Ma már természetesnek vesszük, hogy ott áll és fényeskedik a nappaliban, de nem volt ez mindig így. Ilyen volt a karácsonyfa kacskaringós útja a német fenyvesekből a budapesti otthonokba.
Bevezetés a faállításba
Az ókorban már bizonyítottan igény volt arra, hogy az emberek örökzöld növényekkel, ágakkal díszítsék otthonukat, az első karácsonyfa azonban csak a XVI. században (pár forrás szerint Luther Márton ötlete nyomán) került a házba,
Budapesten pedig a XIX. század elején tűntek fel az első feldíszített fenyők.
A legeslegelső karácsonyfát Brunszvik Teréz állíttatta kisdedóvójában az 1820-as években. Arról is vannak feljegyzések, hogy
Podmanicky báró német rokonai első pesti látogatásukkor elképedtek, amikor látták, hogy a család itt élő ága nem halad a korral, és nincs feldíszített karácsonyfa a nappaliban.
Így lett előbb városi státuszszimbólum, később a különböző nőegyletek jótékonykodásának fokmérője, és csak sokkal később kötelező karácsonyi ünnepkellék.
Ilyenek voltak a budapesti kezdetek
A XIX. század elején Pesten híre ment, hogy Bécsben a nőegyletek egy fürdő dísztermében jótékonyságból fát állítottak, és a legrosszabb sorból származó kisdedeknek ruhácskákat és képeskönyveket osztogattak.
Bécsben egyébként az első karácsonyfát egy Németországból áttelepült bankárcsalád házában állították fel 1814-ben, ami ott és akkor olyan furcsa volt, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla.
Az új „bécsi divatot” látva az előkelőbb pesti dámák sem maradhattak ki a jótékonyságot övező jótékony népszerűségből, és ők is karácsonyfákat állíttattak bölcsődékben, gyerekkórházakban, és gondoskodtak a gyermekek meglepetéséről. Sőt, az intézményekben dolgozó ápolónőket is megajándékozták. Az ilyen alkalmakra volt, aki pénzt adott, mások játékokat, süteményt, kis nyakkendőket, a lapok pedig név szerint közölték a nagyvonalú adományozókat, aminél jobb reklám nem is kellett az ügynek.
Mire az 1850-es évekre fordult a történelem, addigra már a legtöbb háznál állt karácsonyfa a magyar városokban is,
ott legalábbis biztosan, ahol egy nagyobb család is várta miatta az ünnepeket. A szegényebb iparos is szerzett valahonnan egy kis ágacskát, hogy otthon legyen minek örülni, de ahova ágacska sem jutott, ott egy fürt szőlőnek, almának és diónak tapsoltak a gyerekek. A szülők Jézus születéséről olvastak fel nekik, miközben felfalták a ritka csemegéket. A legszegényebbek viszont csak a piacokon bámulhatták meg a feldíszített fákat, esetleg ablakokon bebámulva láthatták, hogy miről maradnak le társadalmi státuszuk miatt.
Nem a fa alá, hanem a fára tették az ajándékot
A faállítás szokása először a városokban terjedt el, de vidéken egészen a XX. század elejéig – a halottak napjához hasonlóan – nem volt jellemző. Kezdettől fogva családi ünnep volt, de a XIX. század közepén a Jézuska még nem a fa alá tette az ajándékokat, hanem a fára akasztotta. Kis bábuk, cipőcskék, fakardok, falovak, cukorangyalkák voltak a legnépszerűbbek, egyesével, tarka szalagocskákkal odakötözve az ágakhoz.
És aztán a karácsonyfák ágaira kerültek a viaszgyertyák is, hogy fényükkel bevilágítsák minden család otthonát.