KULTÚRA

„A magyar irodalom köszöni, jól van!”


A jó hírt Gál Katalin osztotta meg az Ünnepi Könyvhét szervezőinek képviseletében, a Gerbeaud-ban rendezett sajtótájékoztatón. 95. alkalommal rendezik meg az Ünnepi Könyvhetet a Vörösmarty téren, a Duna-korzón és a Vigadó téren június 13. és 16. között. 170 könyvkiadó 150 standjánál kereshetjük a legújabb irodalmi újdonságokat, és csak kortárs magyar megjelenésből 850 új cím lesz. Segítsünk eligazodni az új megjelenések között! 

De előbb néhány praktikus információ: a 95. Ünnepi Könyvhét megnyitója június 13-án csütörtökön 16 órakor kezdődik a Vörösmarty téren. A Tűzoltózenekar műsorát követően

Nádasdy Ádám nyelvész, költő nyitja meg az eseményt.

(Akinek megnyitó beszéde az e heti ÉS-ben is olvasható lesz majd, és akinek új verseskötete is jelenik meg Billeg a csónak címmel.) A főváros képviseletében Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere mond ünnepi köszöntőt. A hét során a szokásos pódiumbeszélgetések mellett koncertek is lesznek Vörösmarty téri színpadon: az első napon, csütörtökön Lányos és fiús apák címmel Dés László, Grecsó Krisztián és Dés András ad műsort, pénteken Müller Péter, szombaton a Duckshell lép fel. 

2023.06.09.
Kép: Pelikán János/Képszerkesztőség

 

Könyvszeretőknek szintén fontos információ, hogy a hivatalos megnyitó után adják majd át a Szép Magyar Könyv díjakat. A sajtótájékoztatón a zsűri képviseletében Révész Emese művészettörténész jelentette be az idén 77 éves, 1952-ben alapított díjakat. A zsűri tagjai voltak: Babucs Éva, a Geopen Kiadó munkatársa,  Barabás Zsófi  festőművész, Orosz Márton tipográfus-művészettörténész és Wunderlich Péter designteoretikus. A tavalyi megjelenéseket díjazó versenyen 63 kiadó vett részt, 8 kategóriában összesen 105 kötetet neveztek.  „A díj alapításakor, az ötvenes években különösen fontos volt, hogy a nagy tömegekhez juttassák el a könyveket. Nagyot változott azóta a könyvpiac, de a könyv és az esztétikus könyv azóta is továbbél” - hangsúlyozta Révész. Idén 18 díjat adtak ki, szerencsére ezek nem mindegyike drága, asztalra való kézikönyv, hanem

vannak kifejezetten kis alakú, elérhető árú „szép könyvek” is az idei díjazottak között. 

A Könyvsorozat kategória győztese is egy ilyen „kis könyv” lett: az Athenaeum kiadó Sétakönyvek sorozata (A Vurstlitól a Magyar Zene Házáig; A rejtelmes Népszínház utca és egykori lakói; Budapest tündérkertje – a Margit-sziget). Szépirodalom kategóriában a Bookart kiadó Selyemfényben című kötete nyert, ami egy japán haiku-gyűjtemény, Kosztolányi Dezső fordításában. Gyermek és ifjúsági könyvek kategóriában Kovács Tamás György (kollégánk) A villamos című ismeretterjesztő munkája nyert, a Pagony Kiadó könyve.  A köztársasági elnök különdíját Kálmáncsehi Domonkos imakönyve kapta, a miniszterelnökét a Filharmónia című kötet. Karácsony Gergely főpolgármester különdíját egy nosztalgikus receptgyűjtemény, a Sparhelt – 64 tradicionális recept a magyar konyhából című impozáns szakácskönyv, BOOOK kiadványa nyerte.

A
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A sajtótájékoztató leginformatívabb része a végére maradt: Károlyi Csaba irodalomkritikus ajánlotta az Ünnepi Könyvhétre megjelenő 850 új magyar könyvből a legfontosabbakat. Fontos igazodási pont ez a látogatóknak, ha szeretnének eligazodni az új megjelenések között. Nem maradhattak ki a hagyományos könyvheti antológiák, a Szép versek és a Körkép, a Magvető kiadó idei termést összegyűjtő kötetei. 78 költőt és 37 prózaírót ismerhetünk meg így, amelyek azért is praktikus kiadványok, mert a szövegeket az alkotók fényképe és rövid életrajza kíséri, így könnyű (könnyebb) őket felismerni a Vörösmarty tér forgatagában. 

Károlyi szerint kifejezetten gazdag az idei könyvhét kortárs magyar regénykínálata:

oldalszámokat tekintve is kemény feladatra vállalkozik, aki nekiveselkedik az idei termésnek.

A legjobban várt megjelenés Darvasi László 1700(!) oldalas trilógiája, a Neandervölgyiek, amely három generáción át követ egy családot, hogy kiderítse: a történet végén eltűnik-e a mese. Szintén trilógiának tekinthető Kukorelly Endre új regénye, a Ház, háború, halott, amely az előző két könyvével olvasható össze családi emlékezetté, viszont a kötet „csak” 240 oldal, Károlyi szerint a feszes rövid regény, Kukorelly legjobbja. 

A Bolyai sikere után Láng Zsolt is visszatér az apa-fiú vonalra: Az emberek meséjében a férfiak konfliktusai mellett a méhek világával is megismerkedhetünk, ahogyan Károlyi fogalmazott: nem hitte volna, hogy ilyen érdekes lehet a mézkészítés világa. Az elsőkönyves Görcsi Péter „meglepően jó regényt” írt elsőre: a Várni a 29-esre egy külföldön élő fiatal magyar értelmiségi története, 466 oldalon. Kemény István lánya, Kemény Lili önéletírása a Nem címet viseli, és megelőzte a híre: szabad-e ilyen merészen és beazonosíthatóan kibeszélni a magyar irodalmi életet? 426 oldalt kell elolvasnia annak, aki be akar szállni ebbe az irodalmi világot mostanában meghatározó témába. Károlyi tömör summája: „Idén nyáron mindenki ezt fogja olvasni a strandon.” Hasonló terjedelemben indul   könnyed olvasmányok kategóriában a Kovács-ikrek faluregénye, a Lesz majd minden

2023.06.09.
Kép: Pelikán János/Képszerkesztőség

 

Szvoren Edina Kérődző Kronosz című új kötetében kilenc magyar kortárs szerző mellett a saját stílusában is írt egy novellát: a kiadvány érdekessége, hogy négy különböző borítóval jelent meg, így az online vásárlás helyett érdemesebb könyvesboltban vagy a Magvető standjánál levadászni a nekünk legjobban tetsző verziót. A végére pedig egy kuriózum: Borsi Miklós a Covid idején biciklisfutárként dolgozott, ebből az élményből dolgozott a Futárlíra című verseskötetében. Spiró György azt állítja a fülszövegben, hogy „ritkán tűnik fel ennyire eredeti tehetség a magyar irodalomban”.

Az Ünnepi Könyvhéten kint lesz új megjelenéseivel a Városháza kiadó és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár jóvoltából a Budapest Könyvfőváros projekt is, amely a kedvezményes beiratkozási lehetőségek mellett kvízekkel, játékokkal várja az érdeklődőket, szombaton pedig irodalmi flashmobra készülnek, amelynek keretében

a Vörösmarty téren mindenki 15 percen át hangosan olvassa majd a magával hozott (vagy éppen frissen vásárolt) könyvét,

így negyedórán keresztül a könyvolvasók zsongása fogja megtölteni a teret.

(Kiemelt kép: Barta Bálint/Képszerkesztőség)