KÖZÉLET

Hatástalan a kormány brüsszeli szankciós bombája egy budapesti felmérés szerint


Az emberek nagy része nem gondolja, hogy a magas élelmiszerárakért csakis Brüsszel lenne a hibás, mutatja a Medián felmérése. Ezzel szemben a kormány által indított nemzeti konzultáció teljesen más eredményeket hozott.

Minden bizonnyal nincs olyan ember, aki ne futott volna bele a kormány brüsszeli szankciókat ábrázoló bombás plakátjaiba, amivel az uniót okolják a pokoli (20 százalék fölötti) inflációért. A kormány pedig a napokban tette közzé, hogy a nemzeti konzultáció kitöltőinek 97 százaléka „elutasítja a szankciókat”. Úgy tűnik, a budapestiek lényegesen árnyaltabban látják mindezt.

A Medián és a 21 kutatóközpont tavaly november 28. és december 3. között a budapestiek körében készített 1000 fős reprezentatív felmérést a témában.

A felmérés szerint a fővárosban élők többsége úgy vélte, hogy leginkább a kormány gazdaságpolitikája felel a kilövő élelmiszerárakért (összesen 70 százalék, de a legmagasabb, 84 százalékos arányban a 30-39 közötti korosztály osztotta ezt a véleményt).

A második helyre az orosz-ukrán háború került (59 százalék szerint felelős), míg a felsoroltak közül a budapestiek a brüsszeli szankciókat okolták a legkevésbé az infláció elszabadulásáért (36 százalék). A szankciókat okoló kampány a leginkább az alapfokú végzettséggel rendelkezők és a 65 év felettiek körében hatott, az előbbiek 42 százaléka, az utóbbiak 38 százaléka tartja az uniós szankciókat hibásnak az inflációért.

A felmérés kiterjedt arra is, hogy a háború kirobbanásáért ki felel. A budapestiek többsége egyértelműen Oroszországot okolta, összesen 83 százalék gondolja teljes mértékben, vagy inkább felelősnek a háborúért az oroszokat. Ukrajnát 49, az USA-t 47, míg az Európai Uniót mindössze 24 százalék látja részben vagy egészben felelősnek.

A kormány tavaly októberben nemzeti konzultációt hirdetett a szankciók megítéléséről. Nem csak kormánypárti politikusok, de megafonos influenszerek is arra biztattak, töltsük ki a kérdőívet. A fiatalokat egyébként kis pénzzel is megtámogatták, hogy vigyék hírét a konzultációnak. A nyilvánosan elérhető AdLibrary adatai alapján, amikben a politikai hirdetésekre költött összegeket lehet megnézni, az influenszerek 11,5 millió forintnyi hirdetési (köz?)pénzt durrantottak el e célra.

Ha úgy vesszük, a mostani konzultáció mégsem lett annyira sikeres, összesen 1 millió 389 ezren töltötték ki, és hogy ebből mennyi az automata bot, azt nem tudni.

Az eredményt a kormány.hu oldal ismertette: ez alapján a magyarok 97 százaléka elutasítja a „súlyos károkat okozó szankciókat”.

A 444.hu közölte a Eurobarométer felmérését, amely azonban más eredményre jutott. Eszerint a megkérdezettek 56 százaléka teljes mértékben vagy részben helyesli az unió szankcióit.

A Hírklikk tavalyi összegzése szerint eddig közel 50 milliárd forint mehetett el a miniszterelnök egyik kedvenc, de sok hasznot nem hozó tevékenységére.  A mostani konzultációra és a plakátkampányra pedig összesen 8 milliárd forintot fizetett ki Rogán Antal kabinetirodája – írta a Euronews tavaly októberben.

(Kiemelt kép: Fortepan/Lissák Tivadar / Illusztráció, infografika: Sturm Dániel)