A magyar zeneoktatás úttörőjének nevét kevesen ismerik, pedig igazán megérdemelné.
Sokan ma is úgy gondolják, hogy Bartók és Kodály előtt a zenepedagógia Magyarországon legfeljebb a meg nem értett finnyás zongoratanárok megélhetését szolgálta, akik a botfülű tanítványokon verték le, hogy remekműveiket rajtuk kívül nem érti senki. A valóság ezzel szemben az, hogy már 1777-ben Mária Terézia oktatási rendelkezésében, a Ratio Educationisban is helyet kapott a zeneoktatás, pár évtizeddel később pedig a tanítóképzésben. Noha a 19. század névtelen zenepedagógusai nem említhetők egy napon a következő évszázad neves szakembereivel, az letagadhatatlan, hogy munkájuk teremtette meg az alapokat.
Nem rajtuk múlott, hogy a közízlés oly sokszor állta útját annak, hogy Magyarország sokkal zeneértő és zenét művelő honpolgár legyen.
Goll János neve az újpesti sportélet születéséről szóló cikkünk során került elő, ő alapította és elnökölte az Újpesti Torna Egyletet, az ÚTÉ-t, emellett az országos tornász szövetségnek is vezetőségi tagja volt. Goll János emlékezete azonban nemcsak sporttörténetben érvényes. Ő ugyanis még újpesti tevékenységénél is jóval intenzívebben fáradozott azom, hogy zenével kapcsolatos ismeretek mindenki számára hozzáférhetőek és elsajátíthatók legyenek. Ám a kivételes pedagógus életrajzának ismeretében leginkább az a rémes közhely képződhet meg bennünk, hogy kitartással és szorgalommal minden kitűzött cél elérhető.
Goll János 1841-ben született Bátaszéken, és minden arra utalt, hogy soha ne hagyja el a Tolna megyei települést, és születése idején az is elképzelhetetlen volt, hogy a tanítás legyen a szenvedélye. Apja kisbirtokos borkereskedő volt, aki 1846-ben megözvegyült, egyedül nevelte őt és három. lánytestvérét. A család azután került a tönk szélére, hogy két évvel később kirabolták őket. Goll Jánost a bátaszéki kántortanítónak, Bene Jánosnak köszönheti, hogy ha vagyonnal nem is, de tudással, elsősorban zenei tudással próbáljon boldogulni. Bene hegedülni tanította védencét, akinek zenei tehetsége hamar megmutatkozott, így kilencévesen már ő foglalkozott a kisebb gyerekekkel – ami egyértelművé teszi, hogy Gollnak gyerekként is volt némi pedagógiai érzéke.
14 évesen már zenetanításból él, így teremtve meg a lehetőséget, hogy 1858-ban Pestre költözzön és elvégezze a tanítóképzőt – de ugyanekkor a siketnémák képzését is elsajátította.
1860 májusában alkalmazta tanítóként Pest városa, ő azonban munkavégzés mellett is elvégezte a Nemzeti Zenede szaktanfolyamát, egy évvel később pedig részt vett az első magyar tornatanítói tanfolyamon és ott is sikerrel vizsgázott. 1865-ben a tanítóképzőbe már zenetanárként tért vissza. 1873-tól ugyancsak zenetanárként működött a Nagymező utcai polgári fiúiskolában. Ekkor már számontartották zeneszerzőként is, de valójában közéleti szerepvállalása révén vált ismertté: ő volt a Magyarhonban Élő Zeneművészek Segély és Nyugdíj Egyletének, és az Országos Magyar Tanáregyesületnek pénztárnokaként is működött 1883-ban A Zenetanársok Országos Egyletének alelnöke, 1889-től az Országos Magyar Dalárdaegyesület pénztárnoka. De Goll János a köztes időben sem csak annyit tett, hogy megalapította az Újpesti Torna Egyletet.
1864-től jelentek meg zenei és pedagógiai tárgyú írásai, 1883-as Miért nincsen az ének tanításának oly eredménye iskoláinkban mint a többi tantárgyaknak? című írása sokakat késztetett cselekvésre. Goll saját folyóiratokat is kiadott. a Tánczot és az Apollót, ezenkívül hiánypótló tankönyvek sorát írta meg, és az olyan kötetek, mint a Kis dalok, elemi iskolák számára, 65 énekkel; a Magyar nemzeti lant (200 magyar dal férfinégyesekben), illetve az Általános zenetan
a magyar ének-zene tantárgypedagógia mérföldköveinek számítanak.
Amikor Goll János 1907 novemberében, 66 éves korában elhunyt, az Ország-Világ című lap így emlékezett rá: „Goll János az egyik legrégibb harcosa a legbuzgóbb művelője a magyar zenei kultúrának, aki egy emberöltőn keresztül kitartó, céltudatos munkássággal, leküzdve minden előítéletet és áthidalhatatlannak látszó akadályt, vitte előre a magyar dal kultuszát.
--