Sosemvolt Budapest – 150 év építészeti víziói címmel nyitottak kiállítást a Vigadóban, amit annak is érdemes megnéznie, aki azt hiszi, ismer minden kerge fővárosi ötletet, ugyanis tartogathat meglepetéseket.
„Budapest elmúlt 150 éve az újrakezdésekről szól. Az Óbudából, Budából és Pestből 1873-ban egyesített főváros lázas építkezésekbe kezdett: sugárutak, terek, közintézmények, szobrok, lakóházak ezrei tették valódi metropolisszá” – írják a kiállítás elején.
Ahogy Császtvay Tünde irodalom- és művelődéstörténész egyik előadásában fogalmazott, a cél az volt, hogy lenyomják Bécset, ezért
a kiegyezés után hisztérikus városépítő évtizedek következtek, a főváros kétharmada akkor épült.
A történetet, amely szerint a körút helyére, Velence mintájára egy hajózható csatornát terveztek, valószínűleg a legtöbb, Budapest iránt érdeklődő ismeri, ahogy Vágó József futurisztikus tabáni lakónegyedének rajzával is sokan találkoztak már, de a gellérthegyi Nemzeti Pantheon ötlete is felkapott.
A Vigadóban február 11-ig megtekinthető kiállításon szerencsére ezeknél izgalmasabb ritkaságokkal lehet találkozni. A kiállítás, mint az ismertetőben is írják, alapvetően a MÉM MDK saját gyűjteményére épít, ennek köszönhetően azért akad egy-két, mint fogalmaztak, közönségkedvenc is, de Nagy Tamás hagyatékából vagy a Magyar Pétertől ajándékba kapott rajzi anyagból azért ritkán látott darabok is előkerültek. Ilyen például Istvánffy Mária 1971-es „Mozgó pályaudvar” terve.
„Mindig akadtak olyan vízionáriusok, akik saját koruktól elszakadva felhőharcolókat, szalagházakat, mozgó pályaudvarokat fantáziáltak Budapestre” – folytatják a kiállítás beharangozójában.
A Sosemvolt Budapest rögtön olyan nagyágyúkkal indít, mint Hauszmann Alajos, Gregersen Hugó és Kismarthy Lechner Kamill egy-egy terve.
Hauszmann az Országházra adott le ötletet, Gregersen egy 32 szintes, 150 méter magas toronyházat álmodott a Deák Ferenc térre az 1920-as években, Kismarthy Lechner pedig két, fenyőfára emlékeztető épületet tervezett az Astoriára.
A több mint 170 tervet, makettet és fotót bemutató tárlat
szerencsére van olyan bőséges, hogy maradnak izgalmas néznivalók ezek után is.
A következő teremben egy videóinstalláción meg is lehet aztán tekinteni, milyen lenne a kilátás a 150 méter magas Gregersen-toronyból, a térképre pedig feltettek sok más, szintén meg nem valósult épület modelljét is.
Ahogy 24.hu korábban megemlékezett róla, Gregersen második generációs norvég leszármazottként próbált betörni a magyar építészet világába, nem sok sikerrel pedig akkortájt, az 1920-as években tombolt Budapesten az első felhőkarcoló-mánia.
A kiállításnak sajátos apropót ad, hogy a kormány egy új városrészt, ahogy a sajtóba kiszivárgott, egy mini-Dubajt álmodott a rákosrendezői pályaudvar mellé, aminek része lenne egy felhőkarcoló is. Lázár János építési és közlekedési miniszter ugyanakkor azt mondta, hogy ezzel kapcsolatban még nem kötelezték el magukat.
A tárlat másik hatalmas sztárja és közkedvence a már említett Istvánffy Mária pályaudvara. Istvánffy terve, írják, a Kelenföldi pályaudvar 1971-es rekonstrukciós tervpályázatára készült. Az elképzelés egyetlen hatalmas, pneumatikus gépezetté alakította volna a pályaudvart, ahol az utasok és csomagjaik mozgójárdán érték volna el a kabinjaikat. A tervet utoljára negyven éve lehetett látni.
Istvánffy futurizma, teszik hozzá,
nyilvánvaló kritika a korszak földhözragadtsága, a házgyári építészet sivársága felé.
Kovács Dániel kurátor ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy ő például büszke lenne, ahogyan iszonyatosan szexinek tartja az Astoria toronyházait is, ezek előremozdíthatták volna a várost.
A pályaudvarokkal kapcsolatos, meg nem valósult tervek közé, jelen állás szerint, most már oda lehet tenni a világhírű brit építésziroda, a Grimshaw Architects Nyugatival kapcsolatos terveit is.
A házgyárakkal egy másik építésznek, Zalotay Elemérnek is meggyűlt a baja. A kiállítás egyik különlegességének számít az általa készített, hat méter hosszú terve, amin az úgynevezett Szalagházat dolgozta ki.
Zalotay terve, ahogy az ismertetőben is kiemelik, a 20. század egyik legjelentősebb hazai építészeti víziója, ő ugyanis a lakáshiányt egy, az óbudai Csillaghegyre tervezett hatalmas,
három kilométer hosszú, 40 emelet magas épületsávval képzelte megoldani.
A leírás alapján Zalotay már az 50-es években megálmodta azt, csak más léptékben, persze, ami Szaúd-Arábiában mostanában válik valósággá. Ott ugyanis egy 120 km hosszú, 500 méter magas komplexum építésébe kezdtek, aminek az aljában egy vonattal lehet majd közlekedni. A Szalagház ötletében pedig a HÉV lett volna az, ami az egész házat kiszolgálta volna.
Csakhogy aztán nálunk is a szovjet házgyárakat favorizálták, a tervezőt félre állították, nem csoda, hogy később Svájcba emigrált.
A kiállításon mindezek mellett lehet még – többek között – izgalmas Tálos Gyula látványterveket nézni, aki saját kedvtelésére készített víziói szerint egy kicsit mintha közép-ázsiai irányba vitte volna Budapestet, és elegáns telefonfülkét, vagy cipzározható ajtótervet.
Megtekinthető Paradigma Ariadné szándékosan fiktív, nem megvalósításra szánt terve is, ami szerint a Citadellát el kéne bontani, a kőanyagból pedig lépcsőket kialakítani, a beolvasztott Szabadság-szobor bronzanyagából pedig kapcsokat önteni, amik a lépcsőfokokat fogták volna össze. A korábbi hatalmi szimbólumok helyét így bárki által használható közterek válthatták volna föl. Most egy 106 millió forintból megvalósult zászlórudat lehet megcsodálni.
A kiállított több mint 170 műtárggyal tehát az elmúlt 150 évet sikerül felölelniük. A kiállított műtárgyakat a meg nem valósulás okai alapján csoportosították. A terveket sokszor azért ejtették, mert nem volt rá pénz, vagy a történelem más fordulatot vett, vagy egyszerűen környezeti okok miatt volt megvalósíthatatlan.
Ahogy a Telex írta, a megnyitón Kovács Dániel azt mondta, szívesen bemutattak volna még más munkákat is, például a cikk elején említett Vágó Józseftől is, de ezekre most nem volt lehetőségük. Ahogy az itt felsoroltakból is – reméljük – jól látszik azért, szégyenkezniük igazán nem kell.