KULTÚRA

Almától az omegáig - Isabel Muñoz polaroidjai


Az emberi bőr, a mozgásban lévő test, a kontextusukból kiragadott tárgyak fotósának polaroidjait még soha nem állították ki, a magyar közönség láthatja őket elsőként. A napokban nyílt meg Isabel Muñoz Omega című kiállítása és május 18-ig tekinthető meg a Mai Manó Házban.

Isabel Muñoz 1951-ben született, fotográfiai tanulmányait a Photocentro-ban végezte. Sajtó- és reklám-, valamint filmes standfotóval foglalkozott, majd érdeklődése egy igencsak speciális téma, az emberi bőr ábrázolása felé fordult. New Yorkban az International Center of Photographyban a nagyformátumú fotóval kezdett foglalkozni, visszatérő témája azóta is az emberi test szépsége. A mozgásban megjelenő testet volt alkalma fotózni balett-táncosok, cirkuszi művészek, majd harcművészek munkáját követve. Kambodzsában fordult a szociálisan érzékenyebb témák iránt is, Mexikóban bevándorlókat követett, ahogyan életük kockáztatásával akarnak eljutni az Egyesült Államokba. Szenvedélyesen kutatta egyes etióp törzsek testfestési szokásait, és később urbánus környezetben a városi gangek tetoválásait is. 

Isabel
Burkina Faso, 1998  Kép: Isabel Muñoz

 

A Mai Manó Ház március 27. óta látható kiállítását a Spanyol Nagykövetség támogatta, az esemény a Budapest FotóFesztivál 2024 hivatalos programjának része. A kiállítást Anne Morin kurátor, a diChroma photography igazgatója nyitotta meg Isabel Muñoz jelenlétében. 

Isabel
Gumiemberek, 1998  Kép: Isabel Muñoz

 

„Mit csinál egy művész?” – kérdezi Anselm Kiefer. „Kapcsolatokat teremt, láthatatlan szálakat sző a dolgok közé. Elmélyül a történelemben, legyen szó az emberiség történetéről, a Föld geológiai történetéről vagy a látható kozmosz kezdetéről és végéről.” Isabel Muñoz munkássága lassan bontakozott ki az idők során, akár egy fa, amely sosem szűnt meg terebélyesedni, láthatatlanul növekedni, talán mert nem az idő múlásával, hanem az eredeti idővel foglalkozik.” - írja róla a kiállítás kurátora, Anne Morin. 

Isabel
Kubai tánc, 1995 Kép: Isabel Muñoz 

 

 

“Ősi korokat köt össze a mi időnkkel a fotográfiai képen keresztül, összeszövi ezeket az egységeket, és módosítja frekvenciáikat, biztosítva az egyik túlélését a másikban. A fotográfiai kép tehát a csomó, a varrat, a repríz, amely egyesíti ezt a két időbeliséget.”

Április 11-én Lantos Adriána, főmuzeológus, a Szépművészeti Múzeum munkatársa tart tárlatvezetést a kiállításban, akinek a szakterülete a spanyol és a latin-amerikai művészet. “A sötét háttérből erőteljes fénnyel kiemelt, vagy a kontextusukból kiragadott emberek és tárgyak részleteire, azok szépségére, az „egész” mondanivalójára fókuszáló képek egyszerre adnak számot különleges kulturális jelenségekről, valamint a művész esztétikai állásfoglalásáról, egyéni látásmódjáról, világszemléletéről.

Isabel Muñoz a fotóin az emberi érzéseket, érzelmeket keresi; univerzális értékeket emel ki, amelyek mindenki számára értelmezhető üzenetet hordoznak.” Regisztrálni a programra a maimano@maimano.hu e-mail címen lehet. 

Isabel
Polaroid  Kép: Isabel Muñoz

 

Az énbudapestem alkalmazással kedvezményes jegyet vásárolhatunk a Mai Manó Ház kiállítására. Figyelem: a múzeum húsvétkor zárva tart, április 2-től várják a látogatókat.

(Kiemelt kép: Polaroid, Isabel Muñoz)