Több mint háromszázezer halott, lebombázott városok és falvak, menekülthullám és tönkrement életek – ez az orosz-ukrán háború egyéves mérlege. Helyszíni tapasztalatok és tények az ukrán tragédia 365 napjáról.
A háború kitörésének másnapján a férjem közölte velem, hogy akkor először is, nem szólalunk meg többet oroszul, másodszor is megyünk a gyorsított fegyvertartási engedélyért. Én nem akartam, amikor először a kezemben volt fegyver, nagyon idegennek éreztem. De azt mondta, muszáj, meg kell védenünk magunkat.
Nyolc hónapos várandós volt, amikor az orosz katonák lelőtték, ő mivel érdemelte ki?
Eleinte nagyon sokat sírtam. Ha tavaly februárban kérdezel rá, mit érzek, hogy vagyok, nem tudtam volna válaszolni a sokktól.
Szóltam a szüleimnek, induljanak meg azonnal a határ felé, menjenek nyugatra ismerősökhöz. Másképp nem tudok itt maradni és dolgozni. De nekem maradnom kellett.
Csak néhány mondat, ami most a fejemben cikázik, és amit a kijevi utam során hallottam ukrán nőktől. Az egyikkel egy ház előtt cigizve beszélgettünk közvetlenül a tizenegy órás kijárási tilalom előtt. A másikkal több centi hóban gázolva Bucsában. A harmadikkal pedig a „Klicskó-hídon” és a Majdan téren.
Ismerve magamat, csodálkoztam, hogy még nem sírok, mentünk, beszéltünk, ők sem sírtak, de arcvonásaik többször is megkeményedtek annak ellenére, hogy a szláv vendégszeretet mindvégig sugárzott belőlük.
Aztán csak eltört a mécses.
A vasútállomáson voltam, és egy pillanatra megálltam, hogy a váró közepén lévő karácsonyfát végigmérjem. Egy pillanatra oldalra néztem, egy anya és lánya álltak mellettem. Egymást ölelték, csendben sírtak és az induló vonatok kijelzőjét nézték. És ekkor, valamiért pont ebben a pillanatban én is elkezdtem sírni.
Eszembe jut az az első pár hónap, amikor a menekülthullámmal érkezőket fogadtuk sokadmagammal a Nyugati és Keleti pályaudvarokon (egyes becslések szerint a kitörés első 24 órájában 100 ezren hagyták el otthonukat), és teljes letargiában mentünk haza egy-egy önkénteskedés után, nem értve, hogyan történhet ez meg a XXI. században, megkérdőjelezve azt az alapvetést, hogy a megállíthatatlan szellemi fejlődés idejét éljük, na meg azt, hogy az emberek tanulnak a történelemből.
Ez a cikk nem rólam szól, mégis fontosnak tartottam leírni az érzéseimet és tapasztalataimat, mert sajnos még mindig sokan vannak, akik azt hiszik, hogy az ukránok életét teljesen felborító, ártatlan civileket gyilkoló putyini borzalom nem is létezik. Most nézzük át a tényeket, az eseményeket az orosz-ukrán háború kitörésének első évfordulóján.
2022. február
Február 24. – Putyin elindította az orosz inváziót északról, keletről és délről, különleges katonai hadműveletnek titulálva. Céljaként a „demilitarizálást és a nácizmus felszámolását” jelölte meg, „az ukrán területen élő oroszok védelmében”. Deklarált cél továbbá Kijev NATO tagságának megakadályozása. Vagyis hogy a terület orosz befolyásoltság alatt maradjon a volt Putyin-szövetséges egykori elnök, Viktor Janukovics elkergetése ellenére is. (Friss információ, hogy két nappal előtte Ukrajnában a közigazgatási fellebbviteli bíróság megtiltotta Janukovics pártjának, a Régiók Pártja tevékenységét az országban).
Hogy az ukránok nem fogják könnyen megadni magukat, azt már az első napokban bekövetkezett, később szimbolikussá vált, Kígyó-szigeteki esemény is jelezte: egy ott állomásozó, maréknyi ukrán katona szembe szállt a túlerővel érkező orosz hadihajóval és rádión keresztül közölte a betolakodókkal: „Orosz hadihajó: Menj, és baszd meg magad!”
