KÖZÉLET

A fővárosban jelentősen csökkentek halálos kimenetelű közúti balesetek


Ám elégedettségre nincs okunk. Csak a végső eredmény tekinthető jó eredménynek, és talán nem kell hozzá 25 év.

Karácsony Gergely főpolgármester 2023. július 28-án, a Fővárosi Közgyűlésnek benyújtott előterjesztésében azt írta, elfogadhatatlannak tartja, hogy Budapest utcáin átlagosan hetente egy ember az életét veszti. 

Ez az akkori nemzetközi összehasonlításban azt jelentette, hogy az európai városok között Budapest a „középmezőnyben" volt a közlekedésbiztonságot illetően: 100 000 főre vetítve évente 2,9 halálos áldozata volt a közúti közlekedésnek (szemben Oslo 0,16-os vagy Bécs 0,6-os értékével).

A cél az lenne, hogy a halálos kimenetelű közúti balesetek számát 2030-ra 50 százalékkal csökkentsék, és legkésőbb 2050-re sikerüljön nullára levinni.

– közölte Karácsony Gergely a főváros közlekedésbiztonsági stratégiájának legfontosabb elemét, az ún. Vision Zerót.

-
Kép: Őrsi Gergely/Facebook

 

Mi az a Vision Zero? Az 1990-es évek elején megalkotott skandináv kezdeményezésnek a célja az, hogy nullára csökkentse a közlekedés közben bekövetkező súlyos vagy halálos sérülések számát. A program fő üzenete, hogy az emberek hibáznak. Ezért azzal érvel, hogy az intézkedéseket több szinten kell ötvözni, így megelőzve, hogy a hibák miatt emberek haljanak meg.

A stratégiában megjelölt célok eléréséhez többek között a sebességhatárok átírására; hatékonyabb sebességellenőrzésre; átfogó zebrafelújítási programra; állandó egyeztető fórumokra, és szemléletformáló kampányra van szükség – írtuk két évvel ezelőtt.

A program azóta sem lett elfelejtve, a felsoroltak közül sok minden megvalósult már, és nemrég érkeztek bíztató eredmények is. A BRFK október 14-i sajtótájékoztatóján elmondtaák, hogy

jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete: a balesetben elhunytak száma 43 százalékkal volt kevesebb az idei év első kilenc hónapjában, mint tavaly.

Ez azt jelenti, hogy szeptember végéig 16-an haltak meg közlekedési balesetben Budapesten, ami csaknem a felével kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban, amikor 28 halálos áldozat volt.

width=5472
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

Idén az első háromnegyed évben 2157 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Budapesten, ami 5,5 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetek 22 százalékkal csökkentek az előző év első 9 hónapjához képest.

A közlekedési balesetek leggyakoribb oka a gyorshajtás, a figyelmetlenség, illetve az elsőbbségadás és az előzés szabályainak megsértése.

A BRFK sajtótájékoztatóján ismertették a részleteit az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (Roadpol) október 6-12. között lezajlott  akciójám, amelynek során elsősorban a biztonság öv használatát, a kézben tartott mobiltelefont és az ittas vezetést ellenőrizték a rendőrök, és lesújtó eredmény született: Budapesten több mint 2700 ellenőrzött járműből 1446-ban nem használtak biztonsági övet, tehát az ellenőrzött járművek mintegy felében, és 734-ben mobiltelefont tartottak kézben. 

Minderre nehéz épeszű magyarázatot találni. Jövőre lesz ötven éve, hogy Magyarországon is kötelezővé tették a biztonsági öv használatát (az első üléseken), amit épp 25 évvel később, 2001-ben egészítettek a hátsó ülésekre is vonatkoztatva. Ami pedig a telefonálást illeti: kb 30 év árusítanak olyan kihangosító berendezéseket, amelyek helyettesítik a telefonkészülékeket, és ma ma már az sem lehet kifogás, ami régen, hogy ezek az eszközök nagyon drágák.