Keresés
KULTÚRA
Ukrajna nemzeti színeibe öltözik a Lánchíd
Már 3 éve tart, amit sokáig elképzelthetetlennek tartottunk, a háború tart, nem látszik a vége – Ukrajna jövője nagyhatalmak kezében van.
KÖZÉLET
Hamarosan kiderül, kit jelöl Karácsony Gergely a helyettesének
És a következő közgyűlésen várhatóan a parkoláson is szigorítani fognak - derült ki többek között a november 20-i háttérbeszélgetésen.
KÖZÉLET
Tavaly még ő is itt vonult Budapesten – azóta elesett Ukrajnában
„Nem vagyunk hitvány nemzet, kiállunk az ukrán nép mellett!” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester szombaton, az orosz-ukrán háború kitörésének második...
FRISS
Ukrajna nemzeti színeibe öltözött a Halászbástya
A háború kezdetének évfordulója miatt így is kifejezi szolidaritását a magyar főváros Ukrajna népével.
KÖZÉLET
Putyin és Orbán volt a téma az orosz–ukrán háború első évfordulójára szervezett tüntetésen
A tömeg nem, de az egyetértés nagy volt az Ukrajna melletti kiállásban, és abban, hogy Orbán Viktornak nem szabadna hintapolitikát folytatnia.
KÖZÉLET
Egy éve tart a borzalom Ukrajnában
Több mint háromszázezer halott, lebombázott városok és falvak, menekülthullám és tönkrement életek – ez az orosz-ukrán háború egyéves mérlege. Helyszíni...
KÖZÉLET
Karácsony: a városok a jogállamiság ostromlott szigetei
Magyarország távolodik az európai szövetségi rendszertől. Budapest a béke és Ukrajna pártján áll. Erről Karácsony Gergely főpolgármester beszélt egy fővárosi...
KÖZÉLET
Tudósítás Beregszászról: "Az apró dolgoknak is tudunk örülni!"
A háború közelsége, áramkiadások, időnként áruhiány jellemzi a beregszászi mindennapokat. Annak is utána jártunk, hogy vajon mi igaz abból a hírből, hogy az ukrán...
KÖZÉLET
Érezni a levegőben a háború szagát
Beregszász bár közel van a magyar határhoz és messze a fronttól, mégis egy totál más világ fogadott minket abban a pillanatban, ahogy átléptünk Beregsuránynál....
KÖZÉLET
Hatástalan a kormány brüsszeli szankciós bombája egy budapesti felmérés szerint
Az emberek nagy része nem gondolja, hogy a magas élelmiszerárakért csakis Brüsszel lenne a hibás, mutatja a Medián felmérése. Ezzel szemben a kormány által indított...
FRISS
Ukrán és orosz nyelven is elérhető a Kék Vonal lelkisegély-szolgáltatása
Ukrán és orosz nyelven is elérhető a Kék Vonal lelkisegély-szolgáltatása - közölte a működtető Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szerdán az MTI-vel.
KÖZÉLET
„Nyolc hónapos várandósan gyilkolták meg az orosz katonák. Ő mivel érdemelte ki?” – egy magyar nő riportja ukrán nőkkel, Kijevből és Bucsából
Már lassan egy éve tart az ukrán-orosz háború, a civilek pedig elfelejtik, milyen volt az életük előtte. Két ukrán nővel beszélgettem Kijevben, akik saját...
KÖZÉLET
„Béke csak akkor lehet, ha Ukrajna területi szuverenitása helyreáll”
Karácsony Gergely, valamint Varsó, Prága és Pozsony polgármesterei visszaérkeztek a kijevi látogatásukról Varsóba, ahol a magyar városvezető egy menekülteket fogadó...
KÖZÉLET
„A jó és a gonosz harca” – szakértők szerint nem túlzás Karácsony kijelentése
Az oroszok szisztematikusan támadják az ukrán polgári infrastruktúrát, hogy megtörjék a lakosságot, gyerekek elhurcolásával és erőszakos oroszosításával pedig...
KÖZÉLET
Az egészségügyi menedzser, az építész, a nyelvész, a szociológus és a bokszoló – kik találkoztak Kijevben?
Budapest, Prága, Pozsony és Varsó közösen lobbiznak az EU-ban, és most együtt látogatták meg Vitalij Klicskót, az ukrán főváros polgármesterét.
KÖZÉLET
Exkluzív beszámoló Kijevből: Karácsony szerint a magyar kormány nem őszinte a háborúval kapcsolatban
Budapest főpolgármestere Pozsony, Prága és Varsó városvezetőivel együtt Vitalij Klicsko kijevi polgármester meghívására hivatalos látogatásra érkezett a háború...