A város legfurább fesztiválja a kiadó üzletekről szól
Tavasszal a KÉK - Kortárs Építészeti Központ a RÉV8-cal karöltve újra megrendezi a NYITVA! Kiadó üzletek fesztiválját és ezúttal a Népszínház utca és környékének...
Az Auróra a civil élet egyik fontos bázisa, sokszínű, befogadó programjaival sokféle kezdeményezés és csoport talált itt otthonra és biztonságos közegre. Közleményük...
Most már tényleg készül az iskolautca Józsefvárosban
A közoktatási intézmények előtt gyakori probléma, hogy torlódások alakulnak ki amiatt, hogy sok szülő autóval viszi a gyerekét az iskolába. Mindez nemcsak...
Több mint egy hónappal ezelőtt kezdték a Magyar Rádió egykori atombunkerének bontását a Pollack Mihály téren, a Palotanegyedet teljesen átalakÍtó Pázmány Péter...
1876-ban itt nyílt meg itt Budapest egyik első kávéháza, ahol a belső díszítés és enteriőr a mai napig megmaradt eredeti állapotában. A Józsefvárosi Önkormányzat...
Újabb 30-as zónák a fővárosban a kevesebb balesetért és a tisztább levegőért
Áprilistól a Corvin, az Orczy és a Losonci negyed 30 km/h-s övezet lesz, a kerékpárosok számára pedig lehetővé teszik az ellenirányú behajtást, ahol csak lehet.
Folytatódik a több ütemből álló utcafásítás Józsefvárosban
A VIII. kerületben egymást érik az utcaképeket drasztikusan – a jó irányba átalakító – beruházások, a mostani ütemben 58 fa és 750 négyzetméter zöldterület lesz 38...
Ahol a tárgyak új életre kelnek – közösségi szerelde és kávézó nyílt a Teleki téren
Bringaszerelés, rádió javítás vagy egy székláb megragasztása és ruha felvarrása? Ez nem egy klasszikus értelemben vett szerviz, ahol leadjuk a tárgyat és...
Halló, halló! Itt a felújított Józsefvárosi Telefonközpont!
Az Imagine-nel bejárhattuk a nemrégiben csodásan felújított, és két éve ötcsillagos hotelként működő egykori ipari-építészeti remeket. Az egészen egyedi...
Mikroparkok burjánzása Józsefvárosban – talpalatnyi zöld a forró aszfalt helyén
Micsoda evolúció – parkolókból parklet, majd ezekből mikropark lett. A 2022-es VIII. kerületi részvételi költségvetés egyik nyertes ötleteként öt mikroparkot...
Idén is érkezik a Nép-Szín-Ház Járdafesztivál, egy zenei, gasztronómiai, civil dzsembori
Tavaly tanultuk meg, mit is jelent egy igazi járdafesztivál, amikor két napon át jártunk koncertekre, beszélhettünk a padkán ülve vagy épp teáztunk a helyi éttermek...
Így lesz vígabb a Víg utca – autómentes, színes és pezsgő
A tavalyi józsefvárosi részvételi költségvetés egyik nyertes ötlete az “Egy Vígabb utca lett” – most hétvégén bemutatkozik a nagyközönségnek is az átalakult,...