KULTÚRA

Erre az évre búcsúzik a Római-parti Plázs


Augusztus 20-a után nemcsak a nyárnak van vége – legalább is a népi megfigyelés szerint –, hanem az utóbbi évek egyik legvagányabb kezdeményezésének, a Római-parti Plázsnak is. A strand 2024-ben június 28 és augusztus 20 között, mindennap reggel 10 és este 19 óra között tartott nyitva, és várta a fürdőzőket – teljesen ingyen.

2024-ben egy nappal a Duna Védelmi Egyezmény aláírásának 30. évfordulója, a nemzetközi Duna-nap előtt nyitott meg a Római-parti Plázs, ami évek óta igazi kuriózumként várta mindazokat, akik vízparton szerették volna tölteni a forró nyári napokat a fővárosban.

Ahogy egyébként a szabadstranddal kapcsolatban rendszeresen megjegyzik, a Pázst közel 50 év után, először 2021 nyarán nyitotta meg az önkormányzat. A Római-part hagyományosan a budai vízi élet felkapott, nyüzsgő központja volt, azonban a vízminőség romlása miatt a római-parti kijelölt fürdőhelyeket végül 1973-ban bezárták.

Mint az egykori megnyitóünnepségen elhangzott,

az, hogy megvalósulhatott a projekt, nemcsak a Duna vízminőség-javulásának, hanem civil szervezetek hosszú évek óta tartó kitartó munkájának és az önkormányzattal folytatott szoros, támogató együttműködésüknek is köszönhető.

A Plázs megnyitásában komoly munkája volt az A Mi Rómaink – Közösségi és Turisztikai Egyesület a Római-partértnak, a Valyónak (Város és Folyó Egyesület), a Maradjanak a FÁK a Rómain civil csoportnak, a Civilek a Római-partért Egyesületnek, valamint az Óbuda-Pénzügyőr SE-nek. Az utóbbi területén található zuhanyzókat, vécéket, pelenkázót és öltözőket vehették igénybe a látogatók.

Római-parti
Kép: Ránki Dániel/Képszerkesztőség

 

Az önkormányzat a megnyitáskor megköszönte továbbá a Külker Evezős Klub Óbuda támogatását, az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet és a Városüzemeltetés munkatársainak megbízható jelenlétét, a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság áldozatos munkáját, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. és a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. munkatársainak együttműködését.

Az óbudai konzultáció eredményei alapján az óbuda-békásmegyeriek 95 százalékos támogatását élvező Plázs tehát Budapest egyelőre egyetlen olyan természetes fürdőhelye, ahol – állandóan ellenőrzött vízminőség mellett – a látogatók belépődíj fizetése nélkül hűsölhetnek, hódolva az 1973 előtt teljesen elfogadottnak számító dunai fürdőzés élvezetének.

A megnyitást ezúttal is a partszakasz felmérése, szigorú hatósági és vízminőségi vizsgálatok, szakhatósági engedélyeztetés, föveny-előkészítés, továbbá a meder átvizsgálása és tisztítása előzte meg

ennek eredményeként 2024-ben is tiszta és gondozott partszakasz, kiépített infrastruktúra várta a kikapcsolódni vágyókat.

A harmadik kerületi önkormányzat előzetesen ezúttal azt ígérte, hogy a vízminőség-ellenőrzés a nyitvatartás teljes ideje során napi rendszerességgel ismétlődik majd.

A nyitáskor közölték, ha a biztonságos, fürdőzésre alkalmas vízminőségi értéket bármikor meghaladják a mérések adatai, jogszabályi kötelezettségüknek eleget téve a fürdőhelyet azonnal lezárják, és csak akkor nyitják újra, ha a mérőszámok alapján újra garantálható a megfelelő vízminőség. Erre idén nem volt szükség.

Az önkormányzat a nyitáskor emlékeztetett: fürödni ebben a szezonban is csak a szigorú biztonsági előírásokat betartva, a 120 cm-es vízmélységet jelző bójákkal kijelölt területen, vagyis a fürdőzésre alkalmas partszakaszon volt lehetséges, nyitvatartási időben, mindennap 10 és 19 óra között.

