KÖZÉLET

Harmadfokú hőségriasztást adtak ki - fővárosi intézkedések léptek életbe


Harmadfokú hőségriasztás van érvényben az egész ország területén szerda hajnaltól szombat éjfélig. A főpolgármester utasítására a főváros cégei és intézményei ivókutakkal, a járművek intenzív klimatizálásával, az utak fokozott locsolásával és a strandok meghosszabbított nyitvatartásával igyekeznek kibírhatóvá tenni a hőséget Budapesten.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzései alapján legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére június 19-én szerdán 0 órától június 22 szombat éjfélig.

A met.hu előrejelzése alapján szerdán napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel, illetve kisebb koncentrációban szaharai por is lesz felettünk. Csapadék nem várható, a délnyugati szél azonban nagy területen megélénkül, helyenként meg is erősödik. A csúcshőmérséklet 32 és 37 fok között alakul, ami késő estére 21 és 28 fok közé hűl le.

A fokozódó kánikula és az ország egész területére kiadott harmadfokú hőségriasztás miatt Karácsony Gergely főpolgármester utasítására a főváros cégei és intézményei ivókutakkal, a járművek intenzív klimatizálásával, az utak fokozott locsolásával és a strandok meghosszabbított nyitvatartásával igyekeznek enyhíteni a fővárosiak és a Budapestre látogatók hőségérzetét.

Ivókutak, vízosztás, hűsítő szigetek:

Korábban az ÉnBudapestem is összegyűjtötte, hogy az összesen 288 darab fővárosi közparki ivókút listája két applikáción, a BP Fatáron (ios vagy android) és a BudapestGO-n (ios és android) is rá lehet keresni. Ha nem jelennek meg a BudapestGO-ban az ivókutak, akkor a „Tervezés" fülön a „Szűrő" menüpontban, a „Budapest-infó" alatt kell bekapcsolni.

Hűsítő Budapest projekt keretében is egyre több közkút került ki forgalmas csomópontokra, metrómegállókba – ezekhez térkép is készült. Másik forrás lehet a kozkutak.hu, ami folyamatosan frissített, 13 éve futó hatalmas adatbázis, ahol az összes lehetséges vízlelő helyet igyekeznek feltüntetni országszerte, így Budapesten is.

Budapesten idén már összesen 63 ivókút működik a város különböző pontjain. A „Több ivókutat a városba” program keretében megvalósult fejlesztéseket kiegészítik a FŐKERT és a kerületi önkormányzatok kezelésében lévő ivókutak. A Fővárosi Vízművek további 766 darab közkifolyót (azaz kék nyomós kutat) is üzemeltet.

Hűsítő
Kép: Fővárosi Önkormányzat/Hűsítő Budapest

 

A budapest.hu azt írja, a hőségre való tekintettel a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FŐKERT Kertészeti Divízió valamennyi, a kezelésében lévő ivókút működését fokozottan ellenőrzi.  A Fővárosi Vízművek felkészült arra is, hogy a korábbi évekhez hasonlóan megnövelje a szolgáltatási területén kívüli agglomerációs települések irányába átadott víz mennyiségét is, ha erre igény mutatkozik. A vállalat a forró napokon a vízhiánnyal járó csőtöréseket sürgősséggel, a lehető legrövidebb időn belül igyekszik elhárítani. Ahol a munka jellegéből adódóan elhúzódó javítás várható, ott szükségkutat vagy lajtos kocsit biztosítanak az ideiglenes vízvételezés érdekében. A tervezett munkák során pedig elhalasztják azokat a munkafázisokat, amelyek elvégzése csak a víz elzárásával oldható meg. A speciálisan a rendkívüli helyzetekre kialakított vízosztó jármű szükség esetén rövid időn belül a város bármely pontján bevethető.

A Jane Haining rakparton várhatóan augusztus elejétől ismét működik majd a páraalagút, mely a járókelőknek nyújt átmeneti felfrissülést a forróbb napokon. Az árkádos szerkezetet növényekkel beültetett virágládák rögzítik, a hűsítő permet egy-két perces időközönként indul el.

A Baross téren és a Móricz Zsigmond körtéren hűsítő szigetek várják a járókelőket és a buszra várakozókat – a fémvázas elemek tetején vidám színű szalagok adnak árnyékot az alattuk megpihenőknek, valamint konténerbe ültetett koros fák és borostyánfalak is a hűsítést szolgálják.

Locsolás a hőség ellen

A Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Köztisztasági Divíziónál hőségriadó elrendelése esetén fokozott készenlét lép életbe, ilyenkor a locsolóautók folyamatosan, kétszer tizenkétórás műszakban, műszakonként jellemzően 20-21 célgéppel locsolják az utakat.

