De ki is a magyar? Aki itt élt és halt? Vagy akit elüldözött a hazája, hogy egy másik országban teljesedjen ki? A Szépművészeti Múzeum kiállításán gondolkoztunk.
Mialatt a Szépművészeti Múzeum harmadik emeletére tartunk lifttel, van időnk elgondolkodni a liftgomb mellé írt címen: Kertész, Moholy-Nagy, Capa – Magyar fotóművészek Amerikában. Rögtön a bejáratnál pedig a falon fogad minket a mondat:
„Mit tehetünk, ha a legjobb fotókat, úgy tűnik, következetesen magyarok hozzák létre."
Ez így van, a magyar fotográfia története tele van lenyűgöző teljesítményekkel, tudhatjuk a Neóban bemutatott Mélység-élesség kiállításról is, amely a méltó épületre várakozó Fotográfiai Múzeum kincseit mutatta be. Az intézmény a Szépművészeti a tárlatára is jelentős mennyiségben kölcsönzött képet, és kurátort is, a kiállítást jegyző Alex Nyerges mellé az igazgató Baki Pétert. A Neo tárlata május 12-ig a Szépművészeti kiállítására érvényes közös jeggyel is látogatható, de megnyílt közben egy másik fotókiállítás is Budapesten: a Sajtófotó a Capa Központban, amit a Nobel-díjas Karikó Katalin nyitott meg.
Mit tett a hazája azért, hogy Karikó Katalin Nobel-díjas legyen? Elüldözte. Nem tette lehetővé, hogy Magyarországon végezze azokat a kutatásait, amelyek a koronavírus elleni oltás kifejlesztését segítették, és amire Nobel-díjat kapott. Ezen gondolkoztam, miközben a Szépművészetiben bemutatott 32 magyar, magyar származású, magyar születésű, magyar üldöztetésű fotós életrajzát olvasgattam a képek mellett.
Bíró Irmát második férjével együtt Auschwitzban ölték meg.
Arnold Eagle a családjával 1929-ben emigrált az Egyesült Államokba a háború, az antiszemitizmus és a hiperinfláció sújtotta Budapestről.
Kálmán Béla sikeres fényképész volt Magyarországon, de 1952-ben a műtermét bezáratta a kommunista kormány.
Korab Boldizsár a családjával együtt menekült el Budapestről 1944 októberében, mielőtt a Vörös Hadsereg körbezárta a várost.
Magyar fotóművészek Amerikában, amerikás magyarok, magyar amerikaiak? Mit jelent ez? A kortársaknak sem volt válasza erre: 1932-ben a Brooklyn Museum André Kertészt franciának tartotta, Moholy-Nagyot pedig németnek. 1931-ben, a Modern Photography magazinban megjelent a száz legjobb fotóművész névsora, a listán kilenc magyar alkotóval. Mit tett ezért a hazájuk? Amikor 1929-ben Stuttgartban, a Film és fotó kiállításon Moholy-Nagy és André Kertész művei megtöltöttek egy teljes termet, a vezető magyar fotóművészeti lap futólag írt róla, később Moholy-Nagy László modern fotográfiáról írt kötetéről említést sem tettek.
Egy kritikus szerint „Magyarország számos művészt adott a világnak – Moholy-Nagy Lászlót, Munkácsi Mártont, Robert Capát, Brassait, André Kertészt stb. [...], akiket idegen föld idegen eszközei, nyersanyagai, témái és gondolkodásmódja tett sikeressé!" A kiállítást végignézve, mélyen egyetértek ezzel a szomorú idézettel, de a Szépművészeti kiállításának szövege cáfolni próbálja: „A fent említett, a jelen kiállításon bemutatott fotográfusok születésük, látásmódjuk és szülőföldjükön végzett tanulmányaik révén is egyértelműen magyarok voltak.” Ennek érdekében sokat hivatkoznak Robert Capa híres mondatára is, miszerint „nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell lenni". Igaz, Robert Capa ezt még azelőtt mondta, hogy amerikai állampolgár lett. Így amikor haditudósítóként aknára lépett és meghalt, a vietnámi háború első amerikai újságíró-áldozataként hivatkoznak rá.
A címben is kiemelt nagy nevek mellett a Szépművészeti tárlatának valódi, felfedezésre váró kincsei a kismesterek. A házaspárként kísérletező Révész Imre és Bíró Irma. Az állatokat fotózó, Ylla néven alkotó Koffler Kamilla, aki Indiában egy ökrösszekér-verseny fényképezése közben halt meg. A festőnek tanuló Weisz Paula még 93 évesen is fotózott: „Meghazudtolom a koromat, fiatalabbnak nézek ki, és még mindig dolgozom." Az első feminista magyar művész, a New York-i Drozdik Orsolya képeit is láthatjuk, ő a fotó mellett sok más médiumban is aktívan dolgozik. A nyugtalanító babafényképeket készítő Barna Anna a kiállítás legrejtélyesebb alakja: képei véletlenül kerültek elő André Kertész archívumából.
Ugyanígy sok titkot őriz Albók János, aki egész életében egy szabóműhelyben dolgozott, de munka előtt és után folyamatosan fényképezett; becslések szerint 60 000 képet készített, amelyeket nem nagyított fel. A legemlékezetesebb amerikai-magyar történet pedig Marilyn Monroe-ről szól: a Blue Book Modeling Agency 1946-ban divatfotózásra küldött egy 19 éves modellt az erdélyi születésű André de Dieneshez. Ez a Norma Jean Bakerről készült kép zárja le az Amerikában karriert befutó magyarok történetét.
Befutott volna a szőkített hajú Marilyn Monroe akkor is, ha a magyar származású nem fotózza le? Minden bizonnyal igen, valaki más ugyanígy kapott volna az alkalmon: ezúttal de Dienesé volt a lehetőség, hogy elég közel menjen és jó fotókat készítsen. A Neóból emelt fővel, a magyar fotográfia eredményeire büszkén távozhattunk, a Szépművészeti liftjére várakozva van lehetőségünk elgondolkodni azon: 2024-ben Budapesten mit tesz a hazánk azért, hogy itthon teljesedjünk ki, és ne idegen föld idegen eszközei, nyersanyagai, témái és gondolkodásmódja tegyen minket sikeressé?