KÖZÉLET

Sietőssé vált a Magyar Rádió épületének bontása


A környéken lakók levelet kaptak, a környező lakások augusztusra, szeptemberre tervezett állapotfelmérését már el is kezdték.

Felgyorsultak az események a Magyar Rádió VIII. kerületi épületének bontása körül. A környező házak lakásainak állapotfelmérését korábban augusztus végére, szeptemberre tervezték, azonban a 24.hu hozzájutott egy levélhez, ami szerint már július 29-én elkezdődött.

A lakók július 31-ig dönthetnek arról, beengedik-e a statikust az otthonaikba. Azért fontos, hogy fényképeket készítsenek a környék lakásairól, mert így tisztázódik, hogy a lakások sérülései a későbbi bontás következtében keletkeztek-e, és a lakó jogosult-e kártérítésre. A Magyar Rádió épülete már üres, és akár hónapokon belül teljesen lebonthatják – írja a lap.

A Magyar Rádiónak közel száz évig otthont adó épület helyén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új kampusza lesz. A teljes Palotanegyed életére kiható beruházás az ott élők mindennapjait és életminőségét is döntően meghatározza majd. Ez azért fontos, mert a Palotanegyedben élők többsége nem szeretné, hogy a Pázmány új épülete felépüljön, sőt, a Magyar Rádió épületének felújítását választanák inkább. A legszélesebb körű elutasítottság a sportpálya, a fitneszterem és a kollégium felépítésével kapcsolatban érzékelhető.

A kiemelt beruházásnak minősített projektről, és a lakók, valamint a polgármester reakciójáról ebben a cikkben írtunk bővebben.

(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)