KÖZÉLET

"A kormányhivatal a városra szabadítaná a teherforgalmat"


A Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel folytatott háttérbeszélgetésen az derült ki, hogy a kormányhivatal vitatja, hogy a főváros jogosan kér-e úthasználati díjat a teherautóktól, hogy ezzel tartsák távol őket a belvárosi utaktól. Emellett szóba került a Lánchíd és a Budapest-bérlet is.

Az előző részek tartalmából:

  • A 2023-as ülésszak azzal ért véget, hogy december 13-án, hogy a kisebbségben lévő kormánypárti frakció felháborodott, amiért Karácsony Gergely berekesztette a Közgyűlést, és a képviselőkkel felvonultak a Várba, hogy elmondásuk szerint a támogatásukról biztosítsák V. Naszályi Mártát.
  • Az I. kerületi polgármesternek fegyelmi ülésen kellett részt vennie, ami a főpolgármester szerint hatalmi machináció. Szerinte a Fidesz éket akar verni a Fővárosi Közgyűlést alkotó politikusok közé, de most megmutathatták, hogy a főváros egységes politikai közösség, ahol támogatják egymást a hamis vádakkal szemben.
  • V. Naszályi a Várban tartott sajtótájékoztatón azzal folytatta, hogy szerinte koncepciós eljárást folytatnak ellene, amit szándékosan a Fővárosi Közgyűlés napjára hívtak össze, hogy ott ne tudjon megjelenni, és a szavazatával ne kelljen számolni. Őt egyébként meghatotta, hogy kiállnak érte.
  • A december 13-i közgyűlés azért volt rendkívül fontos, mert akkor döntöttek a 2024-es költségvetésről, ami a fideszesek távolmaradásának köszönhetően minden akadály nélkül átment. Ahogy Kiss Ambrus a Közgyűlést megelőző háttérbeszélgetésen elmondta, a 2024-es büdzsét az „újrarendezés költségvetésének” szánják.
  • A fideszesek megosztottak egy videót, amelyben Kovács Péter, XVI. kerületi polgármester arról beszél, hogy szerintük Karácsony Gergely munka helyett a pártpolitikát választotta, számára fontosabb volt egy látványos demonstráció, minthogy az év utolsó közgyűlésén elvégezzék a munkát. A költségvetés elfogadását végül hatalmas taps és ováció fogadta.
  • A közgyűlés ezek után elfogadott még egy határozatot, amelyben leírják, hogy a főváros azzal a feltétellel támogatja a rákosrendezői ingatlanfejlesztést, ha annak részeként legalább tízezer, a magyarok számára megfizethető lakás is épül. Emellett fontos még, hogy klímatudatos és fenntartható, vegyes funkciójú ingatlanfejlesztés valósuljon meg, illetve hogy 90 méternél magasabb épület ne épüljön.
  • Az országgyűlés egyébként egy nappal korábban, december 12-én 135 szavazattal megszavazta a választási törvény módosítását, amelynek értelmében a budapesti választási rendszer tér vissza a 2014 előtti helyzethez, vagyis nem a kerületi polgármesterek jutnának a Fővárosi Közgyűlésbe, hanem harminckét, listán választott képviselő.
  • A szolidaritási hozzájárulással és az azonnali jogvédelemmel kapcsolatos perek akkor is folytatódtak. Előbbivel kapcsolatban Kiss Ambrus már decemberben azt mondta, hogy biztos áthúzódik 2024-re. Utóbbival kapcsolatban pedig azt látta a főváros, hogy valamilyen döntést hozott a kúria, aminek decemberben valószínűleg folyhatott még a szövegezése.

És akkor az aktuális ügyek:

A háttérbeszélgetést azzal kezdte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, hogy a kormányhivataltól érkezett egy törvényességi észrevétel, ami önmagán túlmutató ügy. A dologhoz tudni kell, hogy 2011-ben a város hozott egy rendeletet, miszerint a teherforgalom szabályozási eszközeként behajtási díjat, úthasználati díjat szednek. Azzal ugyanis, ha a teherforgalom behajtását megdrágítják, arra ösztönzik a teherforgalmat, hogy elkerüljék a várost, még ha megtett kilométer szempontjából racionálisabb is lenne, hogy átszáguldjon Budapesten.

A kormányhivatal most azt mondja, hogy erre a 2011-es rendeletre nem volt törvényi felhatalmazása az önkormányzatnak, szerintük meg kellene semmisíteni ezt a rendeletet, aminek könnyen belátható módon brutális hatása lenne a fővárosi közlekedésre. Ez ugyanis, folytatta Kiss, azt jelentené, hogy

miközben az M0-ás fizetős, a Budapesten való áthajtás a teherforgalom számára ingyenes lenne.

