KULTÚRA

Átalakul a Budavári Palotanegyed központja, a Szent György tér


A Budai Vár egyik legkiemeltebb helyszínéről, „a nemzet történelmi főteréről” van szó, ráadásul a hosszú sorokat kiálló turisták tömegei ide érkeznek, miután a Sikló felvitte őket a dombra.

A Szent György térnek elég komoly történelme van, itt fejezték le Hunyadi Lászlót 1457-ben, 1514-ben Bakócz Tamás esztergomi érsek a téren olvasta fel azt a pápai levelet, ami keresztes háborúra szólított fel (és ami később a Dózsa György-féle parasztfelkeléssé eszkalálódott), volt itt Habsburg emlékhely, az utolsó magyar király, IV. Károly koronázásnak egyik helyszíne is a téren volt és még Tigris tankok is dübörögtek itt a német megszállás alatt.

Többfunkciós városi térként adnák vissza

A magyar kormány Nemzeti Hauszmann Programja által koordinált munkálatokat várhatóan 2025 első felében kezdik meg, és a tervek szerint pár éven belül egy újjászületett teret adnak vissza a látogatóknak. A szándék szerint a tér új kialakítása követi majd a történelmi hagyományokat, de megfelelne a mai elvárásoknak is, valamint új zöldfelületekkel, új utcabútorokkal és egy napozórét kialakításával segítené a kikapcsolódást. A főhercegi palota melletti köves romterületen új parkot alakítanak ki, amivel a zöldfelület aránya is növekszik majd.

Mint ígérik, több mint 160 fát ültetnek el a területen, ezzel több mint tízszer annyi fa várja majd a látogatókat, mint most.

 

Szent
Kép: Szent György tér/Nemzeti Hauszmann Program

 

A tér központi eleme a Szabadság oszlopa lesz, az új oszlop körüli térrész díszburkolatot kap. Időtálló, díszes és természetes kőanyagokat alkalmaznak, melyekhez újrahasznosítják a jelenleg járófelületként szolgáló nagy kockaköveket is. A fő közlekedési útvonal továbbra is a Szent György utcán lesz, de a jövőben tágasabb térrészeken lehet átsétálni, és biztosítják az akadálymentes közlekedést is. A várfal mentén egy széles sétautat alakítanak ki a Tóth Árpád sétány folytatásaként – olvasható a Nemzeti Hauszmann Program Facebookra kitett posztjában.

 

Visszhang és vélemények

A Várnegyed átalakítása, átépítése korántsem zajlik az építésztársadalom bevonásával vagy jóváhagyása mellett. Az Énbudapestemnek a Huszonkettesek építészcsoport tagjai közül többen is beszéltek a XIX. században okozott károkról vagy a könnyen bebukható világörökségi címről. Írtunk arról is, hogy mit tehet a lakosság az érdekei és saját lakóhelye védelmében, és hogy ez a kormányzati dúlás nem csak a Budai Vár környezetére igaz, hanem máshol is előfordul, hiszen nagyon könnyű elveszni az építészeti szakzsargon labirintusában, és nem mindig világos, hogy milyen szándék áll egy épület lerombolása, újragondolása, felhúzása mögött.

(Kiemelt kép: Nemzeti Hauszmann Program)