A budai Várban zajló építkezések helyrehozhatatlan károkat okoznak nemcsak a környezetnek, de a magyar kultúrának is – állítja Csomay Zsófia Ybl-díjas építész, a Huszonkettesek építészcsoport tagja, akivel a Várnegyed korábbi átalakításairól is beszélgettünk.
– Ha jól tudom, a Várnegyed átépítése, a palota felépítése Budapest születésével függött össze. Milyen volt a 19. századi építkezések előtt a Budai Vár?
–Tulajdonképpen IV. Béla kezdte az első palota építését a tatárjárás után, de folyamatos uralkodói jelenlét és jelentős építkezés csak Luxemburgi Zsigmond és Mátyás király idejében volt. A törökök elvonulása után majd száz évvel, Mária Terézia rendelkezése nyomán épült a régi királyi vár nyomain egy új, barokk palota, ahol az uralkodónő csupán rövid időt töltött. Ez az épület még tiszteletben tartotta a várfalakat és a hagyományos arányokat, noha soha nem működött királyi székhelyként. Ybl Miklósra 1874-ben bízták az új palota tervezési munkáit, halála után pedig Hauszmann Alajos folytatta, némileg megváltoztatva Ybl eredeti terveit. Fontos tudni, hogy az új palota kontúrja már nem követte a történeti falak vonalát, és az építkezés folyamán sok értékes középkori és reneszánsz és barokk emléket elpusztítottak.
– Miért volt a palotára szükség?
– Az új palota megépítése a kiegyezés utáni magyar állam létrejöttével hozható összefüggésbe, és elsősorban reprezentációs célt szolgált; az uralkodónak Bécs mellett Budapesten is legyen állandó lakhelye. Hozzá kell tenni azonban, hogy Ferenc József pár napot töltött összesen a Palotában. Vagyis ez a palota már a megépítése pillanatában is okafogyott volt,- egy furcsa, visszatekintő, romantikus vágyálom, ami egy hatalmi vágyálom szimbóluma volt.
– Vagyis ami Budapest születése idején a Várban történt, az szöges ellentétben állt a pesti oldal metropolisszá válásával.
– Igen. Tiszteletlenség ilyet mondani, de Ybl és Hauszmann már a palota arányaival is végzetes hibát követett el, ugyanis az építmény aránya és kompozíciója nincs szinkronban a Várhegy méretével, topográfiájával. Ez az aránytalanság leginkább az Erzsébet híd felől érzékelhető. Ez pedig ellentmond annak – ami minden középkori várnak a sajátja –, hogy a fogadó közeg maga az anyaföld, a vár pedig mindig esetben csak „egy rátét” e hordozó rétegen.
– Vagyis nagyobb épület, mint a hegy.
– Ráadásul a palota kompozíciója is ellentmondásos: hisz egy szakadék, vagyis a Duna felé van a főtengelye, ám ehhez képest egy oldalszárnyban volt a főbejárat, ami a Szt. György tér felől egy kis földszintes melléképület képét mutatja. Tehát, még a történeti komponálási elveknek is ellentmond. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy amikor Hauszmann átvette a beruházást, a 19-20. század fordulóján, már új szelek fújtak az építészetben –megjelent a vasbeton, Otto Wagner, Adolf Loos már építette korszakos jelentőségű „modern” épületeit. Hauszmannak erős ideája volt, hogy egész Budapestet reneszánsz stílusban kellene felépíteni. Még 1925-ben az akadémiai székfoglalóján is erről beszélt.
– A palota mellett egy sor új épületet is emeltek a 19. században, a Budai Várban.
– Igen, ezeket sem kellett volna felépíteni, ezek is – beleértve a magánpalotákat – az arisztokrácia nagyravágyásának a termékei voltak. Ezeknek az épületeknek az arányai, álstílusa ellen már a korabeli történészek, építészek is felemelték a szavukat. Például Márai Sándor ezt írta a pénzügyminisztérium épületéről:
„A Mátyás templom nemes és időtlen szépsége, az I. kerületi elöljáróság tömör és méltóságos arányai, a régi pénzügyminisztérium klasszikus homlokzata, mindez most már örökké szenvedni fog az ormótlan palotától”.
