Városnézés-kisokos kezdőknek és gyalog haladóknak! Ötletbörze és játék azoknak, akik nem csak nézni szeretnék a várost, hanem látni is.
Idegenvezetők kezdő mondata szokott lenni a városnézés elején: Jó, akkor most mindenki emelje el a tekintetét a kirakatok szintjéről, mert a lényeg fent kezdődik!
Beidegenvezetés a városlátásba
Ez helytálló, a városnézés valahol ott kezdődik, hogy a célzott rohanást felcseréljük valami másra. Céltalan andalgásra mondjuk, ahogy ezt mondjuk utazáskor tesszük. Vajon ugyanannyi esélyt adunk Budapestnek a mindennapokban, mint egy külföldi városnak, amikor odalátogatunk? Érdeklődéssel szemléljük épületeinek homlokzatát? Esetleg utána olvasunk egy érdekesebb vízköpőnek vagy be is megyünk egy díszes kapun egy rézkilincset lenyomva? Hányan nem néztünk le a városra a Halászbástyáról azzal érvelve évek óta, hogy régóta ott van a város közepén és oda amúgy is bármikor fel lehet menni? Gyakran látjuk szebbnek egy külföldi város épületeit csupán azért, mert esélyt adtunk neki, azzal, hogy ránéztünk.
Olybá tűnik, hogy a hangzatos életvezetési tanács, ami bátorít minket, hogy merjünk önmagunk lenni, a városnézésnél nem használható, de legalábbis nem javasolt. Jó megoldás lehet, ha turistaként viselkedünk és működünk a saját városunkban – így a könyv. Nézzük a várost gyerekszemmel, turisták szemével, egy érdeklődő űrlény vagy egy időutazó szemével! Mit látnál, ha Batman lennél egy torony tetején? Melyik torony lenne az és meddig látnál el onnan?
Jean Piaget neves fejlődéspszichológus használta a juxtapozíció kifejezést arra a gyermeki sajátosságra, ami szerint ők a legnagyobb természetességgel úgy gondolják, hogy a hó azért esik télen, hogy szánkózni tudjanak. Ez egy városban is igaz, a korlát azért van a lépcső mellett, hogy azon le lehessen csúszni, a torony, hogy fel lehessen menni és ki lehessen nézni, a kis kavics az ablakban pedig azért került oda, hogy valaki ledobhassa onnan fentről. Ha gyerekek vagyunk, de felnőttként más szempontrendszert is követhetünk és ne, ne dobjunk le semmit egy toronyból!
Zubreczki Dávid azzal kezdi a könyvet, hogy kivételesen nem konkrét városnézési tippeket oszt majd meg velünk. Spoiler: csalódás is lenne, ha tudná ehhez tartani magát. Persze nem tud kibújni urbanista bőréből, saját ötleteit nem csak felsorolja, hanem ki is bontja, el-eljátszik a gondolattal, hogy mennyire lepődne meg valaki a mai Budapesten, aki 100 évvel ezelöttről érkezik, értekezik a közvilágításról vagy hogy mi mindenre használták az emberek a köztereinket régen, amire ma senki sem vetemedne. Mi magunk is lehetünk időutazók, ha például felszállunk egy nosztalgiavillamosra, megcsodáljuk ódon esztétikáját, de a különleges élmény vajon elhomályosítja-e a valóságérzékelésünket annyira, hogy azt gondoljuk, nem is kellenek nekünk a CAF villamosok? - mereng el az olvasó is. A könyv tele van hasznos tanácsokkal, vagy inkább ötletekkel, amiket érdemes lehet követni, de a más bőrébe bújás nem csak tanács, hanem játék is lehet egy városban. Észrevenni, ami régi, ami új, amit más biztos nem vett még észre. Érvelni az Anker Palota szépsége és csúnyasága mellett is.
Ez egyben egy filozófiai könyv is
Olvasás közben gyakran merülhetnek fel bennünk olyan kérdések, mint hogy mi az a város, mitől város a város egyáltalán? Ki vagyok én benne? Mit nézek meg benne? Ugyanazt találom szépnek, amit mások? Az alkotó is szépnek tervezte? Szép egyáltalán? Mi az a szép?
Van, amikor a tudás maga azért láthatatlan, mert nem megyünk elég közel hozzá. Nem vesszük észre a bélyegzőt, az ornamentikát vagy egy beugróba rejtett szobrocskát. Hogy ezekből az apróságokból milyen hosszú történetet fejtünk vissza, az csak az érdeklődésünk mélységén és a rá szánt időn múlik. A Hogyan nézzünk várost? erre is felkészít.
A könyv második szekciójában Zubreczki arra hívja fel a figyelmünket, hogy az első részben olvasottak sokkal izgalmasabbak lesznek, ha információval feltöltekezve vágunk neki a városnéző játékunknak. Bármelyik személyiséget választjuk is, a gyerek, az időutazó, időutazó gyerek, szükségünk lehet előzetes tudásra, amihez a könyv extra forrásokat ajánl: ugyanúgy hasznos lehet könyvtárba vagy múzeumba menni, mint amennyire kézenfekvő olyan honlapokat felkeresni, mint a Fortepan vagy az Arcanum adatbázisai. Elképesztő mennyiségű információt rejtenek évtizedekkel ezelőtt lőtt képek és évszázadokkal ezelőtt írt cikkek. A séta sem szégyen, de a futás is hasznos – sokkal többet látni így, mint egy autóból vagy turistabuszról.
A harmadik, záró részben pedig valóban akcióba lépünk, és megnézzük, hogy mi minden szolgálhat urbanista izgalmakkal – megint spoiler: szinte minden. A pályaudvarok, a nem ok nélkül fő utcáknak nevezett fő utcák, a remélhetőleg több száz évnyi történelemmel büszkélkedő óvárosok. Érdemes azonban elnézni az alulértékelt külvárosokba is. Ahogy Lucy Saunders, az Egészséges Utcák keretrendszer megalkotója is elmondta, egy város megismerésének a legjobb módja, ha elhagyjuk a belvárost.
Városlátásra fel! Készülve vagy készületlenül, de ha esélyt adunk, még a lakókörnyezetünkben is tanulhatunk újat, rácsodálkozhatunk váratlan szépségű építményekre, vagy lenyűgözhetünk valakit helyismeretünkkel.