Az előző vezetés vagyongazdálkodási rendszerével igyekeznek szakítani. A november végi közgyűlésen kiderült, milyen kezdőlépéseket tudtak tenni.
Két lakás, egy irodának való helyiség és egy udvarral, garázzsal rendelkező lakóház eladásáról döntött a XII. kerületi önkormányzat.
A dolog egyik érdekessége, hogy a kutyapárt, miután megnyerte a választást, kifejezetten kérte Pokornit, hogy az átmeneti időben ne értékesítsenek ingatlanokat, aztán tessék. Mivel a költségvetés olyan helyzetben van, magyarázta aztán az új vezetés, hogy bizonyos ingatlanok eladása mégis elkerülhetetlen, törekednek arra, hogy a kerület minél több vagyonelemet megtarthasson.
A másik érdekessége, hogy a kerület új vezetése egy, még jóval a november 21-i közgyűlést megelőzően közleményében mindezt azzal egészíti ki, hogy – ha már így alakult –
az első intézkedéseik között szeretnének szakítani az előző vezetés vagyongazdálkodási rendszerével,
és már a 21-i közgyűlésen is szeretnék átláthatóbban kommunikálni az ún. elidegenítésre kijelölt ingatlanokról.
A kutyapártosok szerint a fideszes Pokorni Zoltán vezette önkormányzat ráadásul évről évre milliárdos értékben, többnyire áron alul adott el ingatlanokat.
Tette mindezt úgy, hogy – mint írták – az értékesíteni kívánt ingatlanokat egyrészt rendszeresen átláthatatlan módon hirdették meg, másrészt jelentős összeget kértek a részletes dokumentációért, ami „eleve drasztikusan szűkítette az érdeklődők körét, és így a verseny lehetőségét is”. Arról, hogy a kutyapárt szerint hogyan nézett ki a korábbi gyakorlat, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
A közgyűlés 8. napirendi pontja az Ugocsa utca 10. szám alatt található társasház közös tulajdonában álló ingatlanrészeinek eladásáról szólt, az önkormányzat tulajdonában egy lakás és egy nem lakás célú helyiség van, a közös tulajdonból hozzájuk tartozó 568/1000 tulajdoni hányaddal.
Az előterjesztésből az derült ki, hogy az egyik lakó szeretne a közös tulajdonból megvenni egy 5,94 négyzetméteres tárolót, egy 2,90 négyzetméteres lépcsőházi folyosót, valamint egy másik, 8,41 négyzetméteres folyosóból 2,01 négyzetmétert.
Ami az ügy szempontjából (számunkra) érdekes, hogy a DK-s Élő Norbert azzal kezdte a felszólalásokat, hogy kifejezte örömét, hogy végre megkapták az előterjesztés mellékleteként az értékbecslést is. Mint mondta, nem is tudja már, hány éve küzdöttek ezért. „Azt gondolom, ez egy nagyon jó irány.”
Élő Norberttal kapcsolatban érdemes azért megjegyezni, hogy a Kutyapárt egyik tavaszi posztja szerint, tehát még a választások előtt, azt találta ki, hogy felveteti magát a párt kompenzációs listájára, miután viszont elutasították, annak ellenére is DK-s jelölteket állítottak az összes olyan egyéni választókörzetben, ahol kutyapártos jelölt indult, hogy az MKKP simán megnyerte az előválasztást. A DK kifejezetten a kutyapártosokra utazott, jegyezte meg Kovács Gergely, jelenlegi kutyapártos polgármester is, hiszen abban a két körzetben, ahol momentumos jelölt indult, nem állítottak jelöltet.
Vadász Gábor alpolgármester Élő közgyűlési felszólaláshoz annyit fűzött hozzá, köszönik a képviselőtársuk méltató szavait, „nagyon igyekszünk, hogy az ígéreteinket betartva átláthatóbban működtessük az önkormányzatot, mint ahogy az korábban működött”.
Kovács pedig megerősítette, hogy készül egy átfogó átláthatósági előterjesztés, amihez néhány hónapra még szükségük van.
Balla Juditot, az Élhető Hegyvidékért Egyesület vezetőjét kérték meg, hogy ezt készítse elő. Mint magyarázta, az Ez a Minimum! pontjaiból indulnak ki, törekedni fognak arra, hogy ami közérdekű adat, azt maguktól közzé tegyek, és ne kelljen kérni.
Ahogy egy korábbi cikkünkben is írtuk, az Ez a Minimum! elnevezésű átláthatósági és antikorrupciós intézkedési csomagot a Transparency International Magyarország, a K-Monitor és az Átlátszó tették közzé 2019-ben.
Az előterjesztést 18 igennel, egyhangúlag támogatták.