Vagyis már abban az időben sem volt sok értelme például az új minisztériumokat felépíteni, hiszen funkcionálisan már akkor sem voltak odavalók.
– Ezek az épületek a 2. világháborúban elpusztultak, de most újra felépítik őket.
– Méghozzá úgy, hogy az épületek más szerkezettel, funkcióval, modern technológiával felszerelve készülnek. Csak a kéreg, a díszítmények másolják „élethűen” a régit. Megjegyzendő, hogy a díszítés anyaga, technológiája is az esetek többségében „hamis” módon készülnek.
– Miért tartja végzetes hibának e beruházásokat?
– Mert ami a Várban történik, ellentmond mindenféle történeti-, funkcionális és valóságos társadalmi elvárásnak, szakmai meggyőződésnek. Például a József főhercegi palota esete. Korábban azt hallottunk, hogy szálloda vagy irodaház lesz. Most meg úgy tűnik, hogy az Alkotmánybíróság székhelye. Vagyis elsőrendű szempont volt, hogy vissza kell építeni és nem az, hogy mire volna szükség és a felépülése milyen rombolással jár – például megszüntette a nemrég gyönyörűen helyreállított sétányt –, és ezzel a legfontosabb eleme sérül az értelmes építésnek. Meggyőződésem, hogy a minisztériumoknak sem a Várban lenne a helye, hanem a városban, ahol könnyedén elérheti a dolgozó és az ügyfél is. Ráadásul ezek az elhagyott épületek – mivel új funkciót kapnak – megint újabb pénzeket emésztenek fel. Itt értünk egy újabb kérdéshez: ennek az egész akciónak a financiális és környezetkárosító hatásához.
Visszatérve a József Főhercegi Palotához: ami annak idején a barokk Teleki palota lerombolása árán keletkezett és arányaiban, stílusában egy elhibázott ház volt. Meg kell nézni az alagút felől, ahogy ráterpeszkedik a látványra. Persze nem is csúnyaság vagy a szépség a fontos, hiszen ezek szubjektív dolgok. Itt a történetiség és a szakmai igazság sérül, a tékozlás és a funkcionális zagyvaság a jellemző.
Említhetném azt is, hogy a rengeteg mélygarázs megépítésével – ami a jórészt a minisztériumok feltelepítése okán történt -, mit műveltek a hegyoldallal: kilyuggatták, ötven fát kivágtak, és a domboldalt, ami a kerületi lakosok kedvelt pihenőhelye volt, teljesen tönkretették. Az a rengeteg ember, aki a Várba fog feljárni dolgozni, a hatalmas hivatali épületek zárt kapui nem fogják gazdagítani azt a Várat, ami mellesleg kiemelt idegenforgalmi központja az országnak. Most az mondják az illetékesek, hogy éttermek és kávézók lesznek az új épületekben, csakhogy pár étterem nem pótolja azt az igényt, hogy az egész Vár a lakosságé és az érdeklődőké kellene, hogy legyen, élő, nyüzsgő utcákkal, galériákkal.
– Az 1970-es évektől a Budai Várnegyed egyértelműen kulturális célokat szolgált.
