Van itt néhány hely, ahol csak egy jót ettél, aztán sírtál és ordítva röhögtél, ahol levendulaillat volt, és szerettek, ahol sörszag volt, és lehánytak, és ahol másnap megint ott találtad magad, ahol most nem vagy, de lennél. Ez az #írókbudapestje!
A nő, aki a második feleség. Az egyik kocsmában. A férfival, aki a második férj. Nem ültek egymással szemben. A férfi másik helyiségben ült. Ahol nincsenek gépek, sem félkarú, sem gyümölcsös. Csak asztalok. Ült az egyiknél, és itta a sörunikomot. Minden ötödikeste, negyedikeste. Másnap munkában nem látszott rajta. Sem a sör, sem az unikum, sem az este. Minden nap hajat mosott, szájat mosott, belet mosott. Kifüstölt szívet.
Azon az estén a nő nem a félkarúnál, együtt sörunikum, komolyan beszélgetnek, a nő nevetgél, az ujjaira csavargatja a haját, a férfi fejben számol, vadiúj autót rendel, hátha ritkulnak a séták, csak minden századikeste, a nő észre sem veszi, mikor kezdi a hisztit, csak még egyszer.
A férfi egyik délután levitte a szemetet. Beült a lízingelt autóba, hozzám hajtott, azt mondta, megjöttem. Üzenetet küldött a nőnek, másikkal van, aki nem issza tele a fejét minden este. Jackpot.
Hónapokkal később abban az autóba ülünk, kocsmatúrázunk,
tanúkat keresünk a válóperhez,
akik emlékeznek és vallanak, hajtunk egyiktől a másikig. Alá kell támasztani, tisztelt bírónő kérem, hiszen ez így nem működhetett. A férfi mindegyikből lógó orral jön ki, amúgy is nagy orra volt, visszaül, én jegyzetelem, ő szabadságot vesz ki a beadványhoz, újra le kell játszania az életét, a bíróságon a megrágott szavak máshogy számítanak.
Senki nem tanúskodik.
Az autóból figyelem őt, mint valami rablás résztvevője, két körben, előszörre nem tudja összeírni a helyeket, mert nem emlékszik a nevükre, csak bor és unikum szagra, a banki kivonatokon sem szerepel az óra, perc. Emlékszik még a könyörgésekre, hiszen annak a nőnek csak ennyi szórakozása volt. Jól érezték magukat, ez látszik a férfin.
Én kint az autóban
fejben egy miskolci kocsmában ülök.
Tíz évvel korábban. A putrit így képzelném el, ha soha nem láttam volna előtte. A szakállas Sz-szel elmentünk inni. Szerettem Sz-t. Magas volt, az esetem. Nem tudtam, milyen az ágyban. Azt tudtam, milyen a szívemben.
Hideg, csendes, és azt szajkózza, milyen okos vagyok, és imád velem lenni. Mert okos vagyok. Miért ismételgeti magát? Nem beszélt más nőkről, egyről tudtam, akit néha lefektet.
Soha nem leszek olyan, mint az a nő volt, rideg és semmilyen, nem is tudtam vele miről beszélgetni. A szakállas Sz-ből arra emlékszem, ahogyan rágyújtott, mesélt sakkról, a verseit szavalta.
Sok kocsmába mentünk, meg bárokba, ahol táncoltunk is, csupa középkorú alkoholista nő és férfi között. Cseppet sem volt romantikus, de éppen ezekre emlékszem, ahogyan megcsókolt, szuszogott a nyakamba, és azt suttogta a fülembe, hogy milyen okos vagyok.
Ha azt mondta volna, hogy kicsit szép, akkor már rég szültem volna neki öt gyereket, vasalnám még a zokniját is, és azzal csalna meg, akivel akarna, még azzal a nővel is, akivel nem tudtam miről beszélni, de erőltetném, ha összefutnánk.
Nem mondta.
Utoljára egy érdekes asztalhoz ültünk, meghívtak magukhoz, összenevettünk és mentünk. Sörök voltak, mert vittünk, a házra nem emlékszem, csak egy pasira, aki a konyhaasztalon egy baltával akarta egy színes plüsskakukk fejét lecsapni. Nem sikerült.
Sz azt mondta, érdekes, illetve nem is erre, mert akkor csak szorosan ültünk egymás mellett, nekem folyamatosan szerelmesen dobogott a szívem, hanem amikor kimentünk a kertbe, ami az erdő mellett volt, és megláttunk három sírgödörnek látszó sírgödröt, mert a másik, rosszabb képű pasi, aki magukhoz invitált, azt mondta, de még most sem tudom eldönteni, hogy viccesen-e, talán nem, de
ha egyszer összefutok a szakállas Sz-szel
az életben, majd megkérdezem, ő hogyan emlékszik, de nem hozom szóba, milyen kicsi kellett volna ahhoz, hogy megcsalhasson engem.
A lógó orrú visszaszáll az autóba. Arról mesél, hogy a nő a másik helységben mindig nevetett. A retikül tele volt készpénzzel és némi apróval. Megférve egy kétdekással, nagyon megerőltetve akár egy félliteressel. A nő azt mondogatta, neki jár ennyi. A férfit újsághirdetéssel szedte fel, mutatja a kivágott hirdetést. Korábban a nő első férje egy reggel lement cigarettát venni.
Gaál-Nyeste Katalin (1970) Mátészalkán volt fiatal, Miskolcon lett mérnök, Budapesten él. Rövidprózát ír. Novelláskötete Bőr címmel jelent meg 2023-ban a Parnasszus Kiadónál.
(Kiemelt kép: Gaál-Nyeste Katalin / Fotó: Merész Márton/Énbudapestem)
Az Énbudapestemen megjelent további szövegek:
Kozma Lilla Rita: Az este, amikor otthagytam a szívem egy részét a Wesselényiben
Balogh-Kunst Nóra: Lett kétféle Budapestem
Kovács Bálint: A városnak háttal