KULTÚRA

Kivitték a Lövölde térre a könyvtárat


Megnyílt a főváros első könyvmegállója a Lövölde téren. Ahogy az erzsébetvárosi önkormányzat bejelentette, a Lövölde tér a belváros egyik legforgalmasabb pontja, ahol mostantól nemcsak troli- és buszmegállók lesznek, hanem könyvtár is.

A téren június 6-án átadták azt a kültéri könyvszekrényt, amibe a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Körúti Könyvtárában (Teréz körút 2-4.) előjegyzett, illetve oda visszajuttatandó könyveket tehetik a vendégek.

Ahogy ebben a cikkünkben írtuk, a köztéri locker lényegében nem más, mint egy köztéri csomagautomata, ahonnan 24 órában lehet könyveket kivenni és oda visszatenni.

A könyvtári tagok online felületen kiválaszthatják a kölcsönözni kívánt könyvet, amit ezen a csomagponton, egy zárt, szekrényszerű, érintőképernyős, 24 fachból álló szerkezetből tudják átvenni, és itt is lehet a könyveket visszaváltani.

Az olvasók ennek köszönhetően a könyvtár nyitvatartási idején kívül is, éjjel-nappal tudnak könyveket, különböző médiumokat kölcsönözni.

Az átadáson részt vett Soproni Tamás, terézvárosi polgármester és Niedermüller Péter, erzsébetvárosi polgármester is, hiszen a locker a két kerület támogatásából, a két kerület határán kapott helyett.

2024.06.06.
Kép: Képszerkesztőség / Berecz Valter /Terézváros

 

A két önkormányzat fele-fele arányban vállalta locker telepítésének költségeit. Erzsébetváros önkormányzatának képviselő-testülete április 24-i közgyűlésén egyhangúlag, 12 igen szavazattal elfogadta, hogy könyvtári lockert telepítsenek a Lövölde térre, és mindkét önkormányzat megszavazott a Pro Bibliotheca Civica Alapítvány részére bruttó 3 448 050 forintot.

Soproni a könyvszekrény átadásán arról beszélt, hogy

a valódi szabadság az, hogy ha nemcsak rendelkezésre állnak a kulturális lehetőségek, hanem ahhoz minél többen hozzáférnek. Márpedig a könyvtár ilyen lehetőség, azok is hozzájuthatnak könyvekhez, akik nehezebben engedik meg maguknak a könyvvásárlást.

A közterületi locker ráadásul jól illeszkedik Terézvárosnak abba a törekvésébe, hogy kivigye a kultúrát a szabadba, az utcákra, ezzel is minél több ember hozzáférését biztosítva.

Niedermüller pedig azt mondta, szerinte ez egy rendkívül okos kezdeményezés, amely nagyon megkönnyíti a könyvekhez való hozzáférést.

2024.06.06.
Kép: Képszerkesztőség / Berecz Valter /Terézváros

 

„Ugyanakkor igazodik mai modern korhoz, motiválhatja a fiatalokat is arra, hogy a mobilok nyomkodása helyett több könyvet olvassanak. Így azok is olvasnivalóhoz jutnak, akiknek nincs idejük a könyvtárba járni.”

Kovácsné Koreny Ágnes, a FSZEK főigazgatója pedig a terézvárosi lap beszámolója szerint mindezzel összhangban azzal folytatta, hogy a könyvtár törekvése az, hogy minél közelebb vigyék az emberekhez a szolgáltatásaikat.

Ahogy Kovácsné Koreny Ágnes, az FSZEK új vezetője az Énbudapestemnek korábban elmondta,

bár egyre többen vannak, akik a hagyományos könyvtárhasználat mellett igénylik a digitális eszközöket és a tartalmakat is, „a könyvtár lelke továbbra is a könyv, a hagyományos, nyomtatott, kézzel fogható dokumentum”.