KÖZÉLET

BKK: 106 milliárd forint lenne a kisföldalatti felújítása és meghosszabbítása


A kormány 300 milliárd forintot költene a Rákosdubaj körüli szükséges állami infrastrukturális fejlesztésekre, Karácsony Gergely szerint ez kevés. A BKK Beruházás szakterülete 106 milliárd forintra teszi csak az M1-es metróvonal meghosszabbítását.

Január elején a kormány oldalán jelent meg annak a gazdasági együttműködésnek a tervezete, mely szerint egy arab vállalkozó dubaji stílusú negyedet építtetne Rákosrendezőn. A tervezet alapján a magyar állam nemzetközi szerződésben vállalja, hogy infrastruktúra-fejlesztési projektet valósít meg, míg az Egyesült Arab Emírségek vállalja, hogy egy általa megjelölt gazdasági társaságon keresztül az ingatlanokon beruházást hajt végre.

A tervezetben az áll, hogy a kormány többek között vállalja a szükséges állami infrastrukturális fejlesztések megvalósítását, azaz a gyalogos-és közúti felüljárók építését; a vasúti pálya fejlesztését, illetve a befedését úgy, hogy felette kialakítható legyen egy park; az M1-es metró meghosszabbítását; kerékpárút és gyalogút kialakítását mintegy 300 milliárd forintból.

A főpolgármester múlt pénteki kihelyezett sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy kevésnek tartja a beruházásokra szánt 300 milliárd forintot. Karácsony  Gergely szerint csak az M1-es metró meghosszabbítása és a Szegedi úti felüljáró megépítése kerülne ennyibe. A BKK az ÉnBudapestem kérdésére azt közölte,

hogy mintegy 77 milliárd forint lenne a jelenlegi vonal felújítása és a Körvasútig történő meghosszabbítása, az ehhez kapcsolódó járműcsere pedig további 29 milliárd forintot jelentene. 

Ez önmagában 106 milliárd forint és nem tartalmazza a kormány tervei szerint megvalósuló vasúti pálya fejlesztését és befedését, egy park kialakítását, valamint a kerékpáros és gyalogos utak építését.

Tervek

A kisföldalatti modernizálásával még a 2007–2013-as uniós finanszírozási ciklusban kezdett el foglalkozni az akkor még Vitézy Dávid vezette BKK., majd 2014-ben elkészítettek az M1-es metróvonal korszerűsítésére egy fejlesztési tervet. Tették mindezt azért, hogy amint a közlekedésfejlesztési források elérhetővé válnak, megalapozott, részletesen kidolgozott tervekkel pályázhassanak, és elkezdhessék a beruházásokat.

2014-es
2014-es látványtervek.  Kép: BKK

 

E dokumentum szerint két irányba hosszabbítanák meg a kisföldalattit, akadálymentesítenék az egész vonalat, fejlesztenék az átszállási lehetőségeket.  A tervek szerint új járműveket kellene beszerezni, amelyek egyterűek, légkondicionáltak és nagyobb belmagasságúak lennének. A tervbe vett járművek a jelenlegieknél halkabbak, 4 méterrel hosszabbak lennének, belső terük pedig lényegesen nagyobb befogadóképességű: a mai 161 helyett 200 főre. 

Meghosszabbított szakasz

A BKK több változatot is megvizsgáltatott, közülük az M3-as autópálya bevezető szakasza mentén való meghosszabbítás bizonyult a legjobbnak. A tervek szerint a vonal első ütemben az autópálya szervizútja mentén halad a Kassai térig, a második ütemben már a felszínen folytatódik, és eléri a körvasutat, ahol átszállási lehetőség nyílna az esztergomi és váci vonatokra. Az új végállomás környezetében nagy befogadóképességű P+R parkoló is kialakítható, amely versenyképes alternatívát kínálna az M3-as autópályáról érkezőknek.

2014-es
2014-es látványtervek.  Kép: BKK

 

A tervekben az is olvasható, hogy a kisföldalatti másik végállomása ugyan a Vörösmarty téren található, ám az alagút egészen a Vigadó tér sarkáig nyúlik, így a vonal kis anyagi ráfordítással is meghosszabbítható, ami jóval kényelmesebb és biztonságosabb átszállást tenne lehetővé a 2-es villamosra.

2023 szeptember

Tavaly szeptember elején a Magyar Közlönyben jelent meg, hogy számos fővárosi törölt a kormány a „rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében”. Ezek között szerepelt a kisföldalatti rekonstrukciója és akadálymentesítése is. 

- Az inflációt, a reálbércsökkenést nem sikerül „legyalulni”, „fülön ragadni”, „lebirkózni”, „letörni”, a budapesti fejlesztéseket már igen - reagált akkor Karácsony Gergely a projekt elhalasztására.

2023 nyarán Csepreghy Nándor miniszterhelyettes az elkaszált projektekkel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy ezeket 2025–2026-ban a tervek szerint újraindítják.

(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)