A nappali műszakban  a mosó- és locsolóautók elsősorban a lakótelepeket, sűrűn lakott városrészeket hűtik, éjszaka pedig a budapesti fő- és közösségi közlekedési útvonalakat, hogy a munkagépek a lehető legkisebb mértékben akadályozzák a forgalmat.

width=2048
Kép: Tuba Zoltán/Képszerk

 

A locsolás jelentősen enyhíti a forróságot, a felhevült aszfaltot egy időre 6-8 fokkal is lehűti. Ez csökkenti a közterületeken tartózkodók hőérzetét, valamint leköti a port és a polleneket is. Érdekesség, hogy a hőség elleni locsolás még hatékonyabb legyen műholdképek hőtérképei alapján alakították át a járatok útvonalát. Az új útvonalrendszer egyik legszembetűnőbb eleme, hogy a belvárosi és az egyéb, kevés zöld felülettel rendelkező, de a gyalogosok által napi szinten használt városrészek a korábbinál jóval nagyobb hangsúlyt kapnak. A villamossíneket a kivetődés megakadályozása érdekében a BKV megrendelése alapján, a megrendelésben meghatározott vonalakon és gyakorisággal locsolják.

Közlekedés

Az új járműbeszerzéseknek köszönhetően folyamatosan növekszik a klímaberendezéssel ellátott villamosok, trolibuszok és autóbuszok száma. Ezek a nyári hőségben is megbízhatóan üzemelnek és megfelelő hőmérsékletet biztosítanak az utasoknak és a járművezetőknek egyaránt. A klímaberendezések karbantartását műszaki szolgálat kiemelt feladatként kezelik. Az M3 metróvonalon a Nagyvárad tér, Lehel tér, Dózsa György út, Göncz Árpád városközpont, Forgách utca,

Gyöngyösi út, Újpest-városkapu és Újpest-központ állomásokon ivókutak állnak az utazóközönség rendelkezésére. Az ivókutak működését napi szinten ellenőrzik, esetleges meghibásodás esetén a javításokat soron kívül elvégzik.

Fürdők, strandok, parkok

Kánikula idején sokan keresik fel a Budapest Gyógyfürdői Zrt. strandjait. A fővárosban élők számos strand és fürdő közül választhatnak, ahol a hőségben hűsölni lehet. A különböző vízhőmérsékletű medencék mellett a strandok parkos területei is enyhítik a napközbeni forróságot, a százéves fák árnya alatt pedig több fokkal hűvösebb a levegő a belvároshoz képest.

A strandok 3. fokú hőségriasztás esetén este egy órával tovább, naplementéig nyitva tartanak. Az extrém UV-sugárzásra is felhívják a látogatók és a szabadban dolgozó kollégák figyelmét, a megfelelő védekezés érdekében ajánlott sapkát és napszemüveget viselni.

Római
Kép: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

 

A főváros zöldítési programjában 2019 óta 35 ezer újonnan ültetett fával nőtt a budapesti a parkosított zöldterület. A kánikulai napokon a városi parkok hőmérséklete érdemben van alatta a környező, kövezettel burkolt terület hőmérsékletének. Budapest parkjai és zöld területei enyhülést jelentenek a forró napokon.

Szociális intézmények

A Fővárosi Önkormányzat felkérte a szociális intézményeit, hogy a szélsőséges időjárás miatt különös gondossággal járjanak el ellátottaik és munkatársaik védelme érdekében. A hőség miatt a bentlakást nyújtó szociális intézmények a regionális diszpécserszolgálatokon keresztül (a regionális diszpécserszolgálat jelzésére) fogadják azokat az utcán élő személyeket is, akiknek az elhelyezése hajléktalan ellátó intézményekben nem megoldható, az ő elhelyezésükre is van kapacitás. A vörös kód ideje alatt az utcán élő, de elhelyezést kérő hajléktalan személyek elhelyezése tehát elsődlegesen a hajléktalan ellátást nyújtó intézmények feladata.

A Budapesti Közművek kéri a közterületeken megfordulókat, hogy kiemelten vigyázzanak Budapest zöldterületeire, gyeppel, vagy fákkal borított részeire, hiszen köztudomású, hogy ezek fontos szerepet töltenek be az élhető nagyvárosi környezet fenntartásában. A zöldterületeken kánikula idején lényegesen, akár 10 fokkal alacsonyabb talaj menti hőmérséklet uralkodik az aszfalttal borított részekhez képest.

(Kiemelt kép: Képszerkesztőség/Adrián Zoltán)