A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a BKM szervezésében szeptember 20-ára, vasárnapra élőhelytakarítási akciót szerveztek a III. kerületi Mocsárosra, ami az utóbbi években többször is szerepelt a hírekben. Az eseményre több mint százan jeleztek vissza, úgyhogy csatlakoztunk mi is, hogy utánajárjunk, ki mit gondol a környezetvédelemről, és hogy ez vajon már az elmúlt hónapok riasztó eseményeinek következménye-e.
„A múltkor erre sétáltam a gyerekekkel, és arra gondoltam, de jó lenne, ha valaki szervezne egy közösségi szemétszedést, és tessék, rá egy héttel megláttam (új ablakban nyílik meg)a FŐKERT felhívását” – mondja az Énbudapestemnek Anett, aki a férjével és két gyerekükkel érkeztek. „Nagyon örülök, hogy végre összefog a környék, mert tényleg méltatlan állapotban volt a terület.”
Szerinte általános probléma, hogy a közöset senki nem érzi magáénak.
Szívesen megnézném, mit szólna egy szemetelő, ha a nappalijában szórná el valaki hozzá hasonló módon a szemetet.”
Azt mondja, ez nagyon sok helyen van így, nem kizárólag Magyarországon jellemző. Ő élt 10 hónapot Hollandiában, ott viszont látta, hogy lehetne ezt másképp is csinálni.
Amikor megérkezünk, éppen eligazítást tartanak. A FŐKERT munkatársa azzal kezdi, bár nagyon sokan eljöttek, és sokat is fognak tudni haladni, ma nem fognak végezni. „(...) de ha van 3-4 évetek, és mindennap ilyen létszámban eljöttök, akkor megleszünk” – magyarázza.
Az önkéntesek három feladat közül választhatnak, vagy egy kukásautóra pakolnak, vagy egy hajléktalanszállás maradványait segítenek fölrakni egy kisteherautóra, vagy kő- és téglatörmeléket gyűjtenek kupacokba. Utóbbi feladatot (új ablakban nyílik meg)az illegális állattartó egykori birtokán kell végezni, és a FŐKERT munkatársa ezt ajánlja a kisgyerekeseknek.
A Mocsáros a Duna ártere, eredetileg vizes élőhely, amivel kapcsolatban az elmúlt évtizedekben többen is, mint Takács Noémi, a Fővárosi Önkormányzat Tájépítészeti Osztályának Természetvédelmi csoportvezetője fogalmaz, mindent megtettek, hogy kiszárítsák.
A helyére valamikor lakóparkot is terveztek, azonban a Fővárosi Közgyűlés 2026 január végén elfogadta az új budapesti településtervet, ezzel pedig, mint Karácsony Gergely főpolgármester is fogalmazott, végleg lezárták a Mocsáros sorsáról szóló vitákat.
A terület zöld marad. Ez Budapest egyik legfontosabb természetvédelmi döntése az elmúlt évtizedekben.”
A főpolgármester megköszönte Bardóczi Sándor, főtájépítésznek és a fővárosi tájépítész csapatnak is az elkötelezett, kitartó szakmai munkát, ugyanis oroszlánrészük volt abban, hogy most nem kompromisszumról, hanem valódi sikertörténetről lehet beszélni.
„Természetvédelmi szempontból ritka sikertörténet ez” – tette hozzá Bardóczi. „És csak hat évünkbe került, ez urbanisztikai léptékben csak egy pillanat.”
Az utóbbi időben a klímaváltozás nyomai itt is nagyon érezhetőek, ám teljesen még nem száradt ki, és remélhetőleg most már nem is fog, mert a LIFE Biodiverz Város program keretében vízvisszatartással rekonstruálják.
A mostani takarítás ugyanakkor, magyarázza Takács, még arról szól, hogy az illegális területfoglalások nyomait takarítják el.
Egy férfi megkér, hogy segítsek neki felpakolni egy műanyag kosarat tele fatörmelékkel és üveggel a kisteherautóra. Megkérdezem közben, ők miért döntöttek úgy, hogy a takarításra áldozzák a vasárnap délelőttjüket.
Azt válaszolja, ide járnak sétálni, itt sétáltatják a kutyájukat is, a felesége erre szokott kocogni, számukra nem volt kérdés, hogy eljönnek. „Azt szeretjük, ha a nagyobb környezetünk is tiszta, a rend nem ér véget a kerítésnél.”
Amikor egy újabb kérdéssel fordulok hozzá, azt feleli, a felesége lesz számomra a megfelelő interjúalany, bemutat neki, vannak ugyanis kérdések, amik meghaladják már az ő tudományát.
Dóra szintén azzal kezdi, hogy örül, hogy vannak ilyen akciók, elmeséli, hogy sokkal jobb itt a helyzet, amióta az illegális területfoglalók eltűntek,
ugyanis amikor erre futott, mindig tartott a kutyáktól és a libáktól, amik ugyanúgy nem szerették a futókat.
Azt mondja, őt úgy nevelték, hogy a természetvédelem fontos, és a gyerekeiket is úgy nevelik. Ő már tinédzserként is rászólt egy autósra, ha kidobta a csikket az ablakon, vagy fölvette, és a szemetelő után vitte az utcán, hogy „ne haragudj, ezt elhagytad”.
„Mivel szőke, vékony, hosszú hajú és mosolygós lányka voltam, ezért olyan csúnya visszajelzést nem kaptam, de azt így is a tudomásomra hozták, hogy nem szeretnek.”
És hogy mit lehet tanítani a gyerekeknek?
Hogy minden pici dolog számít” – mondja, alap, hogy ők az utolsó elemet is elviszik az elemgyűjtőbe.
Azzal folytatja, hogy örül annak, ha sokan az idei nyár eseményei után ébredtek rá, hogy a klímaváltozás valós probléma, de kérdezi, hogy csukott szemmel éltek?
Zsolt és Blanka szintén kisgyerekkel érkeztek. Ők is azt mondják, szerintük már az elmúlt 10 nyár is arról szólt, hogy a klímaváltozás berúgta az ajtót.
Ők igyekeznek környezettudatosan élni, nem vesznek mindenféle kacatot az internetről, nem is mindent újonnan vesznek, sőt folyamatosan felülvizsgálják az igényeiket, és ami fölösleges, azt elhagyják.
„Mindig azt nézzük, lehet-e valamit változtatni, mondjuk kevesebb energiát használni.” A gyereket is igyekeznek mindenbe bevonni, van otthon egy kis kertjük, azt is együtt gondozzák.
Egy idős asszony is azt mondja,
megörült, amikor látta, hogy kiürült a hely, mert ő sokat jár erre, és azt is látta, milyen lepusztult volt a gazdaság.
Ő régóta Óbudán él már, szerinte a Mocsárosdűlő egy különleges hely, ami megérdemli a gondokoskodást.
„Ha kijön ide az ember, úgy érezheti magát, mintha a vad természetben lenne” – magyarázza. Azt mondja, minden héten túrázik, 15 kilométert hegynek fölfele, és most túra helyett jött el takarítani.
Arról beszél nekünk, szerinte továbbra is több a rombolás és az ártalom a világban, és csak egy kisebbséget érdekel a környezetvédelem. Ezen szívós, apró munkával lehetne változtatni, és szeretné hinni, hogy az olyan nehéz helyzetek is, amilyenekkel idén nyáron lehetett találkozni, fölébreszt néhány embert.
Egy másik idősebb asszony számára szimbolikus jelentőségű volt, amikor Budapestnél nullára csökkent a Duna vízszintje. Őt ezek a hírek lelkileg nagyon megviselték. Szerinte az emberek fejében is lomtalanítani kéne, a környezetvédelem helyzete ugyanis katasztrófa.
Nem is magamért aggódom, én már ugyanis már kifutó modell vagyok, hanem hogy mit hagyunk hátra.”
Amikor arról kérdezzük, mégis, hogyan lehetne javítani a helyzeten, azt feleli, a legfontosabb az lenne, ha az újabb generációk magas szintű természetvédelmi oktatást kapnának. „Ezt kötelezővé kéne tenni, ez a jövő. Jó az, ha van matematika meg fizika, de mégiscsak ezzel kéne kezdeni."
A takarításra eljött az Óbudai Árpád Gimnázium közel harminc diákja is. Az őket kísérő egyik biológia tanár azt mondja, ők minden évben jelentkeznek szemétszedésre, a diákoknak ez már fontos ügyük, sokan a közelben is laknak, már csak ezért is fontos, hogy szép és tiszta legyen a környezetük.
Ők számos más, környezetvédelmi programba is szeretnek bekapcsolódni, februárban például rákokat gyűjtöttek a békásmegyeri Barát-patakban, a vörös mocsárrák ugyanis invazív faj, de vannak természetjáró kirándulások is.
Ahhoz, hogy Magyarországon valódi szemléletváltás legyen, és a környezetvédelem valóban hangsúlyos legyen,
szerinte a mind a kis közösségekben, mind a törvényalkotás szintjén „finoman szólva” is sok munkára van még szükség.
Ők mindenesetre a maguk szintjén megteszik, amit lehet, amit az is bizonyít, hogy amikor meghirdetnek egy ilyen akciót, akkor nem csak 4-5 diákjuk jön el.
Dóra, akit már fentebb is idéztünk, bár szintén úgy tartja, hogy a világunk évek óta haldoklik, a következő generációt legalábbis még nem félti. Szeretné hinni azt is, hogy technológia fejlődése is segítheti a környezetvédelmet.
Most 10 fős csapatot vezet, és bár a kollégái egy csapatépítőt nem úgy képzelnek el, hogy elmennek szemetet szedni, de szerinte a környezetvédelmet össze lehet hangolni a sörözéssel. „Előbb szemetet szedünk, és utána megyünk kocsmatúrára.”
A másik, szintén már idézett anyuka pedig arra biztat mindenkit, hogy legközelebb csatlakozzon egyrészt azért, mert így nem kell gondolkodni, hova menjenek kirándulni, másrészt, mert kevés nagyobb sikerélmény van,
mint amikor egy takarítás után körbenéz az ember, és azt tudja mondani, hogy ebbe kicsit ő is hozzátett.
„Meg hát, az nagyon dühítő, amikor kanapén ülve panaszkodik valaki, hogy de jó lenne ez vagy az, mégse tesz érte semmit.”