KÖZÉLET

Szülők akcióztak a 16. kerületben, elzárták az egyik pesti tankerületet


A szolidaritásukról akarták biztosítani az oktatás ügyéért kiálló tanárokat.

Jelképesen lezárták hétfőn az egyik pesti tankerület épületét, írja hvg.hu. A lap egyik olvasója azt mondta, az Észak-Pesti Tankerületi Központ XVI. kerületi Jókai Mór utcában található épületénél olyan szülők akcióztak, akik szolidaritásukról akarták biztosítani az oktatás ügyéért kiálló tanárokat.

A bejáratot teleragasztották a pedagógusok, a diákok és a szülők kilenc pontjával, kézzel készített transzparensekkel és piros felkiáltójelekkel.

A képek tanúsága szerint a kiragasztott táblákon olyan feliratok szerepelnek, minthogy:

„Rosszcsont KLIK! Ahogy elnézem, neked még a nyuszi se fog piros tojást tojni”

vagy

„Klik-klak! Lejárt az időd!”.

Mint a hvg.hu írja, a bejárathoz vezető lépcsőt a Színház- és Filmművészeti Egyetem melletti tüntetésekről is ismert piros-fehér kordonszalagokkal tekerték tele, a mellette található szobornak pedig bekötötték a szemét, a fülét és a száját is.

A képeket ide kattintva tudja megnézni.