A főváros vitatja egyrészt, hogy 12 év után miért lett hirtelen problémás a fizetős teherforgalom, ráadásul  ez a fajta jogértelmezés nem veszi figyelembe Budapest helyi sajátosságait. A város ugyanis nem bírná el a teherforgalomnövekedést.

Ezért szeretnék, ha a közgyűlés egyértelműen kimondaná, hogy nem értenek egyet a kormányhivatal törvényességi észrevételével, hogy kitart, és ha kell, elmegy az üggyel a bíróságig is. Ám mivel a kormányhivatal észrevétele kapcsán az látszik, hogy itt van valami jogbizonytalanság, szeretnék továbbá, hogy a közgyűlés éljen a felterjesztés jogával, és kérje arra a jogalkotót, hogy az önkormányzatok egyértelműen és határozottan kapják meg a jogalkotási eszközt ebben a kérdésben.

width=4000
Kép: Pelikán János/Képszerkesztőség

 

Az ebből származó bevétel egyébként, magyarázta Kiss Ambrus, hibahatáron belüli: egész Budapestet nézve 2023-ban nettó 1,8 milliárd forint volt, amivel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a rendszernek van üzemeltetési költsége, tehát a 600 milliárdos végösszegű költségvetésben nem jelentős, még ha soknak is tűnhet.

Egy másik téma, amit Kiss szeretett volna hangsúlyozni, az várhatóan a februári közgyűlés témája lesz. A Főpolgármesteri Kabinet nemcsak a közgyűlés napirendjét tárgyalta meg, hanem

döntött és elfogadta, hogy társadalmi vitára bocsátja a családon belüli erőszak stratégiai dokumentumát.

A Fővárosi Önkormányzat, magyarázta Kiss, olyan jelentős társadalmi problémának látja ezt a kérdést, hogy a kötelező feladatain is túlnyúlva foglalkozik vele. A stratégiában például nemcsak a családon belüli gyerekbántalmazással, hanem a kortársbántalmazással is szeretnének foglalkozni, és ezzel kapcsolatban intézkedéseket tenni.

A dokumentumot jövő héten, azaz a január 29-i héten bocsájtják társadalmi vitára. Reményeik szerint a februári közgyűlésre konkrét első lépésekkel is be tudják vinni a javaslatot.

A főpolgármester-helyettes aztán újságírói kérdésre elmondta, hogy azt látja, hogy

nem állnak messze attól, hogy a Lázár Jánossal a Budapest-bérletről folytatott tárgyalások sikeresek legyenek.

Amikor arra kérdeztek rá, mi lesz azokkal, akik éves bérletet vásároltak, és mégsem tudják kihasználni a HÉV-, vagy Volán vonalakat, mert a tárgyalások kudarcba fulladnak, Kiss azt válaszolta, ő nem lát olyan verziót az asztalon, hogy rosszul járjanak.

Az is kiderült ugyanakkor, hogy továbbra is terítéken van, hogy a vármegye bérleteket elfogadják. A tárgyalásnak, mint Kiss hozzátette, mivel a szerződés határozatlan idejű, szerencsére szintén nincs határideje, mert időprés alatt nagyon nehéz tárgyalni.

bkv,
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Elhangzott kérdés a Lánchíddal kapcsolatban is: megkérdezték a főpolgármester-helyettest, hogy a 6 milliárdos kormányzati támogatásával kapcsolatban van-e érdemi változás. „Nincs” – válaszolta Kiss.

„Azok, akik itt vizsgálóbizottságot akarnak, ha az energiájukat arra áldoznák végre, hogy ebben segítsenek nekünk, az nagyon nagy mértékben megoldaná a problémánkat” – tette hozzá, arra utalva, hogy – mint az a kormánypárti sajtóban jelentős figyelmet kapott – a Fidesz és a Jobbik-Konzervatívok felszólították Karácsony Gergelyt, hogy állítson fel vizsgálóbizottságot, mert a felújítást végző cégnél, az A-Híd Zrt.-nél a NAV házkutatást tartott, és nem szeretnék, ha a főváros és a nemzet egységnek szimbólumát korrupció gyanúja lengené körül.

Mint Kiss elmondta, ők is csak a sajtóból követik az eseményeket. Látták viszont azt is, hogy Lázár János is megszemlélte a hidat, hiszen Facebookon posztolt róla, és elégedett volt vele, sőt látják, hogy Navracsics Tibor is használja.

Autóval a magyar kormány tagjai használhatják egyedül a taxis személyszállítás kivételével, és elbliccelik ezt a 6 milliárdot.

„Én nem értem – jegyezte meg Kiss – Ne blicceljen a kormány, fizesse ki a 6 milliárd forintot!”

(Kiemelt kép: Pelikán Jánon/Képszerkesztőség)