Színezésre és nagytakarításra hív a rakpart

A pünkösdi hosszú hétvégén ismét megnyílik a pesti alsó rakpart Margit híd és Közraktár utca közötti szakasza.

Az autómentesített területen most gyerekprogram és szemétszedési akció várja a kilátogatókat, és még hétfőn is sétálhatunk a rakparton. Május közepén nyílt meg első alkalommal a pesti alsó rakpart a gyalogosok előtt és sok család, sétálók és biciklisek azonnal birtokba is vették a belvárosi Duna-partot. A Budapest Restart programmal a főváros felkészül a rakpart hosszabb nyári megnyitására, de addig is, a várható igényeknek megfelelően minden hétvégén egy-egy újabb eseménnyel vagy civil akcióval színesítik, bővítik a lehetőségeket. A rakpart egészen a szeptemberi iskolakezdésig várja majd a budapestieket és az idelátogatókat. Most már egyre több terasz és vendéglátó hajó, valamint étterem megnyílik, így még több lehetőség van a tartalmas időtöltésre és felüdülésre ezen a környéken is.

A környezettudatosság és fenntarthatóság jegyében a Valyo – Város és a folyó csapata kezdett civil akcióba; szombaton várják az önkénteseket, hogy együtt tisztítsák meg a rakpartot, vagyis egy igazi közösségi nagytakarításban vehetünk részt, ha szívügyünk Budapest tisztasága és szépsége. Az eszközök és logisztika terén a Fővárosi Közterület-fenntartó, FKF Zrt. munkatársai segítik az önként vállalkozókat.

A vasárnap pedig a családoké lesz a rakpart, hiszen gyermeknapon – jó idő esetén – aszfaltkréta-rajzolásra invitálják az ünnepelteket, vagyis a gyerekeket. Színezzük ki együtt a rakpartot! – szól a felhívás a közösségi oldalakon (lásd alább). A világzene és az utcazene szerelmesei örömére pedig Magyar Bori énekesnő lép fel vasárnap délután, 14 és 17 óra között.

Tisztítsuk meg együtt a rakpartot!
2020. május 30., szombat 11.00-14.00
Részletek: www.facebook.com/events/248873179861657/

Színezzük ki a rakpartot! – Új időpontban!
2020. június 1., Pünkösd hétfő – 14.00-17.00
Részletek: www.facebook.com/events/297256694614279/

Magyar Bori – ének, ukulele
2020. június 1., Pünkösd hétfő – 16.00-17.00
www.facebook.com/bori.magyar.music/

Valamint Kovács Kristóf – utcazene 14.00-17.00
www.facebook.com/pg/BuskerBrian

A rakpartnyitás célja, hogy az itt élők felfedezzék kedvenc területeiket és új szemszögből nézzenek a városukra, ahol felnőttek, ahol élnek, kezdjék el használni azokat a tereket is, melyeket eddig nem, vagy épp másképp vettek igénybe.

A rakpart fent említett szakasza ezúttal szombat kora reggeltől hétfő éjszakáig vár mindenkit szeretettel egy kis lazításra, vagyis: autóval szombaton hajnali 5:15-től, kedd reggel 6 óráig nem lehet a területre behajtani.

Arra továbbra is figyelni kell, hogy tartsuk egymás között a másfél méteres távolságot!

A hétvégi rakpartnyitás egyfajta tavaszi előszobája a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Valyo – Város és a folyó civil szervezet együttműködésében nyárra tervezett, szeptemberig tartó hosszabb, egybefüggő megnyitásnak, mely a zöld területek mellett valós alternatívát kínál az igazi, városi kikapcsolódásra, feltöltődésre.