Karácsony: A kormányzati elvonások veszélyeztetik a főváros működőképességét......és immár Budapest finanszírozza a kormányt. A főpolgármester az Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén beszélt.
Karácsony Gergely: Túl kell élnünk valahogy ezt az időszakotVisszavásárolnák a közműveket, 27 ezer lámpatestet cserélnének – Karácsony Gergely főpolgármester a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) eseményén felvázolta,...
Bajban a főváros: pénzügyi túlélőprogram kidolgozását jelentette be Kiss AmbrusA főpolgármester-helyettes csütörtök délután, sajtótájékoztatón ismertette Budapest jelenlegi anyagi helyzetét.
Kitűzték a roma zászlót a VárosházáraElőrehozott Nemzetközi Roma Napot ünnepeltek a Főpolgármesteri Hivatal udvarán, amin a Romano Glaszo és a Karaván Familia Együttesek előadták a roma himnuszt.
Közös a tér – üres ingatlanokat nyit meg a főváros civil programok számáraBudapesti civil szervezetek pályázhatnak arra, hogy a Keleti pályaudvarnál három, eddig üresen álló üzlethelyiséget bérleti díj nélkül használatba vehessenek.
300 millió forintot osztott szét a főváros szociálpolitikai fejlesztésekreA Fővárosi Szolidaritási Alapnál a kerületi önkormányzatok és intézményeik, valamint a velük együttműködő civil szervezetek pályázhattak támogatásra.
Karácsony: Nem a kormány támogatja Budapestet, hanem a főváros a kormánytMiközben a főváros termeli meg a magyar GDP jelentős részét, abból alig részesedik, ráadásul évről évre emelkedő szolidaritási adót kell fizetnie. Erről a...
Bírósági ülnököket keres a fővárosÜlnök szinte bárki lehet, aki betöltötte a 30. életévét, és még nem múlt el 70 éves. A megbízatás négy évre szól, és tiszteletdíj jár érte.
A Kúria elé került a gellérthegyi sikló ügyeFelülvizsgálati kérelmet adott be a Kúriának a gellérthegyi sikló megépítésére létrejött cég, miután az illetékes bíróság első fokon törölte környezetvédelmi...
A világ harmadik legbiztonságosabb városa lett Budapest az egyedül utazó nők számáraA WayAway utazási oldal kutatásából az is kiderült, hogy a nők 24 százaléka mondott már le utazást biztonsági aggályok miatt.
Focival a bánat ellen - Ukrán menekült gyerekeket edzett a Margitszigeten AndriiAndrii Petrenko egyik utolsó edzését tartotta hétfőn a Margitszigeten, fiatal ukrán fiúk lesték minden szavát. Mindannyian a háború elől menekültek Budapestre, a...
„A Karmelita kordonjait újra és újra le fogjuk bontani”A miniszterelnök hivatalának főbejáratát 2021-ben zárták el a kíváncsi szemek elől, mostanra ellenzéki politikusok „vették kézbe” a kerítéselemek ügyét.
Horn Gyula sétány: a főispán felszólít, az MTA állást foglal, a főváros nem hátrálKormányhivatal: át kell nevezni a közteret. MTA: az egykori miniszterelnök részt vett önkényuralmi rendszer kiépítésében. Főváros: a Horn Gyula sétány marad.
Autósok kontra biciklisek: „Elbeszélünk egymás mellett, ennek így nincs sok értelme” Csak a külföldiek, kirándulók szempontjából lényeges időpontban korlátozható az autók áthaladása a Lánchídon – mondja dr. Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub Jogi...
Eltűnt a nyilas vezetőre emlékező felirat Szálasi özvegyének sírkövéről„Szálasi Ferenc emlékére” – ez a szöveg tűnt el a kőről egyetlen nappal azelőtt, hogy a Fővárosi Közgyűlés határozatot hozott volna a nyilas emlékhellyé vált sírhely...
Bántalmazásról, erőszakról és kényszerítésről szól a NANE fotókiállításaÉs cserbenhagyásról, hallgatásról, gyógyulásról – képek, amelyeket nők küldtek be a NANE Egyesület fotóprojektjére.