STÍLUS

Szombaton a csuklós buszok kerülnek reflektorfénybe, sőt buszvezetők is lehetünk


Nyílt nap lesz május 11-én a BKV kelenföldi autóbuszgarázsában. A eseményen olyan járműveket is megcsodálhatnak, amelyekkel nem lehet találkozni a hétköznapi forgalomban.

A BKV nagysikerű villamosos nyílt napja után a buszoké lesz a főszerep május 11-én, amikor bárki beléphet az immár 75 éves kelenföldi autóbuszgarázsba. A BKV közleménye szerint a nyílt napon különleges járművek, vezetett csarnoklátogatás, KRESZ-pálya vár minden korosztályt az egész napos, ingyenes rendezvényen. A Magyar Közlekedési Szövetség és a BKV közös szervezésében pedig kerekasztal-beszélgetést hallgathatnak meg az érdeklődők a közlekedésbiztonságról.

Az esemény leglátványosabb színfoltjának a BKV két különleges, duplacsuklós busza ígérkezik: egy Van Hool típusú jármű, amely játszóbuszként már évek óta a kicsik kedvence a hasonló nyílt napokon, illetve egy 1988-as évjáratú legendás Ikarus 293-as replikája. A magyar duplacsuklósból mindössze egyet készített az Ikarus, s ez a jármű Iránba került; a replikát a BKV szakemberei készítették két évvel ezelőtt két Ikarus 280-as buszból.

A két óriás mellett a BKV nosztalgiaflottájából az Ikarus 396-os MALÉV-buszát, az Ikarus 405-ös midibuszt, az Ikarus 415-ös szólójárművet, és az Ikarus 180-as csuklóst lehet majd még látni, ez utóbbiban kiállítás is lesz, a kelenföldi garázs történetéről. A telephelyen belül az 1948-as évjáratú Mávag TR5-össel buszozni is lehet, az Etele térről és a Móricz Zsigmond körtérről pedig retró Ikarusok indulnak a garázsba 10.00-15.30 között, fél óránként. Az Ikarusokkal visszafelé is lehet utazni, 10.20-tól – szintén fél óránként – indulnak a járatok a buszgarázstól.

width=5299
Az Ikarus 293-as duplacsuklós busz replikája Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A BKV felhívja a figyelmet arra is, hogy május 11. 2015 óta a közlekedési kultúra napja, a biztonság- és környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. Ebből az alkalomból szervezi a Magyar Közlekedési Szövetség és a BKV a már említett kerekasztal-beszélgetést a közlekedésbiztonságról. A 10.30-kor kezdődő beszélgetésen a Magyar Autóklub, a Budapesti Autósok Közössége, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Közlekedési Szövetség és a BKV szakemberei vesznek részt, és élőben lehet majd követni az BKV Facebook-oldalán.

A látogatók – előzetes időpontfoglalással – vezetett túrákon is részt vehetnek a szerelőcsarnokban, illetve szimulátorokon, sőt még oktatóbuszokon is kipróbálhatják a buszvezetést.

A programokra az alábbi linkeken regisztrálhatnak:

Vezetett csarnoklátogatás: https://www.bkv.hu/hu/esemeny/csarnoklatogatas-kl-4297;

Autóbusz-szimulátor: https://www.bkv.hu/hu/esemeny/szimulator-kl-9932;

Oktatóbuszos tesztvezetés: https://www.bkv.hu/hu/esemeny/tesztvezetes-kl-5519

A BKV nyílt napjára menetrendszerinti járatokkal (7-es, 53-as busz, 49-es, 19-es villamos) is el lehet jutni. Érdemes a közösségi közlekedést igénybe venni, mert a buszgarázs körül a parkolás helyhiány miatt korlátozott!

(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)