Az Énbudapestem kortárs magyar szépirodalmi szövegekkel ünnepli a karácsonyt és az újévet. Ismerkedjetek meg ti is Margó-jelöltekkel, már díjnyertes és leendő díjnyertes szerzőkkel!
Éppen csak 2024 volt, szinte 2023. Arra tettem esküt, persze modern értelemben, hogy hagyom maguktól történni a dolgokat. Ezt mondtam: nem idegeskedem, hagyom történni a dolgokat. Elég hamar kiderült, ébredés magasságában, vagy kicsit később, hogy túl bonyolultan fogalmaztam – többek között erre értem, hogy modern.
Mert milyen dolgokat? Az összeset? Mi az, hogy dolog? Végül pedig mit jelent az, hogy magától történik valami. Az is fölmerült bennem, hogy pontosan eddig hagytam maguktól történni a dolgokat, vagyis ellenkező értelmű esküt fogalmaztam meg, azt is homályosan, mint amit szerettem volna.
Ekkor hívott Szabina, a lakótársam telefonon, akivel nemrég jöttem össze, szinte nem is lehet megállapítani, hogy mikor, így jószólván a barátnőm volt, néha mégis a lakótársamnak neveztem. Mikor jöttünk össze: az első csók után? A lebegés előtt? Mi a határ: a vas íze a számban?
Szabina szerint rég a plázában kellene lennem, ahol visszacseréljük a bakancsomat. Furcsa volt, hogy Szabina a plázában van, én meg az ágyban, már az is furcsa volt, hogy üres a lakás.
A villamoson írtam Szabinának egy verset. Mivel negyven-ötven százalékban szabinaszerű, vágott szemei voltak, kambodzsai eredetére terveztem utalni, megemlítve a Khmer birodalmat – de ezek nem jöttek össze, talán azért, mert ilyenek a versek: mindig másról szólnak, mint ami van.
Akkor már tudtam, hogy lesz,
akkor már láttam, hova megyünk,
a Városliget irányába ketten,
ketten, most nem egyedül,
hogy ki vagy, rég kiderült,
láttam az arcod és a szádat,
a lakásomba költözésre vártál,
„hova akasztjuk vajon a ruhákat”,
én arra, hogy megtörténj velem,
összeraktad a dolgaidat,
hogy ezentúl a nappalim legyél
tükrös szekrény és a fal között,
mint aki a Holdra költözött.
Az utolsó három sort leszállás közben gépeltem be, olyan is lett. Hazafelé Szabina rágyorsított, bár nem tudom, hova sietett, amikor a csere megtörtént, olyannyira, hogy az új bakancsomban voltam, vagyis a céljainkat elértük – Szabina mégis sietett valahova.
Ahogy Szabina a lépteit duplázta, és kiszabadultunk az embergyűrűből, ami a Nyugati pályaudvart keretezte, már magam is segítettem Szabinának: amikor az aluljáró szájába léptünk, javasoltam egy jobbkanyart, aztán egy balkanyart. Egyik pillanatban tehát a tömegben voltunk, a következőben eltévedtünk. Ezen a tévúton, a mellékalagút mélyedésében gitározott egy vattahajú, magas, joviális fiú, csak éppen ülve, érthetetlen reményekkel – hárman voltunk, amit Szabina nehezményezett.
Akkor aztán elkezdtem énekelni. Néha cifráztam, halkítottam, üvöltöttem: ez addig tartott, amíg Szabina ököllel megütött.
Utána ezt mondta:
– Ide jöttél hát.
Volt igazság a szavaiban, főleg, mivel egyszerre gondolt a mai és a tegnapi napra, az idei és a tavalyi évre, de abban is volt igazság, hogy jól érzem magam. Mintha kettő fontos irányzat közé szorultam volna, amik közül választanom kell, és ha választok, elpusztítok valamit, de nem teremtek semmit. Ennek ellenére kimondhatjuk: jól éreztem magam.
Szabina újra megszólalt:
– Ez vagy te – mondta.
Ugyanaz történt. Mert melyik vagyok: az alagút, vagy a remény, hogy ha nem is ma, de holnap szemügyre vesszük, amiért elindultunk.
***
Kecöli K. Gergő (1981) egy rábaközi faluban nőtt fel, filozófiát és történelmet tanult az egyetemen. Irodalmi folyóiratokban jelennek meg novellái, az írás mellett meghatározó szerepet tölt be életében a harcművészet. Novelláskötete Könnyű álmok utcája címen jelent meg 2022-ben a Kalligram kiadónál. A kötete 2023-ban szerepelt a Margó-díj tíz esélyese között.
***
Az #írókbudapestje! című sorozatunkban megjelent szövegek:
Kozma Lilla Rita: Az este, amikor otthagytam a szívem egy részét a Wesselényiben
Balogh-Kunst Nóra: Lett kétféle Budapestem
Kovács Bálint: A városnak háttal
Gaál-Nyeste Katalin: Huszonegyre lapot húzni
Locker Dávid: Törmelék a Tabánból – Borpatika
Simon Bettina: Három szerep egyszer egy névhez
Kazsimér Soma: Növények cselekedetei