KÖZÉLET

Milyen buszok gyulladtak ki?


Két nap alatt már a második busz gyullad ki a városban, a BKV vizsgálja az okokat.

Ilyenre 2022 óta nem volt példa, most azonban két nap alatt kétszer is, ez azonnali vizsgálatot igényel – jelentette be a főpolgármester. A balesetben szerencsére személyi sérülés nem történt egyik nap sem. 

Szerdán a délelőtti órákban az Attila úton, a József nádor térnél égett ki egy 16-os busz – ami a török gyártású Karsan ATAK – miután a motorterében tűz keletkezett. A sofőr azonnal leszállította a járművön utazó négy embert és riasztotta a tűzoltókat. 

Busz
Kép: Fővárosi Katasztrófavédelem

 

A vonalon ezek a típusú járművek 2015. novemberében álltak forgalomba, annak idején összesen 16 példány érkezett a fővárosba – a vezess.hu hu híre szerint nem ez az első eset, hogy probléma van a típussal, egy évtizedes szolgálatuk alatt ez a harmadik busz, ami kigyulladt. Ahogy írják, 2017 áprilisában pár napon belül kettő is kigyulladt: az NCV-295 rendszámúban a tüzet gyorsan eloltotta a sofőr, ám néhány nappal később az NCV-287-es teljesen kiégett a Várfok utcában. A Karsanok előtt ezen a vonalon a várba közlekedő Ikarus 412-es midibuszok közül 2002 és 2011 között is összesen négy égett le. 

Csütörtökön a reggeli órákban az Érdi úton gyullad ki egy 59-es villamost pótló Mercedes Citaro O530-as busz a Farkasréti temető és a Süveg utcai megállók között. A villamos felújítása alatt a vonalon pótlásra – aminek épp augusztus 14. az utolsó napja – beállított buszok abból a 2000 környékén gyártott, és Budapesten 2012-ben üzembe helyezett flottából származnak, amelyek korábban Frankfurtban, Salzburgban, Madridban és Berlinben szolgáltak. Itt tehát egy busz életkorral számolva idős, 25 éves járgányról van szó, ami ideiglenes szolgálatot teljesített a vonalon. 

Busz
Kép: Fővárosi Katasztrófavédelem

Az első adatok alapján az látszik, hogy más-más járműtípusól és gyártmányról van szó a két esetben, amik külön telephelyről is származnak, így ilyen összefüggés nincs az esetek között, és a ma reggeli 7 óra körüli tűz oka a hőség sem lehetett. A pontos okokkal, miértekkel és a szükséges lépésekkel kapcsolatban a BKV szolgál majd további részletes tájékoztatással a vizsgálat után.