A fenntartható közlekedés, zöldterületek növelése, az energiahatékonyság javítása, a hulladékcsökkentés és a tudatos fogyasztás mind hozzájárulnak a hatások enyhítéséhez. Ha mi is akarjuk.
Találtunk egy olyan képet, ami akár most is készülhetett volna, ha nem volnának rajta árulkodó jelek. A fotón látható esemény pont 50 éve, 1975. júliusában történt, tehát nagy viharok már akkor is voltak, de attól még, hogy régen is dőltek ki fák, nem lehet megkönnyebbülten felsóhajtani. A klímaváltozás hatásait már nagyon is érezzük, és egyelőre nincs okunk azt gondolni, hogy a következő években javulni fog a helyzet, egy városban biztos nem – valamit mégis tennünk kell.
Ennyi mindent tehetünk
Összegyűjtöttük azokat a lehetőségeket és kötelességeket, amik egy városban rendelkezésünkre állnak, így védekezhetünk a klímakatasztrófa városi hatásai ellen, mind egyéni, mind közösségi szinten.
Fenntartható közlekedésbe fektetünk - pénzt és időt
Válasszuk a gyaloglást, kerékpározást, tömegközlekedést! Budapest nagyszerűen sétálható város, egyre több bicikliút épül, a közösségi kerékpározás is dinamikusan növekszik. A tömegközlekedés az egyik legjobb Európában (még akkor is, ha mi magyarok amiatt is nyafogunk, ami működik), a 4-6-os villamos vonalához például azért kell ilyen gyakran hozzányúlni, mert a viszonylat annyira népszerű, és a közeljövőben érkeznek új, energiatakarékosabb, környezetkímélőbb buszok.
Az energiával a legkönnyebb takarékoskodni
Csökkentsük az energiafelhasználást otthonunkban, a közterületeken, a közintézményekben, például szigeteléssel, energiatakarékos izzók használatával és a háztartási gépek tudatos használatával! Ne hagyjuk a potenciális energiaforrást az “utcán heverni”! Támogassuk a régi épületek energiahatékony felújítását és az új épületek környezetbarát tervezését, közterületek alternatív felhasználását.

Hulladékcsökkentéstől a tudatos vásárlásig
Kerüljük a felesleges csomagolást, szelektíven gyűjtsük a hulladékot és komposztáljunk! Válasszunk helyi termékeket, csökkentsük a felesleges vásárlást, ne pazaroljunk és támogassuk a fenntartható márkákat! Javítsuk a hulladékkezelési rendszereket, csökkentsük a hulladéklerakókba kerülő mennyiséget, és fejlesszük az újrahasznosítás lehetőségeit!
Zöldinfrastruktúra fejlesztése
Növeljük a városi zöldterületeket! Ültessünk fákat és növényeket a kertben vagy a balkonon, használjunk esőkerteket a vízgazdálkodás javítására! Biztonsági szempontok miatt fontos, hogy a város fáit, fasorokat folyamatosan vizsgáljuk. Növeljük a megújuló energiaforrások használatát, például a napenergia és a geotermikus energia felhasználását, gondolkodjunk alternatív megoldásokon is, mint például egy városnyi terület átszellőztetése mesterséges huzattal. A “sok kicsi, sokra megy” jegyében bontsunk fel járdaszigeteket és parkolóhelyeket, ezek nem fűtik tovább a várost, rovarok pedig menedéket lelhetnek a vadvirágok között. Hasonló megoldás, ha felfelé terjeszkedünk, és a tűzfalakat futtatjuk be, így zöld falakat kaphatunk, akár a belvárosban is. Ha kapunk egy esélyt, hogy egy új területen, Budapesten még nem látott zöld technológiákat próbáljunk ki, ne féljünk másoktól tanulni!

Közösségi összefogás
Szervezzünk közösségi akciókat, nyissunk közösségi kerteket üres telkeken, pályáztassuk meg körgangos házak udvarzöldítését – ennek is lehet közösséget építő hatása. Indítsunk figyelemfelkeltő kampányokat és edukációs programokat a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében! Ez utóbbiakat nem lehet elég korán kezdeni, és ha a helyszín történetesen egy játszótér, az UV-B sugárzás növekedése miatt az is kiemelt fontosságú lett, hogy ezek rendelkezzenek napvitorlával védett résszel. Az aszályosabb időszakokban pedig nyugodtan kérjük meg a városlakókat, hogy segítsenek az öntözésben, jönni fognak!
Budapestnek van Klímastratégiája, ami ambiciózus, 2030-ig teljesülő terveihez a város lakóira is számít. A gyakorlati feladatokat, projekteket a Radó Dezső Terv részletezi, de az elmúlt pár év is elég volt ahhoz, hogy belássuk, az alig 5 éves terveket felül kell vizsgálni, hogy jobban reagáljanak a jelen és a közeljövő kihívásaira is.