KÖZÉLET

Karácsony: a városok a jogállamiság ostromlott szigetei


Magyarország távolodik az európai szövetségi rendszertől. Budapest a béke és Ukrajna pártján áll. Erről Karácsony Gergely főpolgármester beszélt egy fővárosi rendezvényen.

Magyarország ma távolodik az európai szövetségesi rendszertől. Ezt Karácsony Gergely főpolgármester mondta a Budapestre akkreditált nagyövetek és a fővárosban működő külföldi és magyar multinacionális cégek vezetői előtt a Széchenyi Fürdő csarnokában.

A háború évfordulójának előestéjére időzített városdiplomáciai rendezvényen Karácsony úgy fogalmazott, idehaza otromba uszítás zajlik az Európai Unió, annak intézményei, időnként egyes vezetői ellen.

Szerinte azért épülhetett le a magyar demokrácia az unión belül, mert az Európai Uniónak nincsenek hatékony eszközei annak megvédésére. Úgy vélte, a magyar jogállam lerombolásának költségeit jelentős részben az unió „finanszírozta közvetetten, a szabad sajtó igába hajtását éppúgy, mint azt, hogy a klientúra teljes iparágakat sajátított ki magának”. Úgy vélte, ma a városok a jogállamiság „ostromlott szigeteivé” váltak.

Bejelentette, hogy idén ősszel is megrendezik a Budapest Fórum elnevezésű eseményt, ahol a városokat érintő kérdéseket, a jogállamiságot, a klímavédelmet, a jólét kérdését tárgyalják meg nemzetközi kutatókkal és politikai aktorokkal.

Az ukrajnai háború kapcsán a többi között azt mondta, hogy Budapest a béke és Ukrajna oldalán áll. Mint fogalmazott Magyarország "a háború vesztese lesz, ha elveszíti erkölcsi iránytűjét, és ezért elveszíti szövetségeseit is”.

(Fotó: Fővárosi Önkormányzat/ Ruzsa Rania)