Két tömeges megmozdulás és két szónoklat képezte a forradalmi megemlékezést Budapesten. Ha úgy tetszik, a nemzeti ünnepet. Mégsem lepett meg senkit, hogy több szó esett 2026-ról mint 1956-ról.
2025. október 23-án Orbán Viktor Békemenete és Magyar Péter Nemzeti Menete vette birtokba a budapesti utcákat. Az előbbi a Margit híd budai hídfőjétől vonult a Kossuth térre, ahol Orbán, az utóbbi az Andrássy úton vonult a Hősök terére, ahol Magyar mondott beszédet. Ám a két szöveg tartalmi eltéréseinél is sokkal szembetűnőbb volt, hogy míg a Tisza Párt elnöke a menet élén haladva érkezett a helyszínre, ahol egy teherautó platójáról, a közönségtől karnyújtásra tartotta meg szónoklatát, addig Orbán Viktor kordonokkal elzárt, megközelíthetetlen színpadon mondta el beszédét.
De úgy tűnik, hogy az elhangzottaknál sokkal fontosabb volt mindkét tábor, hogy azt bizonyítsák: ők voltak többen, ami már csak azért sem meglepő, mert Orbán Viktor volt a legeminensebb „mérőállás-számláló", mivel ő már akkor kiposzolta, hogy kétszer annyian voltak, mint Magyar Péterék, amikor a Tisza rendezvénye még el sem kezdődött.
Képriportunkat Gallov Adrienne és Merész Márton készítette: