Felgyorsultak az események, még az is lehet, hogy már idén megvalósul mindkét projekt, a felbukkanásuk Buda északi és déli részén várható.
Még csak 6 hét telt el a folyami Duna-fürdő fókuszú workshop, a Valyo Klub 11. része óta, de már az is árulkodó volt, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. teljes vezetése részt vett az eseményen. Ezzel egyidőben jelentette be Karácsony Gergely, hogy a mindkét projekt előkészítésében számít is a BGYH munkatársaira. Talán ennek is köszönhető, hogy a vártnál jobban halad mindkét projekt előkészítése.
Az biztos, hogy a Valyo számára az érinthető Duna egyik jelképe a dunai fürdőzés, az egyesület ennek elterjesztését célul tűzte ki, részt is vettek a az első Római-parti szabadstrand kialakításában 2019-ben. A szabadstrandok mellett viszont hosszú évek óta álmodnak az ugyanevezett fauszodák vagy Duna-fürdők újratelepítésén, az ötlet feltámasztásán is. Budapest vezetésének is az a célja, hogy Budapest ne csak a Duna és a fürdők városa legyen, hanem a Dunában fürdők városa is. Különösen most, hogy a korábbi fő ellenérv – a Duna szennyezettsége – megszűnni, de legalábbis enyhülni látszik. A Valyo egyik legnagyobb, 2024-es dobása a tavaly tavasszal indult, egész nyáron átívelő és ősszel befejeződő, vízminőséget mérő és ellenőrző kampány volt, amelyben egyébként mi is részt vettünk, és ami olyan eredményekkel szolgált, ami szintén mindkét fürdőzési lehetőség realizálódását segíti.

Több szempont befolyásolja, hogy hol lehet Budapesten új szabadstrandot nyitni, hol létesülhet az első kísérleti Duna-fürdő. A biztonság elsődleges, vizsgálni szükséges a vízminőséget, az adott partszakasz megközelíthetőségét, a Duna sodrását és a hajóforgalmat és a szükséges engedélyek beszerzésének folyamatát.
A felgyorsult események
Várhatóan már az idén nyáron új szabadstrand nyílik Budapesten, és indulhat a Duna-fürdő tesztelése is. Karácsony Gergely főpolgármester az új, Duna Civil Témacsoport alakuló ülésének keretében tartott egyeztetést civil szervezetekkel, a város és a folyó kapcsolatát meghatározó kérdések között került szóba a budapesti dunai szabadstrandok ügye, és a Duna-fürdő koncepciója. A főpolgármester elmondta, hogy Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) jól halad a szükséges vizsgálatok elvégzésével, folyamatos kapcsolatban van az állami vízügyi hatóság szakembereivel is. emiatt az új szabadstrand és a Duna-fürdő előkészítése sokkal előrehaladottabb fázisban tart, mint azt akár két hónapja bárki remélni merte volna. A vízminőség folyamatos mérése, a Római-parti, több éve sikeresen működő népszerű szabadstrand üzemeltetésének tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy a Duna folyamatosan javuló vízminősége lehetőséget ad arra, hogy a már évek óta sikerrel működő Római-parti Plázs mellett új szabadstrandok nyíljanak a városban.
Hol lesz szabadstrand? Hol lesz Duna-fürdő?
Az eddig elvégzett munka alapján kijelenthető, hogy lehetőség van már 2025 nyarán új dunai szabadstrand kialakítására a XXII. és XI. kerület határán található, Hosszúréti pataknál lévő partszakaszon, a Savoya Park közelében, a lakótelep vonzáskörzetében.

A szabadstrand mellett a vártnál gyorsabban halad a Duna-fürdők nyitásának előkészítése is. A Közgyűlés csupán egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséről döntött, de a jelenlegi szakmai álláspont szerint, kísérleti jelleggel már idén kipróbálhatnak a budapestiek egy moduláris elemekből összeállítható, környezetbarát Duna-fürdőt a 3. kerületi Pünkösdfürdőnél, a békásmegyeri lakótelep közelében. A teszt eredményei pedig sok tanulsággal szolgálhatnak majd a következő években megtervezendő új, teljes értékű Duna-fürdőhöz. A kísérleti megoldás kiválóan alkalmas lehet a lakossági igények felmérésére és az üzemeltetési feladatok kipróbálására.