A fűtési kisokosunkból az is kiderül, hogy otthonunk felmelegítésének melyik ma a legjobb és legkevésbé környezetbarát módja.
A tél még távolról sem ért véget, így a Fővárosi Önkormányzat szemléletformáló kampánnyal hívja fel a figyelmet a levegő tisztaságának fontosságára. Íme néhány hasznos javaslat azzal kapcsolatban, hogy mire érdemes fokozottan odafigyelni a fűtési szezonban, ami még hetekig eltarthat.
Amikor a szennyezett levegőt nem csak műszerek, hanem saját érzékszerveink is jelzik, az már az a szint, amikor a magasabbá vált szálló por koncentrációja jelentős egészségügyi kockázatot is jelenthet. Ha nincs élénkebb szél vagy csapadék, ami ezt felhígítaná, akkor a szmog egyre sűrűbbé válik, a légszennyező részecskék belélegzése pedig rövid távon irritálhatja a légutakat, hosszú távon pedig betegségek kialakulásához vezethet. Magyarországon a legnagyobb közegészségügyi problémák közé tartozik a légszennyezettség: évente 8-12 ezer ember korai halálát okozza. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálatai szerint a szennyezett levegő akár 6-18 hónappal is csökkentheti az emberek életesélyeit.
Fűtési hierarchia
Fel lehet állítani egyfajta hierarchiát a fűtési módokkal kapcsolatban, ha van lehetőségünk, érdemes az ezekhez kapcsolható javaslatokat figyelembe venni és követni – az eredmény nem csak tisztább levegő, de alacsonyabb költséggel járó fűtési szezon is lehet.
- Az úgynevezett alternatív energia, például a hőszivattyú, napkollektor vagy geotermikus rendszer jelentősen mérséklik a légszennyezők kibocsátását és a rezsiköltségeket – ezek jelentik a hierarchia csúcsát. Ezek szén-dioxid kibocsátása évente 730 kg CO2.
- A korszerű gázfűtési rendszerek, mint a kondenzációs kazánok, valamint a távhő használata minimálisra csökkenti az egészségre káros szállópor kibocsátását, miközben lényegesen kisebb terhet ró a környezetre, szén-dioxid kibocsátása évente 1911 kg CO2. Hogy miért a távhő az egyik legkörnyezetbarátabb fűtési mód ma Budapesten, arra példaként lehet hozni a fenyőfák utóéletét, amelyek jobban szolgálnak minket, ha elvisszük őket egy gyűjtőpontig, és a Hulladékhasznosítóban szakszerűen kezelik, mintha otthon dobjuk be a kályhába. Alacsony a fűtőértékük, a gyantatartalmuk magas, ráadásul károsítják a tüzelőberendezéseket és a kéményt is.
- Szilárd tüzelőanyagokat csak nagy körültekintéssel, alternatíva híján szabad használni, hiszen ezeket sokan a háztartásokban kevésbé hatékony, rosszul szellőző tüzelőberendezésben égetik el, a tökéletlen égés következtében pedig számos, egészségre ártalmas kémiai anyag keletkezik. A lakosság jelentős része szilárd anyagot (pl. fa, szénfajták, háztartási hulladék) használ fűtési, főzési célokra – vagy ami a legrosszabb – a hulladék eltávolításának módjaként. A szilárd tüzelőanyagok közül a fa a legjobb választás. A fabrikettnek a legmagasabb a fűtőértéke. Még a jó minőségű, de alacsony nedvességtartalmú, kemény típusú tűzifa is jobb megoldás, mint a szén, a hulladék égetése pedig ugyanúgy tilos nyílt téren vagy háztartási tüzelőberendezésben. A szén égetésénél 2513 kg CO2 szén-dioxid kibocsátásával kell számolni évente.
Okos tippek
A fűtéshez közvetve kapcsolható ügyekkel is foglalkoznunk kell!
Komposztálás
A kerti zöldhulladék (például avar) és a lábon álló növényzet (például tarló) otthoni égetése tilos és komoly bírsággal büntethető. A növényi hulladéknál a komposztálás a leghasznosabb eljárás, hiszen ezzel visszaforgatjuk a talajba az értékes növényi tápanyagot, ahelyett, hogy az égetéssel tovább növelnénk a káros anyagok kibocsátását. Emellett érdemes figyelmet fordítani a zöldhulladék szervezett elszállítására A lehullott és összegyűjtött falevelek a BKM Keresztúri úti komposzttelepére kerülnek. Itt a főváros és agglomerációjának parkfenntartási zöldhulladékait komposztálják – éves szinten mintegy 60 ezer m3 szerves hulladékot dolgoznak fel, amiből 5-6 ezer m3 kiváló minőségű komposzt készül. Ennek a mennyiségnek közel háromnegyed részét a FŐKERT által kezelt parkokban, fasorokban használják fel. Az ezen felül megmaradó komposztot értékesítik, bárki vehet belőle. A FŐKERT munkatársai arra bíztatnak mindenkit, hogy akinek kertje és lehetősége is van, az hagyja az avart egy alomba összehordva vagy komposztálja, hogy a leveleiket elhullató fákat tápanyagban gazdag termőtalaj várja majd tavasszal.
Szigetelés
Kevesen gondolnak rá, hogy a fűtéssel kapcsolatban létezik még egy csodaszer: ez a megfelelő szigetelés. A jó hőszigetelés alacsonyabb energiafelhasználást jelent, valamint lehetővé teszi, hogy a lakásban lejjebb tekerjük a termosztátot. Ezért pedig a pénztárcánk is hálás lesz: 1℃-kal alacsonyabb hőmérséklet beállításával ugyanis 6 százalékkal mérsékelhető a fűtési költség.
A környezetbarát szilárd tüzelőanyag égetésének helyes gyakorlatáról vagy annak helyettesítéséről, a helytelen tüzelés egészségkárosító hatásairól, és más hasznos tudnivalókról itt érhető el több információ.
A Fővárosi Önkormányzat kampányát az Európai Unió támogatja. A LIFE IP HungAIRy (LIFE17 IPE/HU/000017) projekt az Európai Unió LIFE programjának támogatásával valósul meg.