A kilencvenes években mocskos versenyt vívtak egymással a vállalkozók, most pedig a mocskos versenytelenség az uralkodó – mondja Kerékgyártó István író. Skorpió című darabját egy ideje telt házzal játssza a Belvárosi Színház. Főhőse egy nagyvállalkozó, akitől fiai próbálják megkaparintani a vagyonát. De beszélgettünk az íróval a hazai csúcselit tagjairól, ők szerinte elszakadtak azoktól, akik kiszolgálják őket és a Magyar Péter-jelenségről is.
- Azt mondta, Máté Gábor rendező-igazgatóval ettek, ittak, s eközben szóba került, hogy önt foglalkoztatja az öregedés, egy cég, egy birtok, vagy épp egy színház utódoknak való átadásának kérdése. Miért?
- Hetvenéves voltam tavaly nyáron. Ez olyan kor, amikor már nem a lemez B oldala forog, hanem a vége felé jár. Tudja, az én korosztályom most vonul nyugdíjba. Édesanyáink már ötvenes éveik közepén felhagytak a munkával. Minden évtizedváltáskor számot vetünk az előző időszakkal.
- Elgondolkodott már azon, hogy mit ad át a gyerekeinek?
- Két lányom van, egyik közgazdász, a másik jogász. Korábban én is dolgoztam jogászként, voltak cégeim. De kiszálltam mindenből, húsz éve az írással foglalkozom. Nem építettem olyan világot, amit átadhatnék nekik.
- Máté Gábor azonnal kapott az ötletén?
- Őt is foglalkoztatja a téma: nemsokára lejár az igazgatói kinevezése. Még a Skorpió írása közben is adott instrukciókat.
- Nem kész darabot adott át a rendezőnek, hanem menet közben is formálta a szövegkönyvet. Shakespeare-i volt a minta, hiszen beleszóltak még a szereplők is.
- Vagy Moliére-i.
- Őt is mondhattam volna. A főszereplő, Mészáros Máté azt nyilatkozta, ha bármilyen problémájuk volt a szöveggel, elmondhatták. Úgy fogalmazott: nem tudom, mennyire volt ez könnyű Kerékgyártónak, de állta a sarat.
- Amint Máté Gábor kiválasztotta a szereplőket, az ő hangjukra írtam a szöveget. A legérdekesebb Csonka András meghívása volt. Kadarkai Endre készített vele egy interjút, Bandi arról beszélt, mennyire vágyik egy drámai szerepre. Máté rögtön azt mondta, játssza ő a darabbeli vállalkozó legidősebb fiát. Miután felhívta, ráigazítottam a szöveget, még érzelmesebbre vettem a szerepét.
- Tényleg nem zavarta, hogy beleszóltak a szövegébe?
- Dehogy. Máté Gábor néha megkérdezte, hogy miért írtam az adott mondatot. Volt, hogy elfogadta az érvelésemet, de előfordult, hogy igaza volt, amikor változtatást kért. Éjjel újraírtam az adott részt, elküldtem a rendezőasszisztensnek, aki kinyomtatta és a délelőtti próbán a színészek kezében volt az új változat.
- Önmagáról mintázta a főszereplőt, Király Ferenc vállalkozót?
- Azt mondom, amit Flaubert: Bovaryné én vagyok! Minden író kicsit beleírja magát a figurába. Mégis, Király Ferenc alig hasonlít rám. Talán csak abban, hogy ő is hetvenéves. A darab alkotásakor mintául szolgáltak a szüleim otthonban töltött utolsó évei. A Skorpió abszolút szerepdarab, a főhősre épít. A maga korában Moliére játszotta a Fösvény címszerepét, a darabot magára szabta, brillírozhatott benne. A Királyt alakító Mészáros Máté is kicsit elnyomja a többieket, de nemcsak azért, mert zseniálisan játszik, hanem mert a szerepe köré van írva a darab. A Skorpióban megjelenik Király öregkori elesettsége, fiatalkori mohósága, gyerekeivel való bánásmódja. Ezek egyike sem hasonlít rám.
- Ön privatizációs tanácsadóként, üzletemberként közvetlen közelről látta azt a világot, amelyben a Király Ferencek vagyonosak lettek: a ’90-es évek privatizációját, a vad tőkefelhalmozás korát.
- A rendszerváltozáskor Antall József munkavállaló-részvételi programmal, egzisztenciahitellel támogatta a magyarokat, hogy a privatizáció során versenyben tudjanak maradni. Ha nem így tesz, csak francia és német tulajdonosok lettek volna Magyarországon. A darabban Király is ezt panaszolja: annak idején volt még verseny, voltak állami segítségek. Nemrég a Tiborcz István-féle magánklub felé autóztam, láttam, hogy jól öltözött srácok szivaroznak a kertjében egy teraszon. Évente több tízmillió forint a klub tagsági díja, ott, a falak mögött dőlnek el a nagy üzletek. A kilencvenes években mocskos versenyt vívtak egymással a vállalkozók, most pedig a mocskos versenytelenség az uralkodó. Kötelező lett a teljes lojalitás és a megfelelés. Még Varga Judit volt igazságügyi miniszter is azt írja, miközben az exférjét kritizálja: büszke vagyok, hogy a Fidesz kormány tagja lehettem.
