Tavaly januárban eltüntették a föld színéről a Szentháromság tér 7-8. számú házat, amely idén lett volna negyvenkét éves. A Diplomataháznak nevezett, később szállodaként funkcionáló épületet az építésztársadalom tiltakozása ellenére bontották le, a szakhatósági állásfoglalást, melynek nyomán a Kormányhivatal a későbbi bontási engedélyt kiadta, Gulyás Gergely szignálta miniszteri hatáskörben. A döntés indoklása azóta sem vált nyilvánossá, ezért a Huszonkettesek Építészcsoport beperelte a Miniszterelnökséget a közérdekű adatok napvilágra kerülése érdekében.
„Jánossy György Laczkovics Lászlóval közösen tervezett Szentháromság téri házán tanítani lehetne azt az építészeti magatartást, ahogy egy régi városrészt továbbfejleszteni lehet és illik, azokat a finom építészeti-művészi fogásokat, ahogy egy ilyen feladat megoldható. Mindenekelőtt az alaphangnem megválasztása, az a művészi alázat és fegyelem, amellyel felismerte és vállalta, hogy ezen a téren, a különböző korokból származó hangsúlyos épületek között nem egy újabb hangsúllyal kell megjelenni. Nem konkurálni akart Ceresola, Hillebrandt, Schulek és Fellner épületeivel, hanem őszinte szerénységgel egyszerűen lezárni a teret, amivel egyben a tér hagyományait is megőrizte, hiszen ez az oldal a háború előtt is egyszerűbb volt a többinél” – írta Dr. Horler Miklós a Magyar Építőművészet című folyóirat az úgynevezett Diplomata-házról átadása után, 1983-ban, majd így folytatta: „A beépítés módja azonban nemcsak a háború előtti állapotra utal, hanem olyan középkori városszerkezeti hagyomány feltámasztásával is gazdagítja a mai Várnegyedet, mint az Országház utca 2. melletti kis sikátor, újból látni engedve a szomszéd ház határfalában feltárt gótikus ablaknyílásokat”.
A szerző a cikk végén arról is szót ejt, hogy ez a ház – egészen pontosan a Szentháromság tér 7-8. – szerinte megfelel azoknak a társadalmi elvárásoknak is, amelyekről a építészek olykor nem vesznek tudomást. „Az építészetet nem csak az építészek csinálják, hanem a társadalom is, amely a maga igényeivel – vagy igénytelenségével – meghatározza, hogy az építész hova, miből, mit építhet. Ideje tehát, hogy ha fel akarjuk lendíteni az építészeti kritikát, az egyes alkotásokat az építészet és a társadalom kapcsolatának tükrében is nézzük s tartsuk úgy a tükröt, hogy a társadalom is beleláthasson.”
Sima eljárás
A negyven évvel ezelőtt született írást azért idéztük ilyen hosszan, hogy rávilágítsunk arra, hogy még a szocializmus éveiben is fontosnak tartották olykor a párbeszédet építészeti kérdésekben, de legfőképp azért, mert a szerző mit sem sejtett arról, hogy az okkal dicsért épület alig négy évtizedig fog állni, s a házat 2022 januárjában meglehetősen drasztikus módon lebontják – végeredményben önkényesen, a társadalmi és önkormányzati egyeztetés teljes mellőzésével.
Közvetlenül a bontási munkálatok megkezdése előtt a Huszonkettesek Építészcsoport ugyan demonstrációt tartott a Szentháromság téren, de a házat nem tudták megmenteni. De nem tudott mit tenni a helyszínre érkező V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester sem, noha a bontóknak a munkálatok megkezdése után nem volt közterület-használati engedélyük sem.
Mint utóbb kiderült, a 2021. december 30-án kiadott bontási engedélyt mindössze egy miniszteri véleménnyel támasztották alá, miközben nem kértek településképi véleményt a budavári önkormányzattól. Természetesen a civil ellenállás sem gondolkodtatta el az illetékeseket, akik a bontási engedély tényén kívül semmi egyebet nem tartottak szükségesnek megosztani a közvéleménnyel.
Tulajdonképpen ez oka annak, hogy a Huszonkettesek Építészcsoportnak a bírósághoz kellett fordulni. De lássuk az előzményeket!
