KULTÚRA

Tettek róla, hogy otthonosabb legyen


2024 második felében máris több, szuper játszóteret átadtak Budapesten, ezek közül gyűjtöttünk össze hetet. A játszóterekben közös, hogy biztonságos körülményeket teremtettek a gyerekek számára.

Rákosmente – Cséplő utca

„Az egykori elhagyatott, szeméthegyekkel borított terület mostanra a kerület egyik legszebb és legfunkcionálisabb közösségi terévé vált” – hirdette a 17. kerületi lap a Cséplői utcai park átadása kapcsán. A terület 2022-ben került Rákosmente tulajdonába, amit követően megkezdődött az egyhektáros park tervezése, majd építése. A július 10-én átadott, felújított terület számos funkcióval rendelkezik: került ide egy pumpapálya a kerékpárosok számára, mezítlábas ösvény, valamint egy KRESZ-pálya, ahol a gyerekek megtanulhatják a közlekedési szabályokat.

Ferencváros – Csengettyű utca

Negyvenkét játszótér működik Ferencvárosban, amelyek közül évente kettőt-hármat újít fel az önkormányzat. 2024 augusztusában adták át a Csengettyű utcai játszóteret, amire 63 millió forintot fordítottak. A meglévő, felújított játékok mellé új elemeket helyeztek el: forgójátékot, padot, szemeteseket, ivókutakat és kerítést. A felújítás során vegyesen használták a különböző ütéscsillapító burkolati elemeket: öntöttgumi, homok, fenyőkéreg jöhetett csak szóba. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt nyolc évben nem érkezett bejelentés játszótéri balesetről.

II. kerület – Nagy Imre tér

„Ma különleges alkalommal gyűltünk össze” – jelentette ki Őrsi Gergely, második kerületi polgármester szeptember 7-én, amikor is átadták megújult Nagy Imre teret és Budapest első Süsü tematikájú játszóterét. Mint mondta, „a játszótér nemcsak egy egyszerű park, hanem egy mesevilág, amely generációkat köt össze”. Az új játszótéren mindenhol Süsü világa elevenedik meg, játék közben könnyen felidézhetők a szereplők történetei, hiszen a Kiskirályfi, a Kancellár, a saját dallal rendelkező zsoldosok, de még a szökőkútba elbújó aranyhal is megjelenik a meséből szintén ismert, több oldalról is megmászható vár udvarán.

süsü
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Hegyvidék – Diana utca

„Utolsó állomásához érkezett a hegyvidéki játszótér-felújítási program: a nyár folyamán megújult a Diana park játszótere, így már összesen harminc szép és biztonságos játszótér várja a családokat a kerületben” – közölte a 12. kerületi önkormányzat. Az ide járó szülők kéréseit figyelembe véve természetes megjelenésű fajátékok (csúszdás mászóvár, csörlős játszóházikó, kétüléses hinta, libikóka) készültek, annak érdekében pedig, hogy a gyerekek ne tudjanak kiszaladni az útra, pótolták a meglévő sövény foghíjas részeit.

Erzsébetváros – Klauzál tér

Huszonhat év után, október 8-án, kedden átadták Erzsébetváros megújult főterét, a Klauzál teret. A téren öntöttgumi-burkolatos játszótér épült 19 új játszóeszközzel, többek között libikókával, fészekhintával, házikóval, csőcsúszdával, süllyesztett trambulinokkal, egyensúlyozó gömbökkel. A játszótér mellett megújult a sportpálya is, ami szintén öntöttgumi burkolatot kapott, és ezúttal labdafogó kerítés és háló veszi körbe. A felújítás Erzsébetváros Önkormányzatának beruházásában valósult meg, de teljes egészében illeszkedik a Fővárosi Önkormányzat zöld és otthonos Budapestről alkotott közös víziójába.

Klauzál
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Kőbánya – Ónodi utca

A 10. kerületi önkormányzat október 13-án jelentette be, hogy megújult az Ónodi utcai játszótér, ahol több olyan új játék is helyet kapott, amelyek a repüléssel kapcsolatosak. A bruttó tízmilliós felújítást ugyanis a Budapest Airport támogatta. A játszótérről nem hiányozhatott a fészekhinta, de került ide kistorony csúszdával, billenő játszóeszköz, mini tűzoltóállomás, valamint két pingpongasztal. A homokozó fölé az árnyékolásra és az UV-sugárzás nagy részének szűrésére ezúttal is egy négyzetalakú napvitorlát feszítettek ki.

Újbuda – Feneketlen-tó

Október 14-én, hétfőn átadták a Feneketlen-tavi játszóteret. Ahogy a BKM FŐKERT Kertészeti Divíziója írja, a tervezés során megtartott lakossági fórumon az egyik leghangsúlyosabb kérés volt a legkisebbek által is biztonságosan használható játszóeszközök voltak. Nekik egy csúszdás minivár elhelyezésével kedveskedtek. Emellett fészekhintát, körforgót és vizes játékot is felszereltek, de megújították a homokozók rönkfa szegélyeit, lecserélték a napvitorlákat és 4 juharfát is telepítettek. A főváros és a XI. kerület 2:1 arányban 300 millió forintból újította meg a parkot.

(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)