A korabeli cserépedényekből, kardmarkolatokból, térképekből és átlőtt koponyákból felépített kiállítás csúcsaként Buda ostromának katonái kelnek életre és kezdenek háborúzni egy 17. századi metszetben. A Város a fronton – Buda és Pest a török korban, 1526–1686 kiállításon jártunk a Történeti Múzeumban.
A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának nagyszabású időszaki kiállítása a török megszállás kezdetének 500. évfordulója alkalmából jött létre. A Mohácsi csata 500 éves évfordulójával egyébként számos podcast is foglalkozott, érdemes ezekbe belehallgatni a Vármúzeum felé haladtunkban például. A tárlat a másfél évszázados oszmán uralom kettősségét állítja a középpontba: bemutatja, hogyan működött Buda és Pest állandó háborús frontvonalként egy óriási birodalom részeként, és ezzel párhuzamosan miként alakult át egy nyüzsgő, multikulturális keleti kereskedelmi központtá. Mindezt eredeti régészeti emlékeken és vizuális segédanyagokon keresztül.
A kiállítás gerincét a BTM Vármúzeum eddig raktárakban őrzött, nagyrészt soha ki nem állított gazdag régészeti anyaga adja, amelyet hazai és külföldi társintézményekből kölcsönzött ritkaságok egészítenek ki. A látogatók először láthatják a Karmelita kolostor felújítása során előkerült, a budai pasák egykori palotájából származó leletanyagot is. Az utolsó budai pasa sírjának tartalma külön vitrinben mutatja meg, mit temettek mellé – nem azt, amire egy mai múzeumlátogató számítana. A használati tárgyak, fegyverek és viseletek mellett a tárlat hangsúlyos részét képezik azok a videók is, amiket külön a kiállítás miatt forgattak. A hagyományőrzők közreműködésével készült kisfilmekből például az oszmán öltözet megfelelő viselését is bemutatják, az utolsó terem pedig izgalmas módon idézi meg a város 1686-os pusztulását hozó visszafoglalását.
A magyarok törökkori tudása nevezhető hézagosnak és elfogultnak egyszerre, ha egyszerűen hiányosnak bélyegezzük, azzal bizonyára nem lövünk nagyon mellé. De ha egymás mellé tesszük a korral kapcsolatos legismertebb tudásmorzsáinkat, abból a valósághoz nagyon hasonló, kaotikus világ építhető fel. A másfél évszázados török hódoltság (1541–1699) óriási pusztítást hozott, ám mély nyomokat hagyott a magyar kultúrában, amelyeket ma is a mindennapjaink részeként élünk meg. A leglátványosabb örökség a gasztronómia. Bár a paradicsom és a fűszerpaprika Amerikából származik, a törökök közvetítésével lettek a magyar konyha tartópillérei. A kukoricát sokáig törökbúzaként ismertük, a padlizsánt törökparadicsomnak hívtuk. Nekik köszönhetjük a tarhonyát, a töltött káposztát és a törökmézet is.
A törökök virágzó fürdőkultúrát teremtettek nálunk, ami ma is a turizmus egyik bástyájaként hoz világhírt Budapestnek a Rudas vagy a Király fürdőkön keresztül. Nyelvünkbe ekkor került be több mint száz oszmán-török szó, mint a papucs, zseb, kefe, dívány vagy a csizma. A török nyelv a mai napig magyarként hivatkozik a magyarokra, ellentétben azzal, hogy a legtöbb európai országban a hunokhoz kapcsolnak minket nyelvileg is. Egy városi legenda szerint Törökországban a mai napig Hunyadival riogatják az alvás ellen tiltakozó gyerekeket – erre egyébként nincs bizonyíték – az viszont tény, hogy a magyar turistákat testvérként ölelik a keblükre az óriási ázsiai országban. A törökök mai napig élő, mély meggyőződése a magyar-török történelmi testvériségről és barátságról – törökül: Macar-Türk dostluğu – elsőre meglepő lehet egy olyan magyar számára, akinek a történelemoktatásban a 150 éves oszmán hódoltság, a falvak pusztulása és Jumurdzsák az Egri csillagokból határozzák meg történelmi tudását a témában. A török kollektív emlékezetben azonban a hódoltság korszaka nem ellenségeskedésként, hanem egy közös, birodalmi múltként él.
Mi hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Nándorfehérvárral egyszerre tudjuk jellemezni a magyar-török háborúk sokaságát, haragszunk rájuk a 150 éves hódoltság miatt, de arról könnyen elfeledkezünk a mindennapi reggeli rituáléink során, hogy a kávékultúrát is ők honosították meg nálunk. Akinek ennyi bizonyíték nem elég, az gondoljon csak arra, hogy a Szaffi című rajzfilmben is magyarok segítenek elrejteni a török basa kincsét, amit Jónás 77 percen keresztül kereshet, vagy a Koppányi aga testamentumában is az igazi főgonoszok a vallon zsoldosok.
A kiállítás számtalan régészeti emléken keresztül mutatja be, hogy a korszakot a jó és rossz értelemben vett káosz uralta. Kultúrák találkoztak, keveredtek, hatottak egymásra, a mindennapi élet nem volt és nem is lehetett olyan fekete-fehér, ahogy ma ezt gondolnánk. Cserepek, sisakok, zászlók rajzai, fegyverek, átlőtt koponyák, arannyal futtatott díszes oklevelek, csempék, sütőtálak, pénzhamisító eszközök, gyönyörű ezüst kanalak, tökéletes állapotban fennmaradt fametszetek a 15. és 16. századból. Ezekből az apró puzzle darabkákból szépen kirajzolódik egy világ, amelyben Buda nem tűnt el, csak átalakult. Új imahelyek jelentek meg, és az utcákon szó szerinti értelemben vett bazári hangulat terjedt el, átalakult a lakosság összetétele is, a betelepülők új szolgáltatásokat követeltek, a háztartások vegyesen használtak magyar, balkáni és török tárgyakat. De például az elfoglalt házakban talált kályhákat az új lakosok is megtartották, hiszen a nekik szokatlan hideg ellen védekezniük kellett valahogy.
A kiállítás vége felé is akadnak kuriózumok, rá lehet csodálkozni, hogy a The London Gazette is beszámol 1686-ban Buda ostromáról, továbbá itt van Giovanni Domenico Fontana tényleg lenyűgöző metszete szintén az ostromról. Sőt, ez utóbbi, a modern technológia csipetnyi felhasználásával még is életre is kel. Buda ostromának részletei, masírozó katonák, eldörrenő ágyúk, ágaskodó harci mének egy animáció segítségével megelevenednek, mintha egy távcsövön keresztül néznénk a hadi cselekményeket Lotaringiai Károllyal a közeli dombtetőről.
A tárlatot egy ingyenes, játékos kiadvány is kíséri, ami egyrészt összefoglalja, hogy mit látunk majd és nagy vonalakban a kiállítás tartalomjegyzékéül is szolgálhat, másrészt a gyerekeket is közelebb hozhatja a török korhoz, amit – valljuk be – nem kezelünk a helyén a mai napig.
BTM Vármúzeum (1014 Budapest, Szent György tér 2., Budavári Palota E épület
Látogatható: 2027. április 18-ig. Hétfőtől vasárnapig 10:00 és 18:00 óra között