Az orosz csapatok hamar Kijev külterületéig nyomultak, bevették a teherszállító gépeknek fenntartott Antonov repteret (nem sokáig tudhatták magukénak, ugyanis mire az ukránok visszavonultak a területről, az oroszok már nem tudták hasznosítani a repteret utánpótlásra: a harcban megsemmisült a felszerelés, köztük a világ legnagyobb repülőjeként ismert Antonov An-225-ös is).
Hiába a gyors előretörés, az orosz katonák a teljes kijevi régióban komoly ellenállásba ütköztek, és nem sikerült bevenniük a fővárost. (A bucsai mészárlás, melynek borzalmaira csak később derült fény, ezekben a napokban kezdődött).
A kijevi Irpin hidat az ukránok az első napokban megsemmisítették, hogy megakadályozzák az oroszok bejutását a fővárosba. Sajnos a káoszban a menekülő civilek közül több százan meghaltak a főváros északnyugati részén dúló utcai harcok során.
Zelenszkij elnök januárban kezdte meg a napi szintű, közösségi oldalakon történő kommunikációját. Első bejelentkezésében az elnöki rezidenciája előtt állt és közölte: marad a fővárosban, nem megy sehova, továbbra is ő Ukrajna elnöke.
2022. március
Március másodikán az orosz hadsereg bevette a déli Herszon városát. Még ugyanebben a hónapban sikerül elfoglalniuk az egész régiót és Zaporizzsja területét, városát és az ott található, Európa legnagyobb teljesítményű atomerőművét.
A támadók nekimentek az atomerőműnek, amelynek több szintje is kigyulladt. Szerencsére a reaktorok nem sérültek, „csak” az oktatási szárnyat érte találat.
Eközben a főváros továbbra is szabad maradt, de az orosz hadsereg konvojaival volt tele a Kijevbe vezető autópályák többsége. Ezzel azonban könnyű célpontjai lettek a védekező, majd ellentámadó ukránoknak, akik drónokkal mentek neki az orosz csapatoknak.
Moszkva március 29-én jelentette be a csapatok Kijev térségéből való visszavonulását és közölte: mostantól a keleti, ipari területre, a Donbas-térségre koncentrál (ezen a területen 2014 óta zajlottak a harcok az ukrán erők és az oroszok támogatta szeparatisták között a Krím – kétes népszavazás után bekövetkezett – annektálása óta).
Mindeközben a már nyugati színvonalú (stratégiailag fontos) kikötővárost, Mariupolt súlyos találat érte. Az oroszok rakétatámadásában megsemmisült egy szülészet és a helyi színház, amelyben egyes becslések szerint 1300 helyi lakos talált menedéket az ostrom kezdete óta. Több százan, köztük sok gyerek is meghalt a romok alatt. Az orosz erők tagadták, hogy ők állnának a színházat ért rakétatámadás mögött.
2022. április
Napvilágot látott a borzalom: a Kijev külterületéről visszavonuló orosz katonák egy mészárszéket hagytak maguk után Bucsában. Több száz, megkínzott civil holtteste került elő egy tömegsírból és a város utcáiról. A nyugati vezetők ekkor már háborús bűnöket emlegetnek.
Április 9-én újabb borzalom: a donyecki Kramatorszk vasútállomását találat érte 53 civil halálát okozva, megsebesítve további 100-at.
A mariupoli csatatér ekkorra már szinte teljesen romba döntötte az egykor virágzó várost.
2022. május
Mariupol elfoglalása teljessé vált: az utolsó erőd, a bányászok alkotta hősies ellenálló Azovstal acélbánya három hónapos ostrom után megadta magát. Ezzel Moszkva bebiztosította magának a Krím-félsziget és Oroszország közötti szárazföldi útvonalat.
2022. június–július
Nyugati fegyverek, köztük amerikai rakétavetők érkeztek az ukrán oldal megsegítésére. Az oroszok visszavonultak Odesszából, a Fekete-tengeri területről, amelyet még a háború első napjaiban foglaltak el.
Júliusban Törökország és az ENSZ közvetítésével Kijev és Moszkva – a globális élelmiszerbiztonság érdekében – megállapodtak a Fekete-tengeri kikötőkben ragadt gabonaszállítmány átengedésében.
