Van itt néhány hely, ahol csak egy jót ettél, aztán sírtál és ordítva röhögtél, ahol levendulaillat volt, és szerettek, ahol sörszag volt, és lehánytak, és ahol másnap megint ott találtad magad, ahol most nem vagy, de lennél. Ez az #írókbudapestje!
1. A varangy is akkor a legaktívabb, ha csonkolt. Kar és láb nélkül eleven gócponttá válik. Forró mocorgása pedig feledteti, valaha több is volt.
2. Budapesten is a kétéltűek a leghevesebbek, hisz
varangy a Fűvészkert is.
Területe a Klinikák építésével mintegy ⅓-ra csökkent, de ahogy szorult a tér, nőtt az intenzitás. Mára már szinte elviselhetetlen a feszültség – ezért mentem oda.
3. Fedő alá szorított akarat: a pálma majd kinyomja a kupolát. Könnyű azt hinni, hogy a növények országlása csendes műfaj. Emberi fülnek csakugyan, de rezonál rá más: éjjelenként úgy dobog a kert, hogy reszket tőle a környéken minden ablak, és mögötte, akinek kell. Mondták a helyiek.
4. Az üvegházak területe meghaladja a 2000 m²-t: szakadatlan folyik bennük a nedvek cserekereskedelme. Elfoglalják a növények magukat.
5. A kert kerítése viszont félreértett határ. Nem a külső pusztító szándéktól óv, hanem
a növényi akaratot tartja kordában.
Láttam mi zajlik ott, rejtőzködve megfigyeltem. Egymásbanyíló testek tobzódása, felforgató elevenség. A kert is csak illúzió, higgyetek nekem. Ők engedik, hogy azt gondoljuk nálunk a kontroll. Visszafogott egyedek mutogatják magukat a látogató szemének, de a hatalmas levelek mögött, a betekintés vakfoltjaiban őrjítő és féktelen folyamatok reszketnek. Nyálas bomlás és merevedő újraszervesülés. Azért beszélhetek csak, mert engedték, most az egyszer nem növesztettek mohát a számba. Indáikat visszahúzták.
6. Értsétek meg, több van ott, mint amit zselés szemgolyóink befogadni képesek. A kapun belépve, már benne vagyunk, bennük: rajtuk, hordoznak. Engedik, hogy lépj. Fonalaikkal áttúrt föld reszket a talp alatt. A szédítő sokaság megszállottá tesz, és
nem enged máshova gondolni.
Odabent még a Casio is az ők idejét méri.
7. Nézd csak, mini dzsungel – mondja a lakótársam az új szobanövényekre mutogatva. Hazugság – ordítanám. Hol itt a növényi akarat – de vele ilyenekbe belemenni nem érdemes. Nem járt még a kert mélyén. Meg egyébként is: azt hiszem a rút ikeás alumíniumkaspó teszi, abból táplálkozik a dühöm. Tudom már a titkot, a háziasításban csak a lefojtott és kirobbanni készülő növényi feszültséget látom csupán.
8. A terv most már tiszta: komposztálom magam. Megbeszéltem velük, abban maradtunk, még hírt adok a zöld elevenségről, a növényi cselekvésről – aztán irány a Korányi Sándor utca,
és komposztálom magam.
(Megint ez az erőszakos kontrol – dehogy én komposztálom: komposztálódom általuk.) Aztán már csak ellatyakosodott testemmel veszek részt a felszín alatti nagy mozgásokban. A pálmaház fülledt levegőjében kísértgetek majd, gyertek, ha arra jártok, nézzétek meg, milyen szerves erők dolgoznak a Fűvészkert csonkolt testében. A varangy szólít.*
∗: Mondanék még valami jólfésültet is, hogy milyen szép hely, igazi ékszerdoboz, a város csendes zuga, elvonulós hely, de nem az. Tudnotok kell a nagy titkot,
nem ártatlan a Fűvészkert,
hisz… de egyre nehezebb, cseppfolyós hús bugyborékol már a számban, beszélni kéne, elmondani még, amit tudtomra adtak, beszélni az emberen túliról, de a bomlás már beszőtte agyam, beszélni a kert hamis kontrolljáról, beszélni a szerves sokaságról, beszélni még a növények cselekedeteiről, besz
Kazsimér Soma 1997-ben született Miskolcon, jelenleg Budapesten él. Költő, performer, kriptozoológus.
Az #írókbudapestje! című sorozatunkban megjelent korábbi szövegek:
Kozma Lilla Rita: Az este, amikor otthagytam a szívem egy részét a Wesselényiben
Balogh-Kunst Nóra: Lett kétféle Budapestem
Kovács Bálint: A városnak háttal
Gaál-Nyeste Katalin: Huszonegyre lapot húzni