Ahogy az Óbuda újságnak a Magyar Vöröskereszt Duna-parti Elsősegélynyújtó Szolgálata tagjai elmondták,

tapasztalataik alapján sajnos mindig van, akiket figyelmeztetni kell, hogy nem hagyhatják el a bójákkal kijelölt partszakaszt – a bójákon túlra úszni kifejezetten veszélyes, gyakorlott úszókat is megtréfálhat a folyó.

A strand látogatói számára színes napágyakat, ingyenes ivóvizet, mosdó-, pelenkázó- és zuhanyzóhasználatot, valamint díjmentes kerékpár-tárolási lehetőséget biztosítottak. A Római-parti Plázs gondozását fövenyőr látta el, emellett a területen éjszakai őrök is teljesítettek szolgálatot.

-
Kép: -/Obuda.hu

 

A stranddal kapcsolatban a kerületi újság arról írt, hogy polifoam vagy gumimatrac azért ajánlott, mert a napozóágyak gyorsan fogynak, sőt a kavicsos partszakaszon a vízicipő használata sem ördögtől való, ugyanakkor üvegszilánktól, hasonlótól nem kell tartani.

A vizet nagyjából hat-nyolc méteres sávban kerítették el fürdőzésre, azért nem szélesebb szakaszon, mert

a víz így is gyorsan mélyül a bójákig, ugyanakkor a sodrás még az említett 120 centis bójánál sem erős, vagyis a biztonságos fürdőzés kívánalmainak maximálisan megfelel.

A Római-parti Plázs egyértelműen legnagyobb erőssége, jegyezte meg a lap – azon kívül persze, hogy ez az egyetlen ingyenes dunai fürdőhely Budapesten – a nyugalom.

Nem csupán azért, mert a szemközti, pesti oldalról is beépítetlen, ártéri erdős partszakasz látványa fogad, hanem mert a Plázs közvetlen környezete sincs elárasztva árusokkal, bódékkal, reklámokkal, és szórakoztató szolgáltatások arzenáljával.

Az idei, 2024-es párizsi olimpia különösen nagy figyelmet irányított a dunai fürdőzés lehetőségeire. Mint azt valószínűleg rengetegen követték, Anne Hidalgo polgármester előbb demonstratív úszkálást tartott a Szajnában, hogy szemléltesse, a folyó elég tiszta ahhoz, hogy meg lehessen rendezni benne a hosszútávúszó versenyeket az olimpián, később viszont több számot is halasztani kellett a vízminőség miatt.

A budapesti Duna-szakaszon viszont elvileg kiváló a vízminőség, mégis csak két helyszín adatott a mártózásra (illetve ideiglenesen a Sziget ideje alatt is lehet fürdeni az Óbudai-szigetcsúcson),

az egyik az említett Plázs, a másik a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó, Kopaszi-gátnál található fizetős strand.

Miért ne lehetne sokkal több helyen úszni a Dunában Budapesten, tette fel a többek fejében motoszkáló kérdést a 444 is. A folyóvíz azért is kedvezőbb, mert szemben a 30 fokosra hevült Velencei-tóval, a Duna vize a legmelegebb időszakokban is csak 24-25 fokos.

Ahogy Tömör Miklós, a Valyo, azaz Város és Folyó Egyesület alapítója, az óbudai plázs egyik megalkotója a Klubrádiónak is elmondta,

a méréseik alapján arra jutottak, hogy az év 120 melegebb napjából 100 napon a Duna vize alkalmas lenne fürdőzésre. Apró léptésekkel ugyan, de Tömör szerint újraindulhat a vízi sportélet, a fürdőzés a Dunán.

A Római part látogatottsága alapján igény mindenképp lenne a bővítésre: az 500 méteres partszakasz ugyanis – különösen a kánikulában – mindig megtelik. Megfelelő vízminőség-előrejelző rendszer mellett Tömör nem látja annak akadályát, hogy további partszakaszokon lehessen fürödni.

2024.07.13
Kép: Ránki Dániel/Képszerkesztőség