Sportos Budapest

Budapest Európa Sportfővárosa

2019. január elsejétől egy éven keresztül Budapest Európa Sportfővárosa

Az Európai Fővárosok és Városok Sportszövetségétől (ACES) pályázaton elnyert rangos címet jelképező zászlót a december 4-ei brüsszeli gálaeseményen vette át Szófiától a dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes vezetésével érkező budapesti küldöttség, amelynek tagja volt Dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója és a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke, Gyurta Dániel, olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó és Danada Judit, a Fővárosi Önkormányzat Sport Osztályának osztályvezetője. A nyertes város változatos programot állított össze annak érdekében, hogy a jövő évben sportrendezvényeken keresztül minden budapesti lakost megismertessenek a mozgás örömeivel, szépségével és egészségmegőrző szerepével.

„Budapest komoly sporthagyományokkal rendelkezik, amit az elmúlt években tovább erősítettünk azzal, hogy a sportot hivatalosan is stratégiai ágazattá emeltük. Ennek a területnek a fejlesztése, a sportolás ösztönzése, az ehhez szükséges infrastruktúra szélesítése és a szakmai programok bővítése kiemelt fókuszt kapott a városirányítás részéről. Az Európa Sportfővárosa cím elnyerése ennek a közös munkának is az elismerése, és mi készen állunk, hogy ezt a rendezvénysorozatot sikerrel megvalósítsuk.” – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes, miután hazaérkezett Brüsszelből az Európa Sportfővárosa címet átvevő delegáció.

 

IMG_1449

A sportfőváros évadot a Fővárosi Önkormányzat, illetve annak partnerszervezete, a Budapesti Sportszövetségek Uniója koordinálja, amelyekhez stratégiai partnerként a Testnevelési Egyetem csatlakozott.

„A sportfőváros programjaiba szakmai stratégiai partnerként kapcsolódunk be. 2019. február 23-án a Testnevelési Egyetem új kampusza megnyitja kapuit a nagyközönség számára és a Budapest Sportfőváros évet Lakossági Életmód és Szabadidősport Konferenciával nyitja meg. Az év folyamán rekreációs szakértőink, oktatóink és hallgatóink számos nagyszabású szabadidősport rendezvény szervezésében is közreműködnek, valamint a város nyitott fitnesz parkjaiban életmód és sportszakmai tanácsadást nyújtanak. Célunk, hogy minél többen elkezdjenek rendszeresen sportolni, illetve a mozgás iránt már elkötelezettek megfelelő szakmai ismeretek birtokában szakszerűen űzzék azt. Szeretnénk, ha az egészségcélok mellett a résztvevők megéreznék, megélnék a mozgás élményét is. ” – emelte ki Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora.

Az egész éves eseménysorozat lehetőséget teremt arra is, hogy a fair play sportolás elveit, értékeit szélesebb körben is be lehessen mutatni.

„Komoly felelősségünk van abban, hogy a jövő generációinak átadjuk a fair play szellemiségét, és számukra mindig természetes legyen a sportszerű magatartás. A sportfőváros év során rengeteg alkalom nyílik majd arra, hogy az ezzel kapcsolatos gondolatainkat tudatosítsuk az emberekben, ezért is tartom ezt a kezdeményezést kiemelten támogatandónak.” – mondta Dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója és a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke.

A Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozat egyik nagykövete Gyurta Dániel olimpiai arany érmes úszó lesz, aki szerint azzal, hogy a magyar főváros megkapta ezt a kitüntető címet, lehetőség lesz arra, hogy széles tömegek megismerkedjenek a mozgás örömeivel, a sportos életmód előnyeivel.

„Hiszek abban, hogy a sport nem csupán abban segít, hogy egészségesebbek, fittek legyünk, hanem pozitív életszemléletet ad, aminek köszönhetően az élet minden területén jobban teljesíthetünk. Az év során erre szeretném magam is felhívni a budapestiek figyelmét, hogy egy esztendő múlva számtalan személyes sikertörténettel a hátunk mögött adhassuk tovább a stafétát a következő sportfővárosnak.” – osztotta meg gondolatait Gyurta Dániel.

Budapest 2019 Európa Sportfővárosa január elsején veszi kezdetét a Városligeti Műjégpályán. Az évad eseményeiről a programsorozat hivatalos Facebook oldalán és a www.sportfovaros2019.hu oldalon lehet folyamatosan tájékozódni.

Az Európai Fővárosok és Városok Sportszövetségéről (ACES)

A szervezet minden évben pályázatot hirdet az Európa Sportfővárosa (European Capital of Sport) cím elnyeréséhez. A pályázat fő célja a mozgás öröme, a sikerélmény, a közösségi élmény és a fair play, valamint az egészséges életmód erősítése az európai városokban.

Az ACES 1999-ben, Milánóban jött létre non-profit szervezetként öt célkitűzéssel:

  1. A testmozgás élvezete
  2. Teljesítményre törekvés
  3. Közösségi érzés
  4. A tisztességes játék szabályainak elsajátítása
  5. Az egészség javítása

Az ACES tagvárosai ezt az öt fő célkitűzést akarják érvényre juttatni a lakosság teljes körére kiterjedően, legyenek akár fiatalok, idősek, fogyatékkal élők vagy egészségesek. A szervezet minden évben egy-egy európai várost az „Európa Sportfővárosa” címmel tüntet ki, növelve ezzel a tagvárosok számát. 2001 óta napjainkig többek között a következő városok részesültek a címben: Madrid, Stockholm, Glasgow, Alicante, Rotterdam, Koppenhága, Stuttgart, Varsó, Milánó, Dublin, Cardiff, Torino, Prága, Marseille, Szófia. Ezt a címet minden évben egy-egy olyan város kapja, amelynek lélekszáma legalább 500.000 fő, vagy egy ország fővárosa, illetve csak annak ítélik oda, ahol bizonyítottan fennáll a sport támogatása iránti elkötelezettség a fenti öt célkitűzéssel összhangban, és amely újító jellegű helyi önkormányzati sportpolitikát folytat.