Van itt néhány hely, ahol csak egy jót ettél, aztán sírtál és ordítva röhögtél, ahol levendulaillat volt, és szerettek, ahol sörszag volt, és lehánytak, és ahol másnap megint ott találtad magad, ahol most nem vagy, de lennél. Ez az #írókbudapestje!
Juhú, szabad vagyok! Dugni, megyünk dugni!
Lefingott belső, balra téglával kirakott pult, meccs szól a tévéből, áporodott sörszag!
És ez, mi ez? Olcsó borocska? Unikum? Bakica? Az egész városban csak két helyen csapolnak Bakicát, a Gellért téri Libellában és a Fapiban!
A Libellában még a levegő is más, ez csak egyet jelenthet, a Fapiban vagyunk.
Ácsi, ácsi viszont. Álljunk csak, tesó, figyi, hanyadik Bakicánál járunk? Gondolkodjunk emlékezzünk: ragacsos, barnás vizelet, olyan, mintha kátrányt okádtunk volna.
Hogy már olyan, vagy még olyan, mindjárt kiderül.
Ajjaj, tesó, tuti nem az első volt, kérlek, könyörgöm, tarts mértéket, odakint 40 fok van, itt legalább 50, nem akarok egész este kátrányban úszkálni. Aztán meg, elég csak kettőt meginnod, és engem is kicsinálsz.
Olyan leszek, mint a tejbe áztatott kifli.
De hát, kinek beszélek én?
Arra padok vannak, megindulunk, jól van. Fogjunk szépen talajt kicsit. Kik ezek? Nem látom.
Ajjaj, és megint csak ajjaj, tesó. Lehet, hogy máris késő, nyúlnak a szóvégi magánhangzók, máris úgy beszélsz, ahogy a birkák bégetnek a tanyán. És jaj, politika, közélet. Szedd össze magad, tesó, ebből még soha nem sült ki semmi jó.
Ahogy a művelt francia mondja, keep your eyes on the prize!
Dugni, menjünk dugni!
Hetek óta egyik kocsmából dőlünk a másikba, otthon meg azon sírsz, hogy magányos vagy. Mit szóljak én, tesikém, mit szóljak én?
Juhú, vége az okoskodásnak, dugni, megyünk dugni!
Fakanalak hadát törte a muter rajtad, mert
minden méltóságod a kocsmiban hagytad,
tisztában van azzal, rossz a fia végre, kulcsolja a kezét, és úgy néz föl az égre!
De most, de ma, itt most minden más lesz, elhagyjuk a süllyedő hajót, viszlát, lúzer alkeszok, lóra ülünk, és bevágtázunk a városba!
Mit? Mi? Hogyhogy még egy kört? Milyen még egy kört? Mi az, hogy csak cigizni megyünk? Tesi, ne szórakozz már velem!
Pont úgy maradok itt, ahogy idedobtak, és ha nem csinálom jobban, hát végem van, mint a botnak.
Minden átkozott este cipelsz magaddal, itt állok csőre töltve, mégis valahogy mindketten úgy zörgünk az ürességtől, mint a mákgubók a szélben.
Ó, kárhozat, ó, kizökkent idő, hát reggelente úgy szalutálok, hogy ha hason fekszel, lefordulunk az ágyról, hát hogyan üzenjek, mit üzenjek, hogy megtanuljuk végre helyre tolni azt?
A ciginek végre, vesszük a tatyót, és dugni, megyünk dugni!
Jaj, nem, hisz a pulton vár már a következő sör.
Ez meg ki volt? Hallod, ki kérdezte, fizetsz-e valamit? Hát kinek van ilyen dohánykarcos, mégis fiatal hangja? Forduljunk csak meg! Barna nadrág, fehér, műszálas pulóver. Kevert és pikoló sör? Ajjaj, hess innen vénasszony, hess gonosz boszorka, én ebbe a csapdába nem sétálok bele!
Mi ennél többre vagyunk hivatottak!
Igenis, dugni, megyünk dugni!
Jaj, főnök, máris kóválygunk? Egy átkozott szégyen vagy, engem is folyton kellemetlen helyzetbe hozol. A méltóságod is, tényleg olyan, mint a bicikli, amivel járunk. Letámasztod a kocsma előtt, aztán elfelejtesz visszajönni.
Jól van, menjünk megint vécére, az lesz mindenkinek a legjobb, mielőtt nem késő.
A Kolosy téri Fapados Söröző sajnos évekkel ezelőtt bezárt. Úgy volt, Tiborczék sörcsarnokot nyitnak a piac épületében, aztán egy darab Starbucks lett a vége.
A szöveg helyenként Dopemant, helyenként Petrit, helyenként Shakespeare-t, helyenként Orbánt tartalmaz.
Aradi Péter 1985-ben született Budapesten. Újságíró, szerkesztő, szövegíró. Az írás mellett leginkább futni szeret. Első regénye A csend, amire vágytál 2022-ben jelent meg a Kalligram kiadónál.
Az #írókbudapestje! című sorozatunkban megjelent korábbi szövegek:
Kozma Lilla Rita: Az este, amikor otthagytam a szívem egy részét a Wesselényiben
Balogh-Kunst Nóra: Lett kétféle Budapestem
Kovács Bálint: A városnak háttal
Gaál-Nyeste Katalin: Huszonegyre lapot húzni
Locker Dávid: Törmelék a Tabánból – Borpatika