– Közérdekű adatigénylésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy mégis, milyen módon készül és mit tartalmaz az efféle miniszteri rendelkezés, illetve, hogy van-e ennek szakmai megalapozottsága – mondja Rácz Miklós régész, a Huszonkettesek tagja, hozzátéve, hogy akkor még a Miniszterelnökséghez tartozott az örökségvédelem, így Gulyás Gergely szignózta a szakhatósági engedélyt. (A terület ma már a Lázár János-féle Építési és Közlekedési Minisztériumhoz tartozik.) A csoport elsőként a Kormányhivatalt kereste meg (ahol azt a választ kapták, hogy ez nem az ő illetékességi területük), utána a Miniszterelnökséget. Ott előbb haladékot kértek, majd azzal tagadták meg a válaszadást, hogy egy „sima” eljárásról van szó, és egy eljárásról nem kötelesek adatokat nyújtani. – Érdekes, hogy ehhez az érveléshez azóta is ragaszkodnak, miközben egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy közérdekről van-e szó avagy nem – jegyzi meg Rácz Miklós. A Huszonkettesek legközelebb már a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultak, ahol viszont nem kapkodták el a véleményezést.
Noha a csoport a beadványt 2022 májusában elküldte, a NAIH idén májusig egyáltalán nem jelzett vissza – addigra már nem nyoma sem maradt az Diplomataháznak – ekkor azonban kiadtak egy részletes állásfoglalást arról, hogy nem volna szabad eltitkolni, vagyis közérdekű adatnak tekinthető a bontásról született miniszteri döntés. Csakhogy ezzel a NAIH a maga részéről lezártnak tekintette az ügyet, azon túl, hogy kimondták a jogsértést, nem fordultak bírósághoz, bár törvény szerint ezt megtehették volna. Így viszont ismét az építészcsoport lépett, jobb híján ők fordultak a bírósághoz.
Kinek a világöröksége?
A teljességhez tartozik, hogy a Diplomataház bontását engedélyező döntés nem csak arról szól, hogy egy miniszter mindenféle előzetes egyeztetés, vizsgálat stb. nyomán dönthet épületek sorsáról. Viszont a történtek alapján arról igenis dönthet, hogy miféle munkálatok történjenek egy világörökségi területen, hiszen a Budai Várnegyed annak számít.
Ami már csak azért is problémás, mert a Budai Vár világörökségi védési dokumentuma éppen az időbeli sokféleségre hivatkozik, és külön is kiemelik, hogy ez nagymértékben hozzájárul a terület értékéhez.
A Diplomataház nem állt ugyan műemléki védettség alatt – bár az építészeknek voltak ez irányú kezdeményezéseik is –, de a Várnegyed arculatának meghatározó eleme volt, ezért lebontásával nemcsak egy értékes épület, de voltaképp a világörökségi pozíció is csorbát szenvedett.
Perre mentek
Ahogy arról már szó esett, a Diplomataház sorsáról semmiféle egyeztetés nem zajlott, ráadásul oly módon alakították át a vonatkozó jogszabályokat a bontást megelőző másfél évben, hogy a kerületi főépítésznek se lehessen ellenvetése, noha a szabálymódosítások előtt lehetett volna. – Nem volt nyilvános párbeszéd, a ház sorsával kapcsolatban nem nyilatkozott semmilyen hivatalos szerv. Annak ellenére sem, hogy építészszakma a nyilvánosság előtt elmondta a véleményét, és csak a végső kétségbeesésében kezdett demonstrálni. De ekkor már késő volt – idézi fel Rácz Miklós leginkább azt hiányolva, hogy a Diplomataház bontásával kapcsolatosan semmiféle érv nem hangzott el a kormány részéről, vagy ha voltak is ilyenek, ezeket a nyilvánosság ma sem ismerheti.
Ennek fényében tűnik különösen fontosnak, hogy a Huszonkettesek Építészcsoport a NAIH állásfoglalása alapján fordult bírósághoz, és indított pert májusban, a TASZ segítségével.
Az első tárgyalásra szeptember elején került sor, az elsőfokú ítélet pedig október 10-én született meg. A per tárgya egyébként ugyanaz volt, mint a korábbi kéréseknek: a Miniszterelnökség adja ki a bontási engedéllyel kapcsolatos iratokat. Azt a bíróság nem vette figyelembe, hogy az örökségvédelem időközben az Építési és Közlekedési Minisztérium hatáskörébe került, adatkezelőként továbbra is Gulyás Gergely vezette tárcára tekintenek. Azt a határozatot hozták, hogy a Miniszterelnökségnek 15 napja van arra, hogy kiadják ezeket az adatokat.
Rácz Miklós elmondása szerint a Huszonkettesek Építészcsoport elsősorban azt várja a minisztériumi szakvélemény nyilvánosságra kerülésétől, hogy végre rá lehessen látni ennek az eljárásnak a hátterére, az ügyintézési módjára. Ezután pedig talán tisztábban lehet majd látni, hogy milyen megalapozottsággal születnek ezek a döntések a Várnegyedre mint világörökségi területre vonatkozóan.
(Kiemelt kép: Legát Tibor)