Kategória: Kult

Elhunyt Brády Márton, számtalan legendás budapesti koncert szervezője

Koronavírusban elhunyt Brády Márton, az elmúlt évtizedek számtalan jelentős budapesti koncertének szervezője. Az általa alapított nemzetközi koncertügynökség, a ShowTime Budapest hozta el például 1995-ben Magyarországra a Rolling Stonest.

A koncertszervezés mellett Brády hozta létre a Ticket Expresst is, amely hamar meghatározó szereplő lett a budapesti (és a hazai) jegyértékesítésben. Cégének első nagy dobása az 1995-ös Rolling Stones koncert volt.

Elhunyt Brády Márton, számtalan legendás budapesti koncert szervezője
Fotó: Képes Európa/1995

„Fennállása óta, vagyis több mint harmincéves pályafutása során először koncertezik Budapesten a Rolling Stones. „Szia, Budapest!” – kiáltotta Mick Jagger, s ez a merőben szokványos gesztus sokaknak már önmagában is külön jelentéssel telítődött: valamiféle – nem túlzás – profán szabadságélménnyel. Hogy végre nem Zágrábban, Bécsben, Varsóban vagy Prágában, hanem itt nálunk. Egyszerűen csak kimegyünk a Népstadionba, és meghallgatjuk őket. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Itthon vagyunk.” – Írta az eseményről a Kritika című folyóirat.

Brády Márton, és az általa létrehozott cégek az elmúlt húsz évben több száz nemzetközi és több ezer hazai produkciót szerveztek. A ShowTime Budapest hozta el hozzánk többek között Bon Jovit, Eros Ramazzottit, Leonard Cohent, Pink!-et, Elton Johnt, a Deep Purple-t, vagy David Copperfieldet.

No photo description available.
Kapcsolat koncert a Felvonulási téren (Ma: 56-osok tere) Fotó: ShowTime Budapest)
Elhunyt Brády Márton, számtalan legendás budapesti koncert szervezője
Fotó: Figyelő/Lukács Dávid

Kapcsolódó tartalmak