KÖZÉLET

Ismét könnygázt vetett be tüntető gyerekek ellen a rendőrség


„Gyermekvédelmi könnygáz” – ironizáltak még szerda délután a demonstráló diákok, aztán a rohamrendőrök a múltheti esethez hasonlóan újra bevetették ellenük.

Ahogy előző cikkünkben beszámoltunk róla, szerdára is tüntetést hirdetett az Egységes Diákfront. A nagyjából ezres tömeg a Bazilikától az Alkotmány utcához vonult, ahol elhangzott néhány beszéd, onnan pedig a Clark Ádám térre mentek, lezárva időszakosan a fél Margit-hidat.

A tüntetés hivatalosan 19 óra körül ért véget a Clark Ádám téren, azonban egy nagyobb tömeg elindult a Budai Várba, Orbán Viktor miniszterelnök hivatalához, a Karmelitához.

Azonban oda már nem jutottak el, ugyanis a Dísz térnél rendőrsorfal várta őket. Itt aztán dulakodás alakult ki a rendőrök és a tüntetők között, aminek az lett a következménye, hogy

a rendőrség többször is könnygázt vetett be a demonstráló diákok ellen.

Ugyanez történt az előző tüntetésen is, vagyis a rendőrség már másodszor is ezt az eszközt alkalmazta gyerekek ellen.

-
Fotó: Merész Márton/Énbudapestem

 

„Gyerekeket bántotok!” – skandálták a tüntetők. A rendőrség pedig megkezdte a térről és környékéről való kiszorításukat, több diákot és tüntetőt elvittek.

A helyszínen több ellenzéki politikus is feltűnt.

A könnygázhasználatról, a dulakodásról és az előállításokról itt találják képeinket.