KÖZÉLET

Diákok és tanárok kezdeményeztek népszavazást – aztán lezárták a fél Margit-hidat


A státusztörvény és a pedagógusok jogainak szűkítése ellen demonstráltak tanárok, diákok, szimpatizánsok szerda délután a fővárosban. Kedden pedig egy hétkérdéses népszavazáshoz nyújtották be a kérdéseket.

Alig több mint egy héttel az előző tüntetés után újra utcára vonultak a státusztörvény és a pedagógusok jogainak szűkítése ellen tiltakozók. A demonstrációt „Folytatjuk!” címmel hirdette meg az Egységes Diákfront Egyesület, a résztvevők az oktatás jövőjéért álltak ki, és azt szeretnék elérni, hogy a kormány ne vezesse be a bosszútörvényként emlegetett státusztörvényt, amivel csorbulna a tanárok autonómiája és a közalkalmazotti státuszuk köznevelési foglalkoztatotti jogviszonnyá alakulna.

Ma délután, a négy órai kezdés előtt pár száz fős tömeg várakozott a Bazilikánál, a Szent István téren, ahonnan felvonulás indult az Alkotmány utcába a Zrínyi utca – Nádor utca – Széchenyi István tér – Akadémia utca – Garibaldi utca – Vértanúk tere – Báthory utca – Szemere utca útvonalon. Már a Bazilikánál is megjelent néhány búvárszemüveges diák: ennek az lehet az oka, hogy

az április 24-ei demonstráción a rendőrök könnygázt is bevetettek, amikor a diákokkal és a pedagógusokkal dulakodtak az Orbán Viktor hivatalának otthont adó Karmelita kolostornál.

-
Fotó: Merész Márton/Énbudapestem

 

-
Fotó: Merész Márton/Énbudapestem

 

A résztvevők a „Nincs tanár, nincs jövő” és a „Sztrájk alapjog” rigmusokat skandálták, a vonuló demonstráció elején két nagy molinót tartottak kifeszítve: az egyiken az állt, hogy a diákok szerint mi a státusz („Szeresd a diákod pusztán önmagáért” – „Álld a sarat minden körülmények között!” – stb.), a másikon pedig az, hogy „Szabad ország, szabad oktatás!”

Mire az Alkotmány utcai színpadhoz értek, a tömeg ezresre duzzadt, és kezdésként felcsendült a Mi vagyunk a grund című dal, ami már a diáktüntetések szimbóluma.

A tüntetés első felszólalója az Egységes Diákfront képviseletében beszélt, mint mondta, az előző heti tüntetésen aránytalanul léptek fel a rendőrök, mikor diákokat fújtak le

„gyermekvédelmi könnygázzal”.

Ezzel a hatalom átlépett egy határt – mondta már egy másik diák a színpadon, aki szerint a végsőkig kitartanak, hiszen a jövőjükért állnak ki éppen, de bosszútörvénnyel és könnygázzal találják szembe magukat azért, mert a hatalom fél tőlük.

-
Fotó: Merész Márton/Énbudapestem

 

-
Fotó: Merész Márton/Énbudapestem

 

Ezután bejelentették, hogy

hétigenes népszavazást kezdeményeztek a Nemzeti Választási Irodánál.

Az országos népszavazás oktatási kérdésekről szólna, a kérdéseket hét magánszemély nyújtotta be: Solymoss Miklós Marcell, az Eötvös József Gimnázium tanára, Szilágyi Kitty Barbara óvodapedagógus és az Egységes Diákfront öt tagja – Gajzágó József, Ádám Domonkos, Mihalics Lili, Bodor András Péter és Perlaki-Borsos Noel. A népszavazási kezdeményezést a színpadon jelentették be.

A hét kérdés:

  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban kötelezze el magát amellett az elv mellett, hogy a mindenkori kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a magyar diákok jövőjét, lehetőségeit a magyar oktatási rendszerben ne családjaik vagyoni helyzete, hanem teljesítményük, képességeik és tehetségük alakítsa, és ne érje őket hátrány vagyoni helyzetük, vallási-világnézeti hovatartozásuk miatt?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy Magyarországon a köznevelésért, szakképzésért, felnőttképzésért és a felsőoktatásért felelős, önálló oktatási minisztérium működjön?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne fogadjon el a pedagógusok és a nevelést, oktatást közvetlenül segítők jogállását átalakító törvényi szabályokat?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban hívja fel a kormányt arra, hogy az haladéktalanul tegye meg a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy megtörténjen a pedagógus alapilletmény 50 százalékos növelése, továbbá ezen összegnek minden évben a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott és kihirdetett előző évi inflációs rátával való növelése?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy az egyes köznevelési és szakképzési intézmények vezetőinek megbízása a diákönkormányzat és a szülő közösség – amennyiben az intézményben ilyenek működnek – továbbá a nevelőtestület, az intézményben működő szakszervezet, valamint – intézménytípustól függően – a közalkalmazotti tanács vagy a köznevelésben foglalkoztatottak tanácsa vagy az üzemi tanács véleményezése után, a fenntartó indokolási kötelezettsége mellett történjék?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzeti köznevelési törvény hatálya alá tartozó köznevelési intézmények tekintetében a sztrájkról szóló törvény szerinti még elégséges szolgáltatás követelményeit törvény ne szabályozza?”
  • „Egyetért-e Ön azzal, hogy a köznevelésért felelős miniszteri tisztséget ne tölthesse be a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel rendelkező, nyugállományú rendőr vezérezredes?”

Ezután a bejelentés szerinti terv alapján a tüntetők átvonultak a Clark Ádám térhez.

Időközben a rendőrök lezárták a Margit-híd Pest felé vezető oldalát, amit a tüntetők szinte teljesen elfoglaltak a menetükkel.

-
Fotó: Merész Márton/Énbudapestem

 

-
Fotó: Merész Márton/Énbudapestem

 

Ettől függetlenül a demonstrálók rendben megérkeztek a Clark Ádám térre, amivel a tüntetés hivatalos része véget ért.

FRISSÍTÉS 19:00-kor: Ugyan a tüntetők egyelőre nagyon messze vannak onnan, és hivatalosan nem jelentették be érkezésüket sem, de úgy tűnik, a rendőrség tudhatott valamit:

ugyanis nagyjából száz rohamrendőr vonult Orbán Viktor hivatalához, a Budai Várba.

FRISSÍTÉS 19:30-kor: És jól gondoltuk, hogy a rendőrség jól tájékozódott: a tüntetők közül Pankotai Lili vezetésével egy nagyobb tömeg elindult a Karmelitához. Azonban oda már nem értek el, ugyanis a Várban, a Dísz téren rendőrsorfal zárta el az oda vezető utat.

20 óra körül dulakodás közben könnygázt vetett be a rendőrség a tüntető diákok ellen. Erről új cikkben írtunk bővebben itt.