvet, ami balett-táncosnőkről készült festményeit elemezte. Felépülése után Rozi olyan hivatást keresett magának, ahol se a matematikára, se a bokájára nincs szüksége.
Rozi úgy cserélte le érdeklődési körét, mint más a ruháját, így lett belőle rajztanár. A szomszéd kisvárosban dolgozott, esténként későn ért haza, de ez sosem tántorította el, hogy kedvenc időtöltésének a festészetnek hódoljon. Éjszakába nyúlóan gyártotta reneszánsz festmények parafrázisait, a lakást tehát hol Károly főztjének illata, hol a terpentin szaga járta át. Ezerkilencszázhetvennyolc első hó ötödikén szintén későn ért haza, ám szokásától eltérően a műterem szoba helyett a nappaliban töltötte el az este hátralévő részét. Károly rögtön elbóbiskolt vacsora után, Rozi pedig ezt kihasználva odahúzta karosszékét a rádióhoz, lehalkította, hogy Károly nehogy felébredjen a sistergésre, és váltogatni kezdett a csatornák között. Hosszas tekergetés után elhangzott az első teljes, értelmezhető, halk mondat: „A világ, amiben élünk, az létrejött vagy teremtett?” Másnap Rozi zárásig az iskola könyvtárát bújta különböző csillagászati könyvek után kutatva. Félbehagyta a Sixtusi kápolna átdolgozását. A festékek beszáradtak, amiket A világosság és a sötétség szétválasztásához kevert ki. A Nap a Hold és a növények teremtésének vázlatát leradírozta a vászonról, méretarányosan rárajzolta a Naprendszer bolygóit, és elmerült a Világegyetem keletkezésének misztériumában. Ezután naphosszat egymás mellett ücsörögtek Károllyal, ő a híradót nézte, Rozi pedig felvette fülhallgatóját, ölébe vette a tabletét, és elindította a Végtelen Univerzumot a Youtube-on. Minden epizódot többször megnézett, képbe került az aktuális tudományos felfedezésekkel, hírekkel és elméletekkel. Károly nem értette a jelenséget, egész életében rejtély maradt számára, hogy felesége, akit korábban még a Holdra szállás se hozott lázba, hogyan vált egyik napról a másikra fanatikus űrkutatóvá.
Így telt kiegyensúlyozott, békés házasságuk egészen addig, amíg vége nem lett, mert Károly meghalt, Rozi pedig nem. Talán, ha jogázott volna, gondolta magában Rozi, akkor talán még most is élne, majd soha többet nem ment el a táncházba. Egyik napról a másikra egyáltalán nem hagyta el a harmadik emeleti lakását. Hatalmas faltól falig húzódó ablakai elé állt, integetett a Dunának, a naplementének, a fáknak, a madaraknak. Hallgatta az utcáról beszűrődő nevetgélést, pohárkoccanásokat, autómorajlást. Megemelte borospoharát, koccintott az ablakkal, és elbúcsúzott a világtól, majd összerezzent. Az idillikus csendet Adél sejtig hatoló harsány kopogása törte meg.
***
Gleb Anitta író, illusztrátor 2018 óta publikál, és virág volt a jele az óvodában. Első kötete a Pálok, amivel a 2023-ban bejutott a Margó-díj tízes shortlistjére.
***
Az #írókbudapestje! című sorozatunkban megjelent szövegek:
Kozma Lilla Rita: Az este, amikor otthagytam a szívem egy részét a Wesselényiben
Balogh-Kunst Nóra: Lett kétféle Budapestem
Kovács Bálint: A városnak háttal
Gaál-Nyeste Katalin: Huszonegyre lapot húzni
Locker Dávid: Törmelék a Tabánból – Borpatika
Simon Bettina: Három szerep egyszer egy névhez
Kazsimér Soma: Növények cselekedetei
Aradi Péter: Kicsi Budapest, nagy a belátás!
Puskás Panni: Full bolondokháza
(Kiemelt kép: Urbán Tamás/Fortepan)