KULTÚRA

Hamarosan kezdődik a suli, újabb helyen jelent meg a közkedvelt „Puszi és pá!” tábla


A BKK folytatja a 2023-ban indított Sulizóna-programját, most a Kőbányai Harmat Általános Iskolánál teszik biztonságosabbá a közlekedést. Már négy iskola csatlakozott a programhoz.

A Budapesti Közlekedési Központ munkatársai 2023 őszére dolgozták ki a Sulizóna-programot. A biztonságosabb közlekedés érdekében az intézmények környékén sebességcsökkentett zónákat alakítottak ki, megváltozott a forgalmi rend, rendezték a parkolással kapcsolatos kérdéseket, úgynevezett K+R „Puszi és pá!” helyeket alakítottak ki, emellett különböző felfestésekkel, figyelemfelhívó eszközökkel segítették és segítik a balesetmentes közlekedést.

Ahogy az már nyilvánvalóan kikövetkeztethető, és ahogy az Énbudapestem már korábban is megírta,

a program célja, hogy biztonságosabb környezetet teremtsen a legvédtelenebb úthasználók számára, javuljon a már önállóan közlekedő gyermekek biztonsága és biztonságérzete, valamint csökkenjenek az iskolák környezetében tapasztalható közlekedési veszélyek.

„Első lépésben az iskolák környékén a reggel és délután tapasztalható torlódásokat és a hosszabb-rövidebb ideig tartó, autóparkolásból adódó konfliktusokat kívánjuk minimalizálni, valamint az iskolák bejáratánál áthaladó gépjárművek sebességét csökkenteni a gyermekek biztonsága érdekében” – állt korábban a BKK a projektleírásában.

Sulizóna
Kép: BKK

 

A vállalat hosszútávon el szeretné érni, hogy az iskolák környékén a közlekedés veszélyeinek csökkenésével minél többen menjenek szívesen iskolába gyalog vagy kerékpárral, akár egyedül, akár szülőkkel, és csak azért senki ne jöjjön autóval, mert nem tartja eléggé biztonságosnak az egyéb módokon történő közlekedést.

A program elemei illeszkednek a BKK által kidolgozott Közlekedésbiztonsági stratégiához is, amelynek egyik célja – az Európai Unió vonatkozó irányelveivel összhangban –, hogy 2030-ig megfelezze, 2050-ig pedig nullára csökkentse a közúti közlekedés halálos áldozatainak számát a fővárosban, magyarázza a vállalat.

A program eddig három fővárosi iskola, a IV. kerületi Megyeri úti Általános Iskola, az Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, valamint a XVII. kerületi Újlak utcai Kéttannyelvű Általános Iskola bevonásával zajlott, hozzájuk csatlakozott tehát negyedikként a X. kerületi Kőbányai Harmat Általános Iskola.

Az Újpesti Karinthy Frigyes Általános Iskolánál átalakították, beszűkítették az épület bejárata előtti útszakaszt, ezáltal jobban beláthatóvá vált a gyalogátkelőhely, és a korábban tapasztalt, előzésekből eredő balesetveszélyes szituációk is mérséklődtek. Új K+R parkolóhelyek kialakításával lehetőség nyílt a biztonságosabb, rövid ideig tartó megállásokra és a pár percig tartó várakozásra is.

A szintén a IV. kerületi Megyeri Úti Általános Iskolánál átalakították a jelzőlámpás csomópont forgalmi rendjét annak érdekében, hogy az iskola előtt a rövidebb megállásra szolgáló K+R parkolóhelyeket kijelölhessék a szélső sávban. A beavatkozás elősegítette, hogy az iskolához érkező szülők ne szabálytalanul, az iskola előtti zöldfelületen parkoljanak.

Sulizóna
Kép: BKK

 

A rákoskeresztúri Újlak Utcai Általános Iskola előtti területet – ahol korábban a szülők rendezetlenül parkoltak, forgolódtak, tolattak a járművükkel ugyanazon a felületen, ahol a gyerekek az autóból kiszállva gyalogoltak az iskolához – kizárólag a tanárok számára használható területté alakították át. Az épület melletti utcát egyirányúsították, ennek köszönhetően új járdát, valamit K+R helyeket alakítottak ki.

Mint írják,

a BKK munkatársai tanév közben is gyűjtötték a tapasztalatokat és véleményeket, és igen pozitív visszajelzésekkel találkoztak. A felmérések során a megkérdezettek több mint fele úgy nyilatkozott, hogy személyes kényelme ellenében, mindenki biztonságát szem előtt tartva változtatott közlekedési szokásain, az intézkedések hatására pedig jelentősen nőtt a környéken közlekedők biztonságérzete is.

A kőbányai önkormányzat a nyár folyamán úgy újította fel a Kada közt, hogy az iskolába igyekvők számára biztonságosabb környezetet biztosítson. A helyszínen forgalomcsillapító elemeket létesítettek, hogy javuljon a gyalogoskapcsolat az iskola és a lakótelep között. A rövid idejű biztonságos megállás lehetőségének megteremtésére K+R helyeket alakítottak ki az intézmény közvetlen közelében.

A „Puszi és pá!”-táblákról részletesen ebben a cikkünkben írtunk. A lényege, hogy a sofőr csak addig áll meg az autójával, amíg az utasával puszit váltanak, összeölelkeznek, és már hajt is tovább.

A „Puszi és pá!” elnevezés már több mint hatvanéves, először a Los Angeles Times egyik, 1956-ban megjelent cikkében jelent meg. Az első K+R, azaz Kiss & Ride zónát hazánkban 2017-ben Angyalföldön alakították ki. Az akkori beszámolók szerint hatalmas sikere volt, a szülők rögtön használni kezdték, azóta pedig az ország legtöbb nagyvárosában alkalmazzák.

(Kiemelt kép: BKK)