Pelsőczy Réka: Budapest mi vagyunk, akik benne élünk

A Budapest Te meg Én podcast vendége Pelsőczy Réka színművész. Az apropó pedig egy ősbemutató. Július 23-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatjuk először a „Budapest, Te!” című zenés időutazást. Rékát pedig – ha már így alakult – megkérdeztük, miként vészelte át az elmúlt egy év történéseit…

2019-ben nagyon sok mindent elvesztettem, nemcsak a tanítást. A színházból elment Mattyasovszky Bence, aztán jött a Gothár Péter történet. Aztán felrobbant a világ, jött a pandémia. Felszántották az egyetemet. Azt, hogy minden megállt, tulajdonképpen már logikus lépésnek gondoltam. Úgy éreztem, hogy ez a minimum.

Pelsőczy Réka: Budapest mi vagyunk, akik benne élünk
Pelsőczy Réka színművész, a “Budapest, Te” rendezője

A Gothár ügy feldolgozását ráadásul elsöpörte a pandémia.

Igen, eltűnt a közéletből, mégis ott maradt. Ebből az egészből hiányzik egy protokoll. Az, hogy miképpen kezeljük ezt az egészet. Valaki hibázott vagy bűnt követett el. Meddig büntetjük? El kell tűnnie a közéletből? Vagy csak időlegesen? Vagy csak azon múlik, hogy a szakma éppen hogyan kezeli a problémát? Szerintem ezekre a problémákra idővel választ kell találnunk.

P O D C A S T – hallgasd meg!

A beszélgetés apropója egy ősbemutató a Városmajori Szabadtéri Színpadon. „Budapest, Te” a darab címe.

A darab címe a “Budapest te csodás” című dalból jön. Tudjátok… fecsegés, locsogás… És azt gondoltuk, hogy ez egy jó cím, mert folytatni lehet a mondatot. Budapest, Te… úgy tudod folytatni, mintha hátba vágnál valakit. Te… kapjuk már össze magunkat, csináljunk valamit! Olyan jó lehetne ez az egész, hát akkor miért nem jobb?

Hogyan állt össze a darab?

Tavaly elkezdtem budapesti sétákat vezetni. Sok emberrel találkoztam, és elém került egy csomó új történet. Utcai beszélgetések. De egyébként is nagyon szeretem a saját sztorikat. Ezeket a való életből elcsípett párbeszédeket ütköztettem idilli Budapest dalokkal. Mondok egy példát. Valaki a Dunába veti magát. Erről aztán készül egy borongós, szomorú dal. És hirtelen ez a tragikus történet kap egy kis romantikus színt, egyébként érthetetlen, hogy miért. Jó lenne, ha a „Budapest Te” egy kicsit bensőségesebb hangon beszélne a városról. Azt szeretném, ha azt éreznék meg a nézők, hogy Budapest mi vagyunk, akik benne élünk. És ha szidjuk, azt is szeretettel tesszük.

A nézők ne színes esztrádműsorra számítsanak?

Olyannak szeretném, mint egy lonely planet kiadvány, egy jó útikönyv. Egy zenés városnézés, ahol az igazi várost ismered meg.  Az embereket is. Nem egy idealisztikus, giccses képeslap, hanem egy bensőséges vallomás, titkos helyekkel, amelyeket felfedezhetünk.

Amiket még megtudhatunk a podcastból:

  • Hogyan állt össze a „Budapest Te”?
  • Hogyan lehet elkerülni a zenés darabok tipikus buktatóit?
  • Milyen szövegekből állt össze a „Budapest, Te” szövegkönyve?
  • Milyen stábbal dolgozott Pelsőczy Réka?
  • Kik játszanak és énekelnek a színpadon?
  • Mik voltak a színészválogatás szempontjai?