Friss hírek
„Sírkövekből álló múzeum” – a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben jártunk (új ablakban nyílik meg)
A fiumei úti sírkert szomszédságában fekszik egy kevésbé ismert, de legalább annyira érdekes temető. Mindössze 4 hektáron itt nyugszik a 19. és a 20. század első felének megannyi meghatározó alakja és családjaik. Ahogy Schweitzer József budapesti főrabbi mondta “sírkövekből álló múzeum”. A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben sétáltunk.
Ünnepeljük az Andrássy utat, mert ünnepelni jó (új ablakban nyílik meg)
Idén ünnepeljük az első száz százalékosan budapesti közút, az első tudatosan sugárútnak nevezett fővárosi sugárút átadásának 150. évfordulóját. És ezt szó szerint...
Palotáktól a baracklekváros-rumos omlettig, avagy miért olvassuk el a Legendás Budavárat? (új ablakban nyílik meg)
Napra pontosan ma van 340 éve, hogy Budát visszafoglaltuk a töröktől, és a Várnegyed – nagyvonalúan átugorva pár eseményt – azóta is nekünk gyönyörű. A Legendás...
Idén igazán különleges ingyenes koncertet ad a Hősök terén a Budapesti Fesztiválzenekar (új ablakban nyílik meg)
Idén is ingyenes szabadtári koncerttel indítja az őszi szezont a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) Fischer Iván vezényletével. A szeptember 12-i koncerten...
Az I. kerületben is betilthatják az airbnb-zést (új ablakban nyílik meg)
Az önkormányzat sok bejelentést kap, a polgármester elmondása szerint volt olyan, hogy brit bulituristák elvétették az emeletet, és mert nyitva volt az ajtó,...
Elkészült a Nagykörút jövőbeli forgalmi rendjét tesztelő szakasza (új ablakban nyílik meg)
Az új kiosztásának hála a parkoló autó nem nyitja az ajtaját a bringásra, a rakodó furgon nem áll meg bringasávban vészvillogóval és a bringásnak sem a gyalogosjárdán vezet a kijelölt sávja, ezáltal mindenkinek biztonságosabbá és átláthatóbbá válik a közlekedés.
„Jó irány a Flórián" – mindkét felüljárón valamennyi forgalmi sáv használható (új ablakban nyílik meg)
Augusztus 30-án, vasárnap hajnalban megindulhatott a közúti forgalom a megújult északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé, ezzel befejeződik a...
A lelkesedés ragadós volt (új ablakban nyílik meg)
Készülnek az iskolaterek felfestései a II. János Pál pápa téren.
A dél-budai „long beach” nemcsak a fürdőzőket várta, hanem az önkénteseket is (új ablakban nyílik meg)
Idén nyáron újabb fontos lépések történtek annak érdekében, hogy az Árasztó-partra pár éven belül úgy tekintsünk, mint olyan fővárosi nevezetességre, amit muszáj...
Messziről jött ember azt fest, amit akar, de ő Budapestet akarja immár 34 éve, és minket, akik benne lakunk (új ablakban nyílik meg)
Senki más nem lát minket olyan színesnek, mint Marcus Goldson: párducmintában piálunk, a seggünk is kilóg, olyan lazák vagyunk. És mind eredetiek és szerethetőek.
Arcok
A helyszínen már ne kiabáljon senki egymással! – Kik és hogyan szervezik a Szigetet? (új ablakban nyílik meg)
A Sziget booking managerével beszélgettünk a kezdetekről és a jelen szervezési kihívásairól: mi mindent kell tenni, hogy amikor elkezdődik a Sziget, akkor már minden rendben legyen. Arról is kérdeztük, hogy egy fesztivál hogyan tud reagálni egy TikTokon hirtelen befutó zenére, mikor szórakozik egy fesztiválszervező, és miért nem baj, ha unatkozik a saját fesztiválján – Bóna Márk “Marka” válaszolt a kérdéseinkre.
Bemutatjuk a BKV törzsgárda-rekorderét (új ablakban nyílik meg)
Ribi Jenő 14 éves korában, szakmunkástanulóként került a BKV-hoz, és ma is a BKV dolgozója. E hétköznapi tényállításban azonban van egy elképesztő csavar: a belépés...
Kemény György: Föltaláltam az örök betegségcsillapító gépet is (új ablakban nyílik meg)
„Az alkalmazott grafika területén plakáttervezőként, valamint folyóiratok és könyvek sokoldalú, innovatív tervezőjeként egyaránt a magyar vizuális kultúra...
Iskolából lakóház – interjú a Főváros lakhatási mintaprojektjét tervező Kőműves Mártonnal (új ablakban nyílik meg)
Elindult egy iskolaépület átalakítása Újpesten, ahol az egykori tantermek helyett 26 korszerű, energiahatékony szociális bérlakás várja majd a lakókat. Ez a DemoHub,...
„Történelmi mozzanat a főváros életében” (új ablakban nyílik meg)
Új igazgatója van az idén négyéves Budapest Global Egyesületnek. Fuchs Szandra Titanilla január 5-én vette át a stafétát elődjétől. Az új vezető kinevezésével a...



