- Anno a hatalom deformálta az ön lelkét is?
- Hogyne. Üzletemberként egyre bunkóbb lettem, butultam, az akkori értékeknek megfelelően kezdtem élni, ami ijesztő volt. Kiszálltam. Persze, ehhez kellettek a régi barátok, akik figyelmeztettek, amikor látták, baj van.
- Lehetett volna önből Király Ferenc, ez a vaddisznómódra viselkedő vállalkozó?
- Abszolút. Juszt László mesélte korábban, hogy a nyolcvanas években volt egy rejtett kamerával felvett kísérlet, melyben embereket kértek meg arra, hogy verjenek szét egy telefonfülkét. Azt figyelték, mit reagálnak erre a járókelők. Persze elmentek a rombolók mellett. Azok meg egyre vadabbul estek neki a fülkének: letépték a telefont, kiütötték az üveget. Ijesztő volt, mégsem szólt nekik senki. És ekkor a rongálókat elöntötte a korlátlanság, a határtalanság érzése, hogy bármit megtehetnek. Ezt érezhetik a most hatalomban lévők.
- Király Ferenc átmeneti figura, a cégvezetésre áhítozó fiai képviselik az új kort?
- Így van. A fiai azt mondják, hogy azért nem nyertünk a pályázaton, mert „vatták voltunk”. Manapság nem arról szól egy tender, hogy a jobb győz, hanem arról, hogy egyszer csak falból vagyunk jelen a versenytárgyaláson, máskor meg mi kapjuk a megbízást. A vadember Király Ferenc ezt nem képes megérteni. Azt mondja, fiúk, én jobb vagyok nálatok.
- Valóban az?
- Valóban.
- Miben jobb?
- Ő még hisz a harcban, a versenyben.
- Naiv.
- Talán. A mai Magyarországon a legsilányabb minőség is nyerhet. Nagy Feró is mondhatja, hogy Fidesz-csicska vagyok és vállalom. Meg is hívják a legfelsőbb körökbe.
- Kigyűjtöttem néhány szót arról, hogy a darabja szerint milyen ma Magyarország: vadkapitalista, durva, szexista, hazug.
- Ez nem Magyarországra jellemző, csak egy szűk rétegre. A gazdasági és a politikai elitre, a piramis csúcsára. Ők tartják fogva Magyarországot. Azt az országot, ami tele van szépséggel, szolidaritással. Múlt héten Budaörsön vártam a buszra, kerestem valamit a pénztárcámban, közben kiesett a bankkártyám, nem vettem észre. Délután felhívott egy hölgy, a Facebookon nyomozta ki a telefonszámomat, hogy nála átvehetem a kártyámat. Nem ő találta meg, hanem valaki más, aki feltette a kerítés szélére, ő ott bukkant rá. Soha nem volt ennyire különböző érdeke a lakosságnak és egy szűk elitnek, mint ma.
- Miben akarnak mást?
- Például a lakosság az unióhoz akar tartozni, a politikai elit Keletre tart. Erről a kettőségről a lengyel nemesség jut eszembe. Ők annak idején egy másik népcsoporttól eredeztették magukat. Azt mondták, mi genetikailag mások vagyunk, nem vagyunk egyek azokkal, akik dolgoznak nekünk. A hazai elit tagjai Porschékkal, drága órákkal, jachtokkal felszerelkezve megvetik a szavazóikat, ostoba tömegnek tekintik őket, akik csak arra jók, hogy fenntartsák a hatalmukat.
- Nincs sansz, hogy megtörje bárki is ezt az átkot?
- Az én életemben valószínűleg nem lesz változás. De a fekete hattyú-jelenség bármelyik pillanatban hozhat reményt.
- Az mit takar?
- A logika egyik alapállítása volt, hogy „Minden hattyú fehér”. Egészen Ausztrália felfedezésig, amikor egy matróz a rotterdami kikötőben megjelent egy fekete hattyúval. Tehát egy várakozásokon kívüli esemény bármikor bekövetkezhet. Ahogy Magyar Péter is zavart hozott a rendszerbe.
- De sok „fekete hattyú” bukkant fel az utóbbi évtizedben. Mégsem hoztak elementáris változást.
- Egyiknek sikerülhet. Nem hiszem, hogy az ellenzék, vagy a külföldi titkosszolgálat fog változást hozni. Azt már igen, hogy megrenget mindent, ha zavar támad a rendszerben, vagy Orbán Viktor szavaival élve: ha bot kerül a küllők közé, tüske a köröm alá.
(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)