2022. augusztus
Augusztus 9-én robbanások rázták meg a Krímet, amit Moszkva a háború alatt ellátási központként használt. Nem sokkal később ukrán katonai vezetők elismerték, hogy a támadást az ukrán hadsereg indította.
2022. szeptember
A kijevi erők visszafoglalták a második legnagyobb népességű ukrán várost, Harkivot. Moszkva a II. világháború óta először toborzásba kezdett: 300 ezer orosz férfit mozgósítottak, hogy növeljék az egyre csökkenő katonai állományt, igaz, felkészületlen és felfegyverzetlen harcosokkal. Tüntetések törtek ki Oroszországban – ritka látvány a Putyin-rezsim alatt.
A sorozás elől több ezer orosz férfi menekült szomszédos országokba.
Kétes népszavazásokat tartottak az elfoglalt ukrán területeken az Oroszországhoz való csatlakozás lehetőségéről. Az eredményeket az ukránok és a Nyugat is figyelmen kívül hagyta, nem ismerték el, Putyin egy ceremónia keretein belül mégis kihirdette a négy terület orosz annektálását.
2022. október
Október 8-án egy robbanóanyagot szállító teherautó felrobbant a Krímet és Oroszországot összekötő hídon. Az eseményt Moszkva az ukránok „számlájára” írta, és ukrán erőműveket, és más létfontosságú infrastruktúrát vett célba. A támadások folyamatossá váltak, rendszeres áramkimaradásokat okozva országszerte.
2022. november
Az orosz erők elhagyták Herszon területét, az egyetlen, fontos regionális központot, amit a háború alatt sikerült elfoglalniuk.
2022. december
December 21-én Zelenszkij az Egyesült Államokba látogatott, hogy Joe Biden amerikai elnökkel találkozzon. Ez volt az első alkalom, hogy elhagyta Ukrajnát a háború kitörése óta. Az ukrán elnök nagy reményekkel érkezett Washingtonba: Patriot légvédelmi rendszert és más fegyvereket kért.
2023. január
Nem sokkal 2023 beköszönte után a frissen toborzott orosz katonákat egy ukrán támadás megtizedelte Makijivka városában. Több hónapnyi ostrom után a támadók beveszik a bányaváros Soledart.
Januárban újra megszaporodtak a légiriadók országszerte és a fővárosban is. 14-én súlyos csapás érte Dnyipro városát: az ukrán infrastruktúrát célzó rakétatámadás lerombolt egy lakóépületet 45 ember halálát okozva.
Január 24-én Németország úgy határozott, hogy Leopard 2-es harckocsikat küld Ukrajnának, és engedélyezte több európai országnak is, hogy hasonlóan tegyenek a tulajdonukban lévő, német gyártású járművekkel.
Február 20-án Joe Biden vonattal Kijevbe érkezett, a háború kitörése óta először.
A magyar szál
A háború közelsége, áramkiadások, időnként áruhiány jellemzi a beregszászi mindennapokat. Babják Zoltán, Beregszász polgármestere az Én Budapestem újságírójának pár hete még azt mondta, az áramkimaradások folyamatosak, ezért nehéz a háztartásban levezetni a hétköznapi teendőket, hiszen tönkre mennek a háztartási gépek, drága az üzemanyag, amit többnyire a generátorokban égetnek el, de bizonyos intézmények áramkorlátozás nélkül működhetnek, mivel erre speciális engedély jogosítja őket. Több kárpátaljai magyar is harcol a háborúban, Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi elnöke a magyarok besorozásáról azt mondta: „Fontos kiemelni, hogy Kárpátalján soha nem voltak etnikai villongások és azt hiszem, hogy ebből kellene kiindulni”.
És hogy hol a vége?
Mikor kezdhetik el újjáépíteni magukat és városaikat az ukránok? Erre senki nem mer konkrétumot mondani annak fényében, hogy sem Putyin, sem Zelenszkij nem hátrál meg és az oroszokat meglepetésként érte az ukrán erő és helytállás, amely részben a nyugati támogatottságnak és kiképzésnek köszönhető.
A tények, amik igazán számítanak elég szomorúak:
- közel 200 ezer orosz katona,
- 100 ezer ukrán katona
- és 30 ezer civil halt meg a háborúban.
- Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának adatai alapján körülbelül 8,1 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat a háború kitörése óta.
(Kiemelt kép: Bucha. Forrás: Twitter)