– Az egész világon az a trend, hogy a Várhoz hasonló épített örökség legyen mindenkié, hogy a kultúrának kell visszaadni. A mostani építkezésekkel a Vár egész környezete megváltozik egy olyan irányba, ami nem kívánatos. Egy minisztérium épülete halott, őrökkel védett építmény. Azt is érdemes megjegyezni, hogy ami most, újjáépítés címén zajlik, az abban a formában csak 1910-1945 között, harmincöt éven át létezett, míg 1945-2023 között 78 év telt el. Vagyis most azt a 35 évet védik, és azt a majdnem nyolcvanat utasítják el, amikor Vár valóban az embereké volt, és kulturális célokat szolgált. A legnagyobb szomorúság az, hogy minden szakmabeli tudja ezt, meg lehet indokolni és be lehet bizonyítani városrendezési, építészeti, környezetvédelmi, műemlékvédelmi szempontokból, hogy ennek nincs értelme, de nincs, aki meghallja. Erre nincs fül, mert egyszer elhangzott az a mondat, hogy „a várat vissza kell foglalni”. Mitől kell visszafoglalni? A kultúrától? Ha röviden fogalmazunk, egyértelműen erről van szó, illetve arról, hogy ki kell törölni azt az időt, ami 1945–1989 között volt. Csakhogy ez alatt a 44 év alatt több generáció felnőtt, akiknek ez az idő tette ki munkájának, életének nagy részét. Olyan ez, mintha az embernek nem lenne apja, csak nagyapja.
– Építészetileg is rendben volt az 1945 után újjáépült Várnegyed?
– A háború után a Várral két olyan csoport foglalkozott, amelynek a tagjai művészettörténészekből, építészekből, történészekből és egyéb tudósokból álltak. Az egyik a polgárvárosi résszel foglalkozott, a másik a palotával. Mindkét csoport kidolgozott olyan kvázi építészeti törvényeket, amelyekben egyebek mellett kimondták azt is, hogy a Budai Várban meg kell tartani azt a barokk arányrendszert, amely a 19. századi építkezésekig jellemző volt. A polgárvárosban ez maradéktalanul megtörtént – és ez még úgy is igaz, hogy bizonyos új épületek nem voltak a legjobb minőségűek. De a foghíjbeépítések összességükben nem bántották, sőt megtartották az utcarendszert és utcaarányt, ami a barokk sajátja volt. Ezért nem is volt annyira zavaró, ha az egyik ház nagyon szép volt, másik kevésbé, mert egyszerűen beidomult az utcaképbe. (Amúgy Nagykörúton is hasonló a helyzet, ott is vannak a nagyszerű épületek mellett kevésbé igényesek, de ez egyáltalán nem zavaró.) De például a Pénzügyminisztérium átalakítása egy gyönyörű példája volt annak, hogy hogyan lehet megtartani az arányokat. Dr. Rados Jenő művészettörténész-építész a régi épületet visszabontotta arra az arányrendszerre, ami Szentháromság térre és a polgárvárosra jellemző volt, meghagyva az eredeti stílusában
– Ezeket most egyáltalán nem veszik figyelembe.
– Tragikusnak tartom, hogy azok az építészeti, kulturális és használati lehetőségek, amelyek adottak voltak a Várnegyeddel kapcsolatban, kizárólag politikai töltetű akaratnak estek áldozatául, amely visszafordíthatatlan, betonba van öntve. Soha nem lesz ez az ország annyira gazdag, hogy esztétikai vagy funkcionális okokból lebontsák ezt a hatalmas betontömeget.
– A királyi palota átépítése és Nemzeti Galéria elköltöztetése is napirenden van.
– Ezt ugyanúgy elhibázottnak, szomorúnak találom. Talán meg lehetne szervezni egy népszavazást a tekintetben, hogy maradjon a Nemzeti Galéria a helyén. A királyi palota visszaépítése ugyanis iszonyatos pénzekbe kerül, és nincs semmi értelme. Úgy tudom, hogy Palotamúzeumként akarják működtetni, de miféle palota az, amelyben soha nem lakott király? Egy 35 évig nem funkcionáló királyi palotát akarnak mutogatni. De miért? Itt nem lehet a tárgyak mellé történeteket tenni, hogy „itt fésülködött Mária Terézia”, vagy „itt borotválkozott Ferenc József”, mert ilyen nem történt. Ez a Palota már születése pillanatában is díszlet volt.