A következő, 9. napirendi pont szólt aztán az ingatlaneladásokról, azaz mint említettük, két lakás, egy irodának való helyiség és egy udvarral, garázzsal rendelkező lakóház eladásáról. Ahogy a Vagyongazdálkodási Iroda munkatársa megemlítette, mivel az átfogó átláthatósági előterjesztés egyelőre készül, egyedi eljárást dolgoztak ki az ingatlanok értékesítésére, és a jövőben felülvizsgálják a gyakorlatot.
Az ingatlan-értékesítésekkel kapcsolatos nyilvános licites eljárásának rendje egyébként 26 lépésből áll, ebből 12 lépést az előkészítő feladatok, 14 lépést a licittárgyalás tesz ki. Erről részletesebben ide kattintva lehet olvasni.
A Csemegi utca 10. szám alatt található, négy albetétes társasházzal kapcsolatban (ahol az önkormányzat lakásai és irodahelyisége van) egyébként az igazságügyi szakértői vélemény szerint azt érdemes tudni, hogy rossz műszaki állapotban van, a tetőszerkezete általánosan avult állapotú, több helyen korhadás és gombásodás jelei láthatóak. Az emeleti önkormányzati helyiségben a födém beszakadt, alá van dúcolva. A földszinti lakás külső falai mentén megjelenő nedvesedés a szigetelés elöregedésére utal, az erkélylemezek háborús sérülései nem lettek kijavítva.
A vélemény még egy tucat hibát sorol, a biztonságos használat érdekében tehát szerinte jelentős beruházás szükséges, „amely az önkormányzat jelenlegi bérleti díjbevételei mellett várhatóan rövid- és hosszútávon sem térülne meg”.
A fideszes Fonti Krisztina kért szót, és azzal kezdte, hogy ebből is látszik, mégsem ördögtől való az ingatlaneladás, ahogy ezt 5 éven keresztül kellett hallgatniuk, és tájékoztatást kért, milyen változások történtek az eljárási folyamatban.
Ahogy a Vagyongazdálkodási Iroda munkatársa elmondta, a jogszabályok nyilván nem változtak azzal, hogy választás volt, tehát ugyanazon jogszabályi kereteknek eleget téve, és azokat betartva kell az ingatlanértékesítéseket lefolytatni, változás viszont, hogy
- az eljárás immár az előterjesztés mellékletét képezi, valamint, hogy
- csatolták az értékbecsléseket, és
- bevontak még egy ingatlanhirdetési portált az eladásba.
Kovács hozzátette, hogy annyit tudtak tenni még, hogy
- lejjebb vitték a licitcsomag árát,
és amellett, hogy több felületen hirdetik, mint eddig,
- hosszabb ideig is hirdetik őket.
Az átfogó átláthatósági előterjesztéssel kapcsolatban pedig azt mondta még el, hogy be fogják vezetni az online licitet, amire viszont még szintén egy-két hónap türelmet kérnek, mert le kell folytatniuk egy eljárást, melyik céggel szerződjenek. Szerinte ugyanis az értékesítésben az volt a legkomikusabb, hogy a potenciális vásárlókkal személyesen kellett találkozni, amiről aztán olyasmi dolgok juthattak az ember eszébe, amikre jobb nem is gondolni.
Vadász ezt azzal egészítette ki, hogy korábban az volt az eljárás, hogy ha az értékbecslés érdekelte, be kellett mennie az önkormányzatba megtekinteni, most viszont bárki azonnal hozzáférhet, ami máris komoly újdonságnak számít. Kiemelte, hogy másfél hónap elég volt számukra, hogy változtassanak a korábbi gyakorlaton, úgyhogy
csak a fantázia szabhat határt annak, hogy a ciklus végére milyen jó ingatlanhasznosítási koncepciót dolgoznak ki.
Fonti megjegyezte, hogy örömmel hallja, hogy van egy új értékbecslő, szeretné is kérni a beszerzési dokumentációt és a vele kötött szerződést.
Erre Kovács megjegyezte, hogy elég nagy meglepetés lehet számára, hogy miután 10 éven keresztül egy darab, ráadásul ugyanazzal az egy darab értékbecslővel dolgoztak, ezután több értékbecslő közül is lehet majd választani. A momentumos Novák István pedig felidézett még egy évekkel ezelőtti esetet, amikor is egy 20 ezer négyzetméteres, Lejtő utcai terület értékesítése az önkormányzat al-al-aloldalán egy word-dokumentumban volt eldugva.
A lakások és az irodának való helyiség eladását végül 18 igennel, egyhangúlag megszavazták, a lakóház eladását csak 